Reform és dekonflikció a jobboldalon

ujkelet.live Vallásos Cionizmus – Szmotricsék reformmal élesítenek Két héttel a választások előtt, a szukkot végét jelző Szimchat Tóra örömünnepe közepette a pártok komolyra fordítva a szót teljes sebességgel kampány-üzemmódra váltottak át. A Likud korábban többször pedzegette a novemberi választások után esedékes igazságszolgáltatás reformjának ígéretét, de mivel nem aratott osztatlan sikert még saját választóik körében sem, ezért a kényes téma előzetes népszerűsítését, úgy tűnik a jövendőbeli … Reform és dekonflikció a jobboldalon részletei…

Listazárás végjáték: a Szmotrics vezette Vallásos Cionizmus előválasztáson a papírforma nyert; a másik oldalon Zehava Galon fényes győzelemmel ünnepelhette visszatérését a politikába

ujkelet.live A novemberi választáson induló pártok és szövetségek listáinak leadási határidejéhez közelítve a négy párt közül, amelyek lehetővé teszik, hogy tagjaik maguk válasszák Kneszet-képviselő jelöltjeiket a Likud és a Munkapárt korábban már megejtette az előválasztásokat. Az említett négy párton kívül a legtöbb induló jelöltlistát a frakcióvezető vagy egy központi bizottság állítja össze, ilymódon két héttel a végső leadási határidő előtt többnyire már elkeltek a parlamentbe … Listazárás végjáték: a Szmotrics vezette Vallásos Cionizmus előválasztáson a papírforma nyert; a másik oldalon Zehava Galon fényes győzelemmel ünnepelhette visszatérését a politikába részletei…

Szmotricsot vádolva a szakításért, Ben Gvir és pártja külön indulna a novemberi választásokon

ujkelet.live A novemberi választásokon induló pártok és szövetségek Kneszet-képviselőit kijelölő listák végső leadási határidejéig nagyjából még van egy hónap. A Likud-tagok belső választáson a napokban már döntöttek a jelöltekről és a sorrendekről, a többi induló párt esetében többnyire még folynak a tárgyalások. Az ellenzéki Vallásos Cionizmus szövetségen belül, Becalel Szmotrics pártvezető illetve, a radikális jobboldali Ocma Jehudit frakciót képviselő Itamar Ben Gvir közötti kapcsolat hetek … Szmotricsot vádolva a szakításért, Ben Gvir és pártja külön indulna a novemberi választásokon részletei…

Végleges megállapodás született Eviatar kompromisszumos kiürítéséről

ujkelet.live Eviatar lakói két nappal ezelőtt úgy tűnt, hogy elfogadják a kormány által ajánlott állítólagos kompromisszumot, de az ellentmondások miatt Becalel Szmotrics kedden arra szólította fel a telepeseket, hogy utasítsanak el minden változtatást. Az ellenzéki Vallásos Cionizmus párt vezetője azzal vádolta a kormányt, hogy visszalépett a „megállapodástól”, amely szerinte lehetővé tette volna a folyamatos civil jelenlétet a helyszínen. Szmotrics azzal érvelt, nem világos, hogy pontosan … Végleges megállapodás született Eviatar kompromisszumos kiürítéséről részletei…

Szmotrics: talán tényleg eljött az ideje Netanjahu leváltásának

ujkelet.live Becalel Szmotrics a vallásos cionista frakció vezetője és egyben a jobboldali blokk legutóbbi választásokon a miniszterelnök által preferált kulcs-szövetségese, a napok óta tartó jeruzsálemi zavargásokkal kapcsolatban úgy vélte Benjamin Netanjahu szombati nyilatkozata, halvány válasz a szerinte kizárólag a zsidókat érintő jeruzsálemi agresszióra és nyíltan kijelentette, ezúttal lehet, hogy tényleg eljött az ideje leváltásának. Netanjahu nyilatkozatában mindkét fél részéről nyugalmat követelt az éjszakákon át tartó … Szmotrics: talán tényleg eljött az ideje Netanjahu leváltásának részletei…

Új Kelet Live éjszakai hírek – Szmotrics pénzügyi garanciát is vállalt, hogy egy feleség megkaphassa a gettet

ujkelet.live/ éjszakai hírek podcast Tavaly kiugróan megemelkedett a forgalomban lévő készpénz mennyisége, ami a feketegazdaság mértékének egyik mutatója. Becalel Szmotrics azontúl, hogy jó példát mutatott, amikor jelenlétével támogatta egy rabbinikus válás lezárását, de pénzügyi garanciát is vállalt, hogy a feleség megkaphassa a gettet. Új Kelet Live éjszakai hírek – Szmotrics pénzügyi garanciát is vállalt, hogy egy feleség megkaphassa a gettet részletei…

Reggeli gyors – Szmotrics nem venne részt benne, de inkább részesítene előnyben egy arab lista által támogatott Bennett-Lapid koalíciót

ujkelet.live A félidőhöz közelítő Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette koalíciós tárgyalások eddig nem hoztak jelentős áttörést. Naftali Bennett bár könnyű szívvel megígérte, hogy támogatja a legújabb jobboldali kabinet tervét, összeségében a miniszterelnök eddig nem rendelkezik kormányalakításra elegendő támogató mandátummal. A miniszterelnök körül a korábbi királycsináló címet egymagában birtokló Avigdor Liberman (Jiszrael Bejtenu) helyett immár többen is a kormányalakítást befolyásoló kulcspozícióba kerültek, mint például Naftali Bennett – … Reggeli gyors – Szmotrics nem venne részt benne, de inkább részesítene előnyben egy arab lista által támogatott Bennett-Lapid koalíciót részletei…

Sábát sálom – Szmotrics további feltételeket szab az új kormány támogatásáért cserébe

ujkelet.live Becalel Szmotrics (Vallásos cionizmus) a 16 évvel ezelőtt Észak-Szamáriában kitelepített négy izraeli város egyikének újjáépítéséhez kötné pártjának a következő jobboldali kormányhoz való csatlakozását. A koalíciós megállapodásban lesz egy záradék, amely előírja, hogy Izrael kormánya hagyja jóvá az építési engedélyeket és a megújított finanszírozást Sza-Nur város újjáépítéséhez. Ez lesz az első lépés a [Észak-Szamária ellen elkövetett] bűncselekmények kijavítására, valamint Izrael szeretett földjének fejlesztésére és felépítésére … Sábát sálom – Szmotrics további feltételeket szab az új kormány támogatásáért cserébe részletei…

Éjféli gyors – arab koalíció vagy ötödik választások?

ujkelet.live A szombat kimenetele után a héber médiában megjelent riportok szerint az iszlamista Ra’am párt vezetője, Manszúr Abbász állítólag újabb politikai beszédre készül, hangsúlyozva Izrael iránti elkötelezettségét. A királycsináló Abbász egyelőre kormányon kívüli támogatása kulcsfontosságúvá vált a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu számára a március 23-i választásokat követő esetleges úgynevezett jobboldali koalíció megalakítása során. Az eddigi választások meglehetősen arabellenes narratívái után a jobboldali pártok azonban nem szívesen … Éjféli gyors – arab koalíció vagy ötödik választások? részletei…

Benjamin Netanjahu irodája: Szmotrics kijelentései nem egyeznek a valósággal

ujkelet.live A Miniszterelnöki Hivatal elutasította a Vallásos cionizmus párt vezetőjének Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel tartott mai találkozója utáni nyilatkozatát. Becalel Szmotrics bejelentése nem felel meg a valóságnak. Itt az ideje a közös munkának, és nem azoknak a kijelentéseknek, amelyek nem járulnak hozzá az általunk végzett közös erőfeszítéshez – közölte Netanjahu irodája. Szmotrics hivatala a találkozóról szóló nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy A miniszterelnök és Szmotrics egyetértettek abban, hogy … Benjamin Netanjahu irodája: Szmotrics kijelentései nem egyeznek a valósággal részletei…