ujkelet.live
A novemberi választásokon induló pártok és szövetségek Kneszet-képviselőit kijelölő listák végső leadási határidejéig nagyjából még van egy hónap. A Likud-tagok belső választáson a napokban már döntöttek a jelöltekről és a sorrendekről, a többi induló párt esetében többnyire még folynak a tárgyalások. Az ellenzéki Vallásos Cionizmus szövetségen belül, Becalel Szmotrics pártvezető illetve, a radikális jobboldali Ocma Jehudit frakciót képviselő Itamar Ben Gvir közötti kapcsolat hetek óta egyre feszültebbé vált, mivel nem sikerült közös nevezőre jutniuk a politikai szövetség megújításán, következésképpen a kettejük közötti jövőbeli hatalommegosztáson.
Az előző választáson szövetségben induló Szmotrics és Ben Gvir hat mandátumot ért el, a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint novemberben elvileg akár meg is duplázhatják eddigi teljesítményüket, de csak abban az esetben, ha a listát Ben Gvir vezetné, sőt különválásuk esetén egyértelműen Szmotrics és pártja kerülne akár a kiesés közelébe. A közvélemény-kutatások számai korántsem tükrözik a novemberi szavazások végeredményét, az Ocma vezetője azonban úgy véli, hogy a nagy remények és a Netanjahu – kormányban súlyos kinevezések várományosaként emlegetett Vallásos Cionizmus szövetség, az elmúlt hónapokban kiemelkedő, személyes politikai népszerűségének köszönheti a várható mandátum növekedést.
Ilymódon Ben Gvir a közelmúltban gyakran sürgette Szmotricsot akár nyilvánosan a médiában is, az egységes frakció létrehozásához szükséges tárgyalások felgyorsítása illetve neki és pártjának kijáró méltányos feltételek biztosítása végett. Azonban a tárgyalások nem, hogy nem haladtak, de állítólag meg is szakadtak, ezért Ben Gvir a hétfőn estére összehívott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az Ocma Jehudit önállóan indul a novemberi választásokon, azzal vádolva Szmotricsot, hogy elmulasztott jóhiszeműen tárgyalni a partnerség folytatásáról.
„Először is, Becalel Szmotrics barátom egyáltalán nem volt hajlandó tárgyalni. Utána beleegyezett, de csak látszólag, most pedig a választási lista első nyolc helyéből hatot követel.”
„Minden módon megpróbáltam elérni köztünk az egységet, de mivel Becalel minden engedményemet megtagadta, ma este teljes szívvel kijelentem, hogy az Ocma Jehudit egyedül indul a választásokon.”
Ben Gvir úgy véli, hogy számos engedményt tett Szmotrics felé, többek között lemondott a közös lista vezetéséről is, és nem követelt több helyet pártja képviselőinek, mint a szövetséges Vallási Cionizmus saját jelöltjei. Továbbá, azt is hangsúlyozta, hogy Szmotrics kizárólag a „klasszikus” vallásos-cionista szavazókat szólítaná meg, miközben szerinte „a periférián élőket, a tradicionális és hagyományos vallási értékeket képviselőket, sőt a szekulárisokat, a katonákat és fiatalokat” is be lehetne vonni a kampányba.
Azt követően, hogy Ben Gvir bejelentette a sajtótájékoztatót, Szmotrics arra szólította fel szövetségesét, – lévén bőven idő a listazárás végső határidejéig, folytassák tovább a tárgyalásokat és ne induljon külön utakon, mivel a jobboldali vallásos cionista tábor megosztása ártana a Netanjahu-párti blokknak. A Szmotrics és Ben Gvir közötti, a legutóbbi választások idején kialakult hatalommegosztási vitáknak rendre Netanjahu közbelépése vetett végett, ahogyan az érintett felek az utolsókig feszítve a húrt, valószínűleg most is erre számítanak.
Szmotrics többször is kihúzta a gyufát Ben Gvirrel szemben. A 2020-as listaállításnál Rafi Pereccel együtt faképnél hagyták az Ocma vezetőjét a Zsidó Otthon párttal együtt és átálltak a Naftali Bennett vezette Jaminához, és akkor még Netanjahu sem tudott rendet rakni közöttük.