A baráti tűzben megölt Natan Fituszi családja nem haragszik a lövéseket leadó katonára

0

ujkelet.live

A netanjai gimnáziumban kedd reggel búcsút vettek a 20 éves Natan Fituszi törzsőrmestertől, a Kfir-dandár harcosától, aki este baráti tűz következtében életét vesztette a szamáriai Tulkarem palesztin város közelében.

A katona rokona azt nyilatkozta, hogy a család nem haragszik a lövéseket leadó katonára: ,,Sajnálják és szeretik, nincs kétségem afelől, hogy szívesen találkoznának vele.”

,,A család cionista. Mindent Franciaországban hagytak, megvolt mindenük ott, és Izraelbe jöttek” – mondta Michael Fituszi a 12-es csatorna szerint. ,,Semmi értelme, hogy egy ilyen gyerek elmenjen. Ami megmenti a családot, az az, hogy nagy a hitük. Ez egy lehetőség Izrael egész népének, hogy egyesüljön, enélkül semmit sem érünk. Példaértékű ez a család, mindannyian felelősek vagyunk egymásért. Isten óvjon minket.”

A tragédia után a katonai rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, majd a nyomozás végén a megállapításokat benyújtják a katonai ügyészségnek vizsgálatra. A Júdea és Szamária Hadosztály parancsnoka, Avi Blut dandártábornok is megkezdte az eset kivizsgálását, a hatóságok próbálják megérteni, miért végződött katasztrófával a gyanúsított letartóztatási eljárás. Megpróbálják megállapítani azt is, hogyan viselkedett a katonai lánc az arénában az incidens után, és miért vezényeltek ki olyan sok erőt, és miért fordítottak nagy erőforrást egy nem létező terrorista sejt elfogására.

Fituszi temetésére ma 18:45-kor kerül sor a netanjai katonai temetőben. Natan húga útban van Franciaországból Izraelbe.

A vizsgálat kezdeti szakaszában megállapítást nyert, hogy Fituszi a biztonsági kerítés közelében lévő őrtoronyban azt mondta társainak, hogy elmegy imádkozni, és hamarosan visszatér.

Amikor azonban visszatért, bajtársa „lelőtte egy letartóztatási eljárás után, mely során a levegőbe és lábon lőtte” – mondta Ran Kochav katonai szóvivő kedd reggel a Kan közszolgálati rádiónak.

Több méter távolság volt a pár között a késő esti lövöldözés alatt. Fituszit kétszer lőtték meg, és nem világos, miből gondolta társa, hogy terrorista.

Kochav közölte, hogy a lövéseket leadó katona együttműködik a folyamatban lévő nyomozással. „Vigyázni fogunk rá, és megpróbáljuk megérteni, mi járt a fejében, és miért történt ez a hiba” – mondta.

Jáir Lapid miniszterelnök Fituszi halálát szívszorítónak nevezte.

„Az izraeli kormány és Izrael polgárai nevében részvétemet és támogatásomat fejezem ki családjának és barátainak ezekben a nehéz időkben” – írta Lapid Twitteren.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .