Nagy erőkkel keresik a terroristát, miközben alapos belső vizsgálat folyik

0
illusztráció fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

Omer Barlev belbiztonsági miniszter kedden a Kan közrádiónak nyilatkozva azt mondta a hétvégi terrortámadással kapcsolatban, hogy ,,a következő napokban alapos nyomozásra kerül sor, a biztonsági őrökről készült felvételek határozottan felkavaróak.”

Előzmény: Szombat este egy palesztin terrorista a kelet-jeruzsálemi Suafat átkelőnél tüzet nyitott, megölve a 18 éves Noa Lazar őrnagyot, és súlyosan megsebesítve egy civil biztonsági őrt, majd futva elmenekült.

Barlev megerősítette, hogy úgy vélik, a terrorista bujkál és segítséget kap, és hangsúlyozta, mindenáron el kell fogni, mielőtt sikerül Júdea és Szamáriába szöknie.

Közelebbről: A Suafat átkelő egyike Jeruzsálem körzet 16 átkelőjének, ahol határrendész tisztek, a katonai rendőrség harcosai, a polgári közigazgatás alkalmazottai, valamint rendőrök és biztonsági őrök dolgoznak együtt. Meg fogják vizsgálni az erőegyesítés kérdését is. Ebben a szakaszban külön vizsgálatok zajlanak, később pedig közös összegző vizsgálat lesz.

Amit már most tudni: A vizsgálatok befejezése előtt a határrendészet és az Izraeli Védelmi Erők jelezte, hogy hiba történt a haderő terepen való magatartásában:

  • nem voltak éberek
  • a terrorista a műszakváltáskor meglepte őket, sikerült kiszállnia a járműből, mintegy nyolc golyót leadni, és futva elmenekülni a helyszínről
  • a támadást követően lövést adtak le a terrorista irányába, és a harcosok megpróbálták üldözni, de sikerült megszöknie és eltűnnie anélkül, hogy megsebesült volna vagy letartóztatták volna.
  • a szöges fekvőrendőr, amelyet egy szökni próbáló gyanús jármű megállítására kellett volna aktiválni, nem aktiválódott, és a jármű, amelyből a terrorista kiszállt, gond nélkül továbbhajtott.

Mindeközben a rendőrség és a Sabak belbiztonsági szolgálat reggel további két gyanúsítottat tartóztatott le, akiket Udai Tamimi palesztin terrorista elfogására tett erőfeszítések részeként kihallgattak.

Számokban: A terrortámadás óta a rendőrség és a biztonsági erők 11 gyanúsítottat tartóztattak le, akik közül 7 a terrorista közeli rokona és ismerőse, jelentette a 12-es csatorna.

A terrorista hozzátartozói azt állították a nyomozás során, hogy semmi közük a történtekhez. Tagadták, hogy bármit is tudtak volna rokonuk szándékairól. Négyük fogva tartását meghosszabbították még egy héttel.

Az izraeli erők este bementek a Suafat menekülttáborban az ott történt rendbontások nyomán, a rendőrség tömegoszlató eszközöket vetett be.

A lényeg: A terrortámadás után a különleges erők behatoltak a menekülttáborba, átkutatták a házakat és lefoglalták a biztonsági kamerák felvételeit, de ebben a szakaszban még nem történt jelentős előrelépés a hajtóvadászatban.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án Új Kelet Live

Turistákat mentett ki a Palesztin Hatóság rendőrsége a József sírja komplexumból; Szabadságra ment a gimnázium igazgatója a riportok után, hogy intim kapcsolata volt egy 17 éves fiúval; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .