
ujkelet.live
Jáir Lapid miniszterelnök és Beni Gantz védelmi miniszter közös nyilatkozata a médiának hétfő este:
Jáir Lapid miniszterelnök:
,,A Hajnalhasadás-hadművelet helyreállította Izrael kezdeményezését. Helyreállította az izraeli elrettentést. Minden célt sikerült elérni. A gázai Palesztin Iszlám Dzsihád teljes katonai elitjét három napon belül kiiktatták. Az Izraeli Védelmi Erők erővel és kifinomultsággal súlyos csapást mért az ellenségre.
Az izraeli határ menti és a hátország lakóinak szilárd kiállása és felelősségteljes magatartása, valamint a Vaskupola aktív védelme életeket mentett és sérüléseket akadályozott meg. Jobbulást és teljes felépülést kívánunk a sérülteknek.
A gázai hadművelettel egy időben a Sabak és az Izraeli Védelmi Erők harcosai kiterjedt letartóztatási műveletet vezettek a Palesztin Iszlám Dzsihád operatívjai ellen Júdeában és Szamáriában.
Az izraeli kormány folytatta a zéró tolerancia kemény politikáját a terrorizmussal szemben. Aki megpróbál ártani nekünk, az életével fizet.
Az egész művelet során különös erőfeszítéseket tettek a harcokban nem érintettek sérülésének megelőzése érdekében. Izrael Állam nem fog bocsánatot kérni, amiért erőt alkalmazva megvédte lakosait, de az ártatlanok, különösen a gyerekek halála szívszorító.
Szeretnék Gáza lakosaihoz szólni, és elmondani nekik: Van más út is. Tudjuk, hogyan védjük meg magunkat mindenkitől, aki fenyeget bennünket, de azt is tudjuk, hogyan adjunk munkát, megélhetést és méltó életet mindenkinek, aki békében akar élni mellettünk.
Van más út az életre. Az Ábrahám-egyezmények, a Negev-csúcs, az innováció és a gazdaság, a regionális fejlesztés és a közös projektek útja. A választás a ti kezetekben van. A jövőtök tőletek függ.
Mély elismerésemet szeretném kifejezni Beni Gantz védelmi miniszternek és Naftali Bennett rotációs miniszterelnöknek. Aviv Kochavi vezérkari főnöknek, Ronan Bar Sabak-igazgatónak, Kobi Sabtáj rendőrfőkapitánynak és a parancsnokságuk alatt álló több ezer embernek. Izrael népének van kiben bíznia. Izrael biztonsága jó kezekben van. Szeretnék köszönetet mondani az ellenzéknek is, és vezetőjének [Benjamin] Netanjahunak, akik felelősséget tanúsítottak, és támogatták a kormányt a művelet során.
Szeretnék köszönetet mondani Abdel Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnöknek és Abbász Kamel egyiptomi hírszerzési miniszternek központi és fontos szerepükért, valamint a tűzszünet elérésére és a térség stabilitásának fenntartására tett erőfeszítéseikért. Továbbra is dolgozunk azért, hogy fiainkat hazahozzuk. Amíg Hadar [Goldin] és Oron [Saul], emlékük legyen áldott, Avera [Mengisztu] és Hisam [al-Szajed] nem tér vissza, addig munkánk nem fejeződött be.
Tegnap találkoztam a Gázai övezet önkormányzatainak vezetőivel Szderotban. Erősek, a lakosok erősek, Izrael egész nemzete mögöttük áll. Avigdor Liberman pénzügyminiszter vezetésével már készül a lakosok segélyezésének és kárpótlásának programja. Ez a kormány nem fog eltűnni az életükből azon a napon, amikor az ágyúzás leáll.
Ezzel egyidőben a Tisa Be’Av-rendezvényei is a tervek szerint zajlottak. A biztonsági feszültségek ellenére úgy döntöttünk, hogy idén is megtörténik az, ami minden évben megszokott a Templom-hegyen, a Siratófalnál. Köszönöm Omer Barlev közbiztonsági miniszternek, a rendőrségnek, a határrendőrségnek a lenyűgöző erőfeszítést.
A kijövetel a Tisa Be’Avból valamint a Hajnalhasadás-hadműveletből lehetőséget ad, hogy emlékezzünk arra, hogy ellenségeink kívül vannak, nem pedig köztünk.
Óvakodnunk kell az indokolatlan gyűlölettől. Az előttünk álló kihívásokkal való szembenézés helyes módja az egység.”
Beni Gantz védelmi miniszter:
„A kezdeményezéssel, megfelelő operatív munkával, valamint a politikai és operatív szint megfelelő és szoros koordinációjával három célt értünk el a Hajnalhasadás-hadműveletben:
1) A Gázából eredő közvetlen fenyegetés eltávolítása.
2) A működési cselekvési szabadság fenntartása minden színtéren.
3) Az elrettentés erősítése, közben világos üzenetet közvetítve ellenségeinknek minden színtéren – hogy Izraelnek eltökélt szándéka megvédeni szuverenitását és polgárait.
Folytatjuk az operatív tevékenységet országunk biztonságának megőrzése, a Közel-Kelet stabilitásának erősítése és ellenségeink megerősödési kísérleteinek csökkentése érdekében.
A katonai teljesítmény az évek során kiépített hadműveleti és hírszerzési képességeinken, a pontosságon, a világ legjobb légvédelmi rendszerén, valamint a felelősségteljes és határozott döntéshozatalon múlik.
Az elmúlt évben, a „Falak őrzője” hadművelet óta, amely nagy elrettentő erőt hozott létre, Izraelnek egyértelmű politikája van:
Egyrészt – erős kéz a szuverenitás megsértésével szemben, valamint támadó és védekező erőfeszítés minden színtéren.
Másrészt felelősségteljes civil humanitárius politika, beleértve a mérsékelt erők erősítését a terrorszervezetek rovására.
Szeretném hangsúlyozni – a Hamász terrorszervezet felelős a Gázai övezet területéért. Ahol a felelősség nem ervényesül, ott határozottan fellépünk, és minden rendelkezésünkre álló eszközt – katonai és polgári – bevetünk. Ezt szükségleteink szerint és megfontolásainkkal összhangban tesszük.
Izrael polgárai, tegnap Tisa Be’Av böjtjét tartottuk. Éppen ezeken a gyásznapokon és a templom lerombolására emlékezve – mindannyian szolidaritásról és nemzeti ellenállóképességről tettünk tanúbizonyságot.
Az a tény, hogy minden izraeli állampolgár hajlandó belépni a védett területekre annak érdekében, hogy a biztonsági erők helyreállítsák a békét a Gázai övezetben, nem magától értetődő. Azt szimbolizálja, hogy a gázai határ menti közösségekre vonatkozó törvény érvényes Tel-Avivra és Jeruzsálemre is. Hogy Izrael egésze valóban kötődik egymáshoz.
Végezetül szeretnék köszönetet mondani Egyiptomnak, Katarnak és az ENSZ-nek, hogy hozzájárultak a harcok mostani fordulójának befejezéséhez.
Szeretnék köszönetet mondani a miniszterelnök úrnak a felelősségvállalásért, az együttműködésért és Izrael valamennyi polgára érdekét szem előtt tartó vezetésért. Ugyanez vonatkozik a rotációs miniszterelnökre, aki nagyban hozzájárult a kampányhoz, és a kabinet minisztereire.
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden biztonsági és sürgősségi szervezetnek, az Izraeli Védelmi Erők katonáinak, akik jelenleg is a terepen vannak és teljesítik küldetésüket, a misszióra mozgósított tartalékos katonáknak, és az éjjel-nappal dolgozó Sabak tisztviselőknek.
És különösen szeretném megköszönni Kochavi vezérkari főnöknek, hogy határozottan, kreativitással és helyes erő bevetéssel vezette a hadműveletet, valamint a Sabak vezetőjének, Ronan Barnak a higgadt vezetéséért és az Izraeli Védelmi Erőkkel közös műveleti vezetést.
Öröm, hogy ilyen parancsnokaink vannak.”