ujkelet.live
Egy palesztin biztonsági foglyot azzal gyanúsítanak, hogy 2016-ban legalább háromszor megerőszakolt egy őrt a Gilboa börtönben, számolt be a héber sajtó vasárnap, miután részben feloldották a hírzárlatot.
A meg nem nevezett nő, egy volt katona, aki börtönőrként szolgált, a múlt hónapban azt állította, hogy a fogoly többször megerőszakolta. Később további szexuális zaklatással kapcsolatos vádak érkeztek volt katonáktól, akik a börtönben szolgáltak.
A vasárnapi jelentések szerint az őr azt mondta a nyomozóknak, hogy parancsnokai egyedül hagyták a börtön biztonsági szárnyában, miközben a foglyok szabadon sétáltak az udvaron – a szabályok ellenére. Azt is elmondta, hogy az őt megerőszakoló biztonsági fogoly halálosan megfenyegette, nehogy bárkinek elmondja a történteket.
Az izraeli börtönökben szexuálisan zaklatott és bántalmazott női katonákról szóló jelentések néhány évvel ezelőtt jelentek meg, de nagyrészt ejtették őket egészen tavalyig, amikor új vádak nyomán újra megindították a vizsgálatot.
Beni Gantz védelmi miniszter múlt héten közölte, hogy elrendelte egy több éves megállapodás újraértékelését, amely lehetővé tette a hadkötelesek besorozását az Izraeli Börtönszolgálathoz.
Gantz levélben fordulva Omer Barlev közbiztonsági miniszterhez követelte, hogy a sorkatonák ne tartózkodjanak egy szárnyban palesztin terroristákkal, amíg a nemi erőszakkal kapcsolatos vádakat ki nem vizsgálják.
A volt izraeli katona, aki az észak-izraeli “szökésbiztos” börtönben szolgált őrként, két hete hozta nyilvánosságra, hogy megerőszakolta egy palesztin terrorista a börtönben.
A nő azt állítja, hogy a börtön vezetősége elhallgattatta. Most közös finanszírozási kampányt indított, hogy pénzt gyűjtsön magának és más női őröknek, akiket palesztin fogvatartottak bántalmaztak.
,,A nemi erőszak óta pokol az életem. A parancsnokaim megpróbáltak elhallgattatni” – olvasható a Fund Me oldalának leírásában. ,,Segíts az igazság feltárásáért folytatott küzdelmemben.”
A nő a palesztin terroristát azzal vádolta, hogy megerőszakolta őt, és azt mondta, hogy a terrorista különleges kiváltságokat élvezett a börtönhatóságoktól, akik lehetővé tették számára, hogy szabadon barangoljon a létesítményen belül, és gyorsan teljesítették kéréseit és követeléseit.
,,A parancsnokaim, a munkatársaim, akikről azt hittem, hogy vigyáznak rám, annak a terroristának a kezébe adtak. Gondoskodtak róla, hogy egyedül legyek vele, megszegve a szabványos protokollt, hogy képes legyen újra és újra brutálisan letámadni és szexuálisan bántalmazni, és nem csak engem, más katonákat is bántalmaztak” – írta az egykori katona Hila álnéven.
,,Megölhetett vagy túszul ejthetett volna, csak ketten voltunk, egyedül, bilincs nélkül, nem voltak rácsok közöttünk. Ő egy elítélt gyilkos és terrorista. Mit képzeltek? Hogy csak bántalmazni fog? Ez normális? Hogy egy izraeli katonát feláldoznak információért? Békéért? Vagy pénzért? El sem tudom képzelni, mit adhatott nekik cserébe egy katona testéért.”
„Amióta a Gilboa börtönben történt események nyilvánosságra kerültek, borzalmas történetemet eltitkolták előtted, mindenki elől elrejtették, talán azt remélték, hogy magammal viszem ezt a titkot a sírba. Talán azt hitték, megölöm magam, vagy elmenekülök, elbújok, és továbbra is szégyellem magam. De már nem! Vége a hallgatásnak, vége a szégyenkezésnek, nem én vagyok a bűnös! Izrael Állam a bűnös” – írta a nő.
A Gilboa börtönt azután vetették komoly vizsgálat alá, hogy tavaly hat elítélt palesztin terrorista megszökött. A szökés következményeinek vizsgálata súlyos kihágásokat állapított meg a börtönparancsnokok részéről, beleértve a biztonsági protokollok megsértését és a fogvatartottak által szexuális zaklatásnak kitett női katonákkal való illetlen bánásmódot.