Izrael további 2000 gázai munkást enged be, feloldva a rakétatámadás után befagyasztott lépést

ujkelet.live

Izrael szerdán feloldotta a Gázai övezetben élő palesztinok munkavállalási engedélyei számának 14 ezerre emelését célzó intézkedést, csaknem egy héttel azután, hogy rakétát lőttek ki Askelonra.

A Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT), mely katonai összekötőként szolgál a palesztinokkal, múlt csütörtökön jelentette be, hogy további 2000 engedéllyel növeli a kvótát. A lépést azonban szombaton felfüggesztették a gázai terroristák rakétatámadását követően.

A COGAT közleménye szerint Beni Gantz védelmi miniszter jóváhagyta, hogy vasárnaptól hatályba léphessen az intézkedés, „feltéve, hogy marad a csend a térségben”.

A hétvégén kilőtt rakétát a Vaskupola rakétavédelmi rendszer elfogta; válaszul izraeli vadászgépek és más légi járművek csapást mértek egy fegyvergyártó műhelyre, mely egy hamászos katonai létesítményben volt Gáza középső részén, valamint megsemmisítettek három megfigyelőállást a határ közelében.

A védelmi minisztérium kísérleti terve végül 20 000-re emeli a gázaik számára kiadott munkaengedélyek számát, ami drámai és példátlan növelés. 2021 közepén mindössze 7000 gázainak volt engedélye arra, hogy Izraelben dolgozzon vagy kereskedjen.

A védelmi tisztviselők szerint azzal, hogy több gázainak adnak izraeli munkavállalói engedélyt, égetően szükséges bevételhez juttatják az elszegényedett tengerparti enklávét és stabilitásra is ösztönöznek.

„Minden polgári lépés Gáza felé a folyamatos biztonsági stabilitástól függ. Ennek megfelelően határozzák meg, hogy bővíteni kell-e őket, vagy sem” – mondta a COGAT a múlt héten.

Naftali Bennett miniszterelnök szerdán figyelmeztette a palesztin terrorista csoportokat az izraeli politikai zűrzavar kihasználásától, hogy feszültséget szítsanak a határ mentén.

„Az elmúlt 15 év legcsendesebb évét zárjuk a gázai határ menti térség lakosai számára” – mondta utolsó látogatása során a déli határon, mielőtt távozna a miniszterelnöki posztról. „Politikai instabilitásban vagyunk, de a védelmi stabilitást fenn kell tartani. Azt tanácsolom ellenségeinknek, hogy ne teszteljenek minket”.

A Déli Parancsnokság által tartott múlt heti tájékoztatón a hadsereg parancsnokai úgy becsülték, hogy a Gázai övezetet uraló Hamász veresége a tavaly májusi 11 napos harcok során, beleértve a katonai szárnyát ért jelentős csapásokat is, bizonyos következtetésekre késztette az övezet vezetését.

A hadsereg szerint az elmúlt év volt a legcsendesebb a határokon átnyúló támadások tekintetében, és Gáza számára előnyös polgári haszonnal járt, amelyet az izraeli kormány biztosított.

Mindössze 11 rakétát lőttek ki Izraelre az elmúlt év során, szemben a 2014-es konfliktust követő 57-tel, valamint a 2012-es háború utáni 140 és a 2009-es harcok után 297-hez képest.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.