Választások felé: A Kneszet feloszlatására irányuló törvényjavaslat előzetes olvasata elfogadásra került

1
Naftali Bennett miniszterelnök a kabinetülésen 2021. június 27-én Fotó: Kobi Gideon / GPO

ujkelet.live

Az izraeli parlament szerdán elsöprő többséggel (120 képviselőből 110) jóváhagyta a Kneszet feloszlatásáról szóló törvényjavaslat előzetes olvasatát, amely megnyitja az utat a három és fél éven belüli ötödik választási forduló előtt.

A törvényjavaslat most a lázadó jaminás törvényhozó, Nir Orbach által vezetett Knesszet Bizottsághoz kerül, amely eldönti, hogy ez a bizottság vagy a Alkotmány, Jog és Igazságügyi Bizottság folytassa a jogalkotási folyamatot. A törvényjavaslatot átvevő bizottság szabályozhatja annak elfogadásának ütemét. Az Alkotmány, Jog és Igazságügyi Bizottságot Gilád Kariv, a Munkapárt képviselője vezeti, a koalíció számára az lenne ideális, ha Karivhoz kerülne a törvényjavaslat.

Politikai források szerint Orbach nem siet megszavaztatni a Kneszet feloszlatását, és nem valószínű, hogy a héten az első olvasatot előterjesztik. Koalíciós források attól tartanak, hogy Orbach alternatív koalíciót próbál létrehozni a Kneszet feloszlatása nélkül.

A ma reggeli keserű vádaskodások után a koalíció végül felgyorsíthat egy szavazást, és az utolsó lépései egyikében megtilthatja, hogy bárki, aki büntetőeljárás alatt áll, miniszterelnök lehessen.

Szerda reggel Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető, aki a törvényjavaslat célpontja és jelenleg három korrupciós ügyben folyik ellene per, azt mondta, hogy a Likud nem támogat semmilyen, a kormány által előterjesztett törvényt, amíg a koalíció dezertőrét, Amichai Siklit nem hagyják csatlakozni az ellenzékhez a választások következő fordulójában.

Sikli a tavaly megalakult kormánykoalícióval szembeni ellenállása miatt áprilisban kikerült a Jamina pártból, ami azt jelenti, hogy a következő parlamenti választásokon nem indulhat egyetlen meglévő Kneszet párt listáján sem.

Sikli bírósághoz fordult a koalíció döntése ellen, és döntésre vár.

A Likud azt követeli, hogy vonják vissza a Siklire vonatkozó rendeletet, mielőtt bármilyen törvényjavaslatot támogatnának, beleértve azt a törvényt is, amely kiterjeszti az izraeli jogot Júdea és Szamária telepeseire, és amely a jelenlegi kormányválságot előidézte.

Boaz Toporovszki a koalíció elnöke azzal vádolta az ellenzéket, hogy Netanjahu személyes érdekeit a nemzet érdekei elé helyezi.

Egyelőre a koalíció úgy becsüli, hogy a Netanjahu-ellenes törvényjavaslat elfogadásának valószínűsége szinte a nullával egyenlő. A média szerint Naftali Bennett miniszterelnök pártja, a Jamina lehetővé teszi a szabad szavazást a kérdésben, azonban a miniszterelnök Twitteren jelezte, hogy nemmel fog szavazni. Mindeközben a Meretz képviselője, Gabi Laszki korábban a nap folyamán kijelentette, hogy a törvényjavaslat ,,széles konszenzusnak örvend” a koalícióban, mivel ,,egyetertés van abban, hogy a politikai válság addig nem ér véget, amíg nem sikerül visszaállítanunk a normatív politikai vezetést Izraelben.”

Miki Levi (Jes Atid), a Kneszet elnöke szerdán azt mondta, hogy pártja támogatni fogja a törvényjavaslatot.

Még ha a törvényjavaslat át is megy a parlamenti eljárásokon, alkotmányos okokból nem valószínű, hogy a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyná egy petíció esetén, mivel elfogadása olyan közel van a választásokhoz.

Naftali Bennett miniszterelnök és Jáir Lapid külügyminiszter és rotációs miniszterelnök hétfőn megállapodott abban, hogy a jövő héten szavazást tartanak a 24. Kneszet feloszlatásáról.

Ha a szavazás eredményes lesz, a Jes Atid vezetője, Jáir Lapid lesz az átmeneti kormány miniszterelnöke, és ő fogja fogadni a jövő hónapban Izraelbe látogató Joe Biden amerikai elnököt. Lapid lesz Izrael történetének első magyar gyökerekkel rendelkező miniszterelnöke.

Tekintettel a jogi korlátozásokra és az őszi nagyünnepekre, a választásokra leghamarabb október 25-én kerülhet sor.

A média szerint bár közös határozatként adták elő, valójában egyoldalú lépés volt Bennett részéről. A miniszterelnök délben hozta meg a döntést, majd értesítette Lapidot és a koalíciós pártok vezetőit. A riportok szerint a Júdea és Szamária-törvenyjavaslat elfogadásának bizonytalansága valamint a meggyengült koalíció stabilitásának kilátástalansága eredményezte a drámai lépést.

Orbach a hét elején tájékoztatta Bennettet, hogy a kormány ellen fog szavazni, ami arra késztette a miniszterelnököt, hogy feloszlassa a parlamentet és előrehozott választásokat írjon ki.

Netanjahu ellenzéki vezető tárgyalásokat folytatott Orbachhal egy biztos helyért a Likud listáján, amennyiben eléri a Bennett-kabinet bukását.

Orbach június 13-án közölte Bennettel, hogy már nem tekinti magát a koalíció tagjának. Így a miniszterelnök héttagú pártjából négy aktív tag maradt.

Áprilisban a koalíció elnöke, Idit Szilman váratlanul kilépett a koalícióból, ami így elvesztette minimális többségét a Kneszetben.

Bennett 2021 június 13-án megszakította Netanjahu zsinórban 12 éve tartó miniszterelnökségét.

Netanjahu összesen 5567 napot (összesen 15 évet és 92 napot) szolgált miniszterelnökként Izrael 74 éves történetében.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 8-án Új Kelet Live

Levin újabb tüzes beszéddel állt ki a reformterv mellett; Szeptemberben bevetésre kerülhet az izraeli rakétajelző rendszer Ukrajnában; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 8-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 7-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 6-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 5-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 4-én

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .