A Fehér Ház javában dolgozik a „normalizálás folyamatának tervén” Izrael és Szaúd-Arábia között

0

ujkelet.live

Több amerikai forrásra is hivatkozva, a héber média úgy tudja, hogy Biden elnök jövő havi közel-keleti látogatását megelőzően, a Fehér Ház javában dolgozik a „normalizálás folyamatának tervén” Izrael és Szaúd-Arábia között.

A héber nyelvű Walla hírportál riporterének, Barak Ravidnak nyilatkozó források közölték, hogy a múlt héten agytröszt szakértők számára tartottak tájékoztatást Washingtonban, az elnök jövő hónapban tervezett utazásáról a régióban, miközben konkrétumok megjelölése nélkül a „normalizációs útiterv” témáját is meglebegtették.

A Fehér Ház úgy véli, hogy a közeledés Szaúd-Arábia és Izrael között fokozatos lesz. Magas rangú amerikai tisztviselők nem számítanak megállapodásra Biden meg megérkezéséig a térségbe, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az elnök tárgyalásai során foglalkozik az üggyel.

Jelentős áttörésre nem számítanak egyelőre, de Biden közel – keleti itt tartózkodása során elképzelhető annak a megállapodásnak a megkötése, amely lehetővé teszi az izraeli légitársaságok számára a szaúdi légtér használatát az indiai illetve kínai járatok esetében. Rijád hajlandóságát a nyitásra Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös év eleji nyilatkozata is alátámasztja.

“Nem ellenségnek tekintjük Izraelt, hanem potenciális szövetségesnek a közös érdekeltségek terén, de néhány kérdést meg kell oldani, mielőtt mindezt elérnénk.”

A Biden-kormány titokban közvetített Izrael, Szaúd-Arábia és Egyiptom között, hogy biztosítson egy olyan megállapodás-sorozatot, amely a Vörös-tenger Tirán és Szanafir szigeteinek Szaúd-Arábia fennhatósága alá helyezését véglegesíti, és magában foglalja a szaúdi normalizációs intézkedések lépését Izrael felé, például engedélyezve a szaúdi légtér használatát az Indiába és Thaiföldre tartó izraeli repülőgépeknek, valamint közvetlen járatokat Izraelből Szaúd-Arábiába a muszlim zarándokok számára.

Jáir Lapid külügyminiszter korábban hangsúlyozta, hogy Biden elnök látogatási céljai között szerepel a béke és a normalizáció új szintre emelése a térségben, miközben Szaúd-Arábia Izrael első számú kedvezményezettje az Ábrahám-egyezmények kiterjesztésére.

A Fehér Ház csendes közvetítései kétségkívül a normalizálás reményében folytatódtak, olymódon, hogy megpróbálták figyelembe venni az elérhető célokat, csökkentve az elvárásokat a folyamat mielőbbi elindítására összpontosítva.

Az Izraelben kialakult belpolitikai zűrzavar miatt Biden egyszer már halasztott, de végül a koalíció és a Kneszet felbomlása ellenére sem mondta le az utat. Az eredeti menetrend mindössze annyi változást mutat, hogy sz amerikai elnök érkezésekor nem Naftali Bennett, hanem az átmeneti kormány vezetője, valószínűleg Jáir Lapid fogja üdvözölni.

Bennett váratlanul döntött a Kneszet feloszlatása és amellett, hogy átadja a korábbi megállapodásnak megfelelően a helyet a rotációs miniszterelnöknek.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 3-án Új Kelet Live

Letartóztatás a Jerusalem Pride utáni erőszakos incidenssel kapcsolatban; Bulgária izraeli nagykövete kihagyott egy holokauszt-rendezvényt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 3-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 31-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .