ujkelet.live
Pénteken, 94 éves korában elhunyt Gabriel Bach, az izraeli Legfelsőbb Bíróság volt bírója és az Adolf Eichmannt vádoló csapat tagja.
Feleségét, Rutit valamint gyermekeit és unokáit hagyta hátra.
Temetésére vasárnap délután kerül sor.
Bach, aki államügyészként és főügyész-helyettesként is szolgált, 1927-ben született Németországban Gert Gabriel Bach néven, és a náci uralom alatt nevelkedett Berlinben.
1938 októberében, mindössze egy hónappal a Kristályéjszaka előtt, a család elhagyta Németországot, és Amszterdamba költözött. 1940-ben, két hónappal Hollandia német inváziója előtt, Bach családjával együtt alijázott Palesztinába. A hajón ünnepelte a bár micváját.
Bach családja Jeruzsálembe költözött. Bach 16 évesen csatlakozott a Haganához. Később Londonba ment, hogy a University College London-on tanuljon, és amikor visszatért Izraelbe, megkezdte jogi karrierjét.
Pályafutása 46 évig tartott: 31 év a Katonai Főtanácsnok Testületében és az Államügyészségen – ebből 13 évig államügyészként – és 15 év a Legfelsőbb Bíróság bírájaként.
Bach 1953-ban kezdett dolgozni az Államügyészségen. Két nagy eset, amelyben részt vett, kapcsolódott a múltjához. Az első a Kasztner-rágalmazási per volt, amely Kasztner Rudolf ügyvédet, újságírót és köztisztviselőt érintette akit azzal vádoltak meg, hogy szülőföldjén, Magyarországon együttműködött a nácikkal a holokauszt idején.
A Tel-avivi Kerületi Bíróság megállapította, hogy Kasztner „eladta a lelkét az ördögnek”, amikor a nácikkal együttműködve próbált zsidókat menteni – és közvetve hozzájárult a magyar zsidóság pusztulásához. Kasztner kapcsolatai a nácikkal 1684 zsidó megmentését tették lehetővé.
Bachot felkérték, hogy készítse elő a kormány fellebbezését a közalkalmazott Kasztner elleni ítélet ellen. „Rossz érzésem volt a tragédia és a vele tett igazságtalanság miatt. Megpróbáltam beleélni magam Kasztner helyébe” – mondta később Bach.
„Kasztner rettenetes és elviselhetetlen feszültségben cselekedett, ezért ilyen vádakat felhozni – véleményem szerint nem volt indokolt. Hazaárulással vádolni, amikor egyértelmű volt, hogy célja a lehető legtöbb zsidó megmentése a haláltól, igazságtalannak tűnt számomra.”
1958-ban a Legfelsőbb Bíróság elfogadta Bach fellebbezését, és tisztázta Kasztnert – de a történelmi nézeteltérés az ő imázsáról, hogy áruló vagy hős, a mai napig tart. Kasztner nem érte meg a jogerős ítéletet, mert néhány hónappal azelőtt meggyilkolták, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítélete megszületett volna.
A második eset, amely a náci rezsim emlékeit elevenítette fel Bachban, valószínűleg élete legfontosabb, legjelentősebb és központi ügye volt: Adolf Eichmann pere. Bach később szakmai karrierje csúcspontjaként írta le.
Miután Eichmannt elrabolták és bíróság elé állították Izraelben, Bachot kinevezték a „Bureau 06” – a rendőrség Eichmann utáni nyomozásáért felelős különleges egysége – jogi tanácsadójának.
Munkájának részeként Bach volt a felelős – Gideon Hauser főügyésszel és Já’ákov Bar Orral együtt – a náci háborús bűnös elleni büntetőeljárás előkészítéséért és lebonyolításáért, amely Eichmann elítélésével és kivégzésével végződött.
Amikor Bach először találkozott Eichmannal, megborzongott: „Amikor őt, a foglyot, a szobámba vezették, egy pillanatra gyermekként láttam magam a családommal Németországban, ott a peronon, és egy hátborzongató gondolat futott át az agyamon – milyen könnyen csapda lehett volna. Abban a pillanatban nem volt könnyű, hogy az arcom semleges maradjon, hogy pókerarcot vágjak” – írta Bach az „Ügyvéd, bíró és úriember” című visszaemlékezésében.
„Addig nem volt prcedens, hogyan kell egy ilyen volumenű tárgyalást lefolytatni” – mondta később. Először is elkezdték összegyűjteni a „maximális mennyiségű információt a holokauszt alatt történtekről” – mondta. A jeruzsálemi Jad Vasem Holokauszt Emlékközpont háttéranyagai mellett Bach Németországból és Európa más országaiból is kapott dokumentumokat, köztük a Gestapotól. Végül több ezer dokumentum került Bach elé, amelyek közül körülbelül 1500-at választott ki, amelyekről úgy vélte, fontosak lehetnek a perben.
Később Bach azt kérte, hogy keressenek tanúkat a holokauszt-túlélők között. Eleinte nehézségekbe ütközött, mert sok túlélő nem volt hajlandó beszélni.
,,Meghívtam néhány túlélőt, hogy találkozzanak velem, és elmondtam nekik, hogy kötelességük a történelem, az igazságszolgáltatás, a zsidó nép felé, hogy elmondják, mire emlékeznek a holokauszt alatt történt szörnyűségekből” – mondta.
Az ügyészségi anyagok előkészítése érzelmileg nagyon nehéz munka volt. „Megdöbbentő és traumatikus élmények minden nap, amikor ezeket a dokumentumokat olvassuk” – mondta Bach, aki akkor 33 éves volt. „Nem felejtem el a tárgyalás első pillanatát, amikor a bírák az állam jelképével a hátuk mögött bementek a tárgyalóterembe, és ez az ember, akinek minden vágya népünk elpusztítása és kiirtása volt, ott állt a szuverén zsidó állam bírósága előtt. Izrael Állam létrehozásának fontossága hirtelen világosabbá vált számomra, mint valaha” – mondta Bach.
A per során, amikor Eichmann azt állította, hogy megbánta tetteit, és hogy a holokauszt ,,az emberiség történetének legsúlyosabb bűne”, Bach nem hitt neki. „Nem volt igazság bűnbánó szavaiban” – mondta később.
Miután Eichmannt halálra ítélték, az ügyészség a világ minden tájáról kapott leveleket, amelyekben megtorlással és zsidók elrablásával fenyegetőztek, ha kivégzik. Ennek ellenére Bach azt javasolta, hogy ne halasszák el az ítélet végrehajtását.
Bachot 1969-ben államügyésznek nevezték ki. Az Államügyészségen végzett munkája részeként számos híres ügyön dolgozott, köztük kémkedési ügyeken és hírlapokba került biztonsági bűncselekményeken. Az 1967-es hatnapos háború után az államot képviselte az újonnan megszerzett területek magánterületeinek kisajátításával kapcsolatos ügyekben.
1982-ben Bachot az izraeli Legfelsőbb Bíróság bírájává nevezték ki. Az egyik legfontosabb hozzájárulása az izraeli joghoz a Nevo-ügyben hozott ítélete volt, amelyben eltörölték a nemi alapú megkülönböztetést a nyugdíjkorhatárban. Az ítélet később a bíróságok egyenlőségről alkotott nézeteinek alapja lett.
,,A diszkrimináció olyan csapás, amely a nélkülözés és a frusztráció érzését kelti. Csökkenti az összetartozás érzését vagy az egyén motivációját, hogy részt vegyen a társadalomban és hozzájáruljon ahhoz. Az a társadalom, amelyben diszkriminációt gyakorolnak, nem nevezhető megfelelő állapotúnak” – írta Bach.
Bach másik híres döntése, amely bekerült a történelemkönyvekbe, 1984-ben született, amikor a Kneszet Választási Bizottságának elnöke volt, és eltiltotta Meir Kahana pártját az indulástól, rasszizmusért.
A bíróság azonban hatályon kívül helyezte a döntését, és Kahana indulhatott a választásokon, és végül bejutott a Kneszetbe. A következő választásokra azonban a törvényt megváltoztatták, és Kahanát eltiltották a parlamenti választásokon való indulástól.
Forrás: Haaretz
