Egy német geológus szolgáltatta a kulcsinformációkat, melyek lehetővé tették, hogy a Moszad elfogja Eichmannt

ujkelet.live

Egy német geológus, aki Adolf Eichmannal dolgozott egy argentínai építőipari vállalatnál, volt az a személy, aki a legfontosabb információkat szolgáltatva lehetővé tette a Moszad számára, hogy elfogja Eichmannt – jelentette pénteken a Sueddeutsche Zeitung című német lap, a Haaretz szerint.

A férfi személyazonosságát titokban tartották azóta, hogy Eichmannt elrabolták és Izraelben vitték, ahol elítélték és kivégezték. Most, 32 évvel a férfi halála után, családja beleegyezett abba, hogy felfedje nevét és történetét, ami kitüntetett helyet szerzett neki az izraeli történelemben.

Gerhard Klammer Németországban tanult geológiát, filozófiát és történelmet. 1950-ben Argentínába emigrált, hogy munkát találjon. A sors úgy hozta, hogy Eichmann, a nácik végső megoldásának megalkotója nagyjából ugyanabban az időben érkezett Argentínába, álnéven.

Klammer a Capri építőipari vállalatnál talált munkát Tucuman tartományban, Észak-Argentínában. Nem sokkal később Eichmann szintén csatlakozott a céghez Ricardo Klement néven.

Néhány évvel később a vállalatnál pénzügyi problémák merültek fel. Eichmann Buenos Airesbe költözött, míg Klammer visszatért Németországba.

Klammer elég jól ismerte a valódi kilétét a magát Ricardo Klementnek nevező férfinak. Eichmann jól ismert volt Argentína náci közösségében, amely igyekezett segíteni és megvédeni őt, és jó néhány volt nácit alkalmazak a Caprinál.

Családja szerint a nácikat ellenző Klammer az 1950-es évek elején felvette a kapcsolatot a német hatóságokkal, hogy tájékoztassa őket Eichmann hollétéről. Soha nem kapott választ.

1959-ben, Németországba való visszatérése után, Klammer egy közeli barátjának, aki pap volt a német hadseregben, mesélt Eichmannról. A pap továbbította az információt püspökének, aki továbbította Fritz Bauer német zsidó ügyésznek, aki Eichmannra vadászott.

Bauer, aki a második világháború alatt elmenekült Németországból, de visszatért a háború végeztével, az akkori német jogi intézmény legmagasabb rangú zsidója volt, Hesse tartomány kerületi ügyészeként. Abban az időben, amikor a német szervezet többi tagja kisujját sem mozdította Eichmann elfogásáért, noha ismert volt, hogy Dél-Amerikában bujkál, Bauer volt az egyetlen, aki erőfeszítéseket tett a keresett háborús bűnös felkutatására.

A Klammertől származó információk nagyon értékesek voltak. Tartalmazták Eichmann lakcímét és egy fényképet az 1950-es évek elejéről, abban az időben, amikor ő és Klammer együtt dolgoztak az építőipari vállalatnál, és a két férfi egymás mellett állt.

https://twitter.com/N12News/status/1430241480925491201?s=19

Bauer már szerzett némi információt Eichmannról Lothar Hermanntól, egy félzsidó férfitól, aki Németországban született, és Argentínába költözött. Hermann lánya randizott Eichmann fiával, aki eldicsekedett apja személyazonosságával.

Hermann 1957-ben elküldte ezt az információt Bauernek. Bauer ezt követően továbbította a Moszadnak, amely ügynököket küldött, hogy megpróbálják megtalálni Eichmannt. De az ügynökök üres kézzel tértek vissza.

A Sueddeutsche Zeitung jelentése szerint a Klammer által két évvel később megadott információk részletesebbek és értékesebbek voltak, mint Hermann részleges és kissé zavaros információi. Következésképpen Klammer információi lehetővé tették a Moszad számára, hogy elfogja Eichmannt.

A történet többi része jól ismert. Bauer Izraelben találkozott Isszer Harellel, a Moszad akkori vezetőjével és Haim Cohnnal, az akkori főügyésszel, és átadta nekik az információkat. Ezek alapján sikerült a Moszadnak megtalálnia Eichmannt 1960-ban.

Kiderült, hogy bár Eichmann valóban a Klammer által megadott címen lakott, hamarosan más helyre költözött. A Moszad azonban megtalálta sz új címét, és az ügynökök egy csoportja Rafi Eitan vezetésével elrabolták, és egy Izraelbe tartó repülőgépre ültették. Miután megérkeztek, bíróság elé állították, elítélték és végül 1962-ben felakasztották.

Bauer betartotta ígéretét, hogy nem fedi fel az információ forrását, amely Eichmann elfogásához vezetett. A Moszad is hallgatott ebben a kérdésben, és az ügyben részt vevő személyek közül senki sem él már.

Az izraeli bíróság ezidáig Eichmannon kívül mást nem ítélt halálra.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Egy német geológus szolgáltatta a kulcsinformációkat, melyek lehetővé tették, hogy a Moszad elfogja Eichmannt” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.