Arje Deri ellentmondva Litzmannak, másként oldaná meg a haredi lakáshiányt

0
Arje Deri belügyminiszter (Sász), forrás: wikipedia

Ziva/ujkelet.live

Az egységkormány megalakulása után amikor lehetőség nyílt a haredi lakáshiány kormányszintű orvoslására a két ultra-ortodox párt vezetőjének véleménye ellentmond a megvalósítással kapcsolatban. Az új építési és lakásügyi miniszter Jákov Litzman (Jahadut Hatora) Saphir néven egy teljesen új, fallal körülvett haredi várost építene Kirját Gát keleti részén, Arje Deri (Sász) belügyminiszter Kirját Gát már meglévő haredi negyedét fejlesztené tovább szintén keleti irányban.

Jákov Litzman (Jahadut Hatora) a koronavírus első hulláma idején sok kritikát kapott, akkor még mint egészségügyi miniszter. A vírus tetőzésével egyidejűleg zajló egységkormány tárgyalások közepette Litzman lemondott a tárca vezetéséről azzal a feltétellel, hogy megkapja helyette az építés és lakásügyi minisztériumot.

A Jahadut Hatora askenázi párt elnökének ultraortodox városépítési terve nem újkeletű, tavaly már tett célzásokat a miniszterelnöknek a fiatal párok lakáshiányáról, akik az esküvő után kénytelenek fénytelen raktárakban vagy üzlethelyiségekben alig 20 négyzetméteren kezdeni az új életet.

Litzman új kinevezése és a kormány megalakulása révén a 9500 új lakás építésére vonatkozó terv megvalósítása úgy tűnt nem fog különösebb akadályba ütközni, azonban a másik haredi érdekeltségű párt vezetője, Arje Deri (Sász) belügyminiszter megelőzte Litzmant.

A Belügyminisztérium a The Marker újságnak tegnap megerősítette, hogy a belügyminiszter, Litzman álláspontjával szemben Kirját Gát ultra-ortodox kerületének tovább fejlesztését támogatja és konkrét lépéseket tett az ügy érdekében.

A Belügyminisztérium vezérigazgatója hétfőn aláírta a területért felelős földrajzi bizottság (וועדה הגאוגרפית ירושלים-שפלה) mandátumának meghosszabbítását annak érdekében, hogy megvitassa 2300 dunám áthelyezését a Saphir Regionális Tanács részéről Kirját Gát önkormányzata felé, fallal körülvett körzet létrehozása céljából. Az áthelyezés összhangban van az 1011-es számú programmal, amelyet az elmúlt négy évben terveztek a térségben.

A Kirját Gát – Kelet/1011 terv körülbelül 4400 dunám áthelyezésére vonatkozik, amelyeknek körülbelül a felét lakásépítésre szánják, ami körülbelül tízezer lakást jelent.

Deri ugyan megelőzte a miniszterelnök támogatását valószínűleg élvező Litzmant, a csatát azonban nem biztos, hogy megnyerte azzal, hogy saját kezdeményezésre elindította a haredi városrész bővítésére vonatkozó tárgyalásokat.

Korábban szintén a The Markernek nyilatkozó Aviram Dahari, Kirját Gát polgármestere annak ellenére, hogy természetesen nincs ellenére a haredi városrész bővítése és a lakáshiány enyhítése, arra is felhívta a figyelmet, hogy a beépítésre szánt területek jelenleg a Saphir Regionális Tanács joghatósága alá tartoznak.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .