Hegyezem a ceruzám

Gideon Peer/ujkelet.live

Volt idő, amikor a megszállott szenvedélyével számoltam be e lap – pontosabban internetoldal – hasábjain különböző tudósok megfigyeléseiről, találmányairól, amelyek talán érdekesek, de leginkább az a jellemzőjük, hogy semmi gyakorlati haszonnal nem járnak.

Ezen felfedezésekkel, de nélkülük is, a világ halad a maga megkezdett útján, nem úgy, mint Einstein, Newton és a többiek esetében.

Különös szeretettel az angol kutatók igyekeznek példás buzgalommal feltalálni szóra sem érdemes dolgokat, talán azért is, mert a brit uralkodóház évszázadok óta rendületlen nyugalommal tekint le alattvalóira, főleg, ha azok hóbortos kutatók. Nem sok vizet zavarnak – mondhatják – vagy más megfogalmazásban: a kutya ugat, a karaván halad, ha ismernék a közmondást.

Megirigyeltem őket. Már többször is előálltam különböző megfigyeléseimmel, aminek a világon semmi értelme nem volt, de – reményeim szerint – a kedves olvasó elszórakozott azokon.

Most – egyet csavarva a fentieken – egy olyan kísérlet eredményét próbálom megosztani, amely nemcsak nekem, hanem – feltételezésem szerint – a világ lakossága jelentős hányadának okoz nap mint nap problémát. Egy kicsit tovább lépve saját árnyékomon, megoldást is kínálok a tárgyalt kényelmetlenségre.

Megfigyeltem, hogy a telefon közelsége a tollakban lévő tinta kiszáradását okozza. Teljesen mindegy, milyen telefonról van szó, vezetékes, visszamaradott, vagy éppen okosról, ha ezek megszólalnak, a közelükben lévő töltőtoll, golyóstól tintája abban a pillanatban, mintegy varázsütésre megdermed.

Állításomat példával igazolom.

Ahányszor felhívok valakit és a hívott félnek fel kell jegyeznie, amit le akarok diktálni, nagy valószínűséggel a következő mondatokat hallom a készülék túloldaláról:

– Csak egy pillanat, keresek papírt és tollat…

Majd:

– A papír már meg is van, a toll is… a fene egye meg, nem ír… – Keresek egy másikat… a csuda vigye el, ez sem fog…

Szóval, ahogy már jeleztem, a telefonok közelében a tinta szinte automatikusan kiszárad. És ez nemcsak nálam, nálad van így, hanem a világon mindenütt, statisztikai adatok igazolják, hogy a fenti beszélgetések naponta milliószámra hangzanak el a világ különböző pontjain.

Mi a megoldás? Megmondhatnám, de helyette inkább egy viccel válaszolok, aki érti, használja fel a tanultakat, aki meg nem, a jövőben tartsa távol tollát a telefontól, talán az segít.

Az amerikai űrhajósok – ez már a vicc – komoly problémával szembesültek. Megfigyeléseiket – amelyek olyannyira fontosok az emberiség számára – képtelenek voltak feljegyezni, mert a megváltozott viszonyok között – súlytalanság stb. – a Földről hozott tollak felmondták a szolgálatot, nem írtak.

A NASA tudósai rögvest hozzáláttak, hogy kikísérletezzék azt a csodatollat, amely a Földtől többezer kilométer távolságra ugyanúgy ír, mint a mezei pincér sokat látott, sokat megért golyóstolla. A kísérletezés jelentős összegeket igényelt, és még többet emésztett fel, de nem volt más választás, dollármilliók ide, dollárszázmilliók oda, az űrben írni kell, minden papírra vetett szó életbevágóan fontos a jövő nemzedékei számára.

Azt senki sem tudja pontosan megmondani – talán nem is akarja – mennyibe került végül is a kutatás – voltak közbeszerzések is! – a lényeg, hogy megszületett a TOLL, amely bárhol működött, leírt mindent, amit az űrhajósok fel kívántak jegyezni.

Természetesen az oroszok is szembesültek a problémával, az ő tollaik sem működtek, még azok sem, amelyeken vörös csillag volt, és ha fejtetőre állították, egy bájos hölgy vetkőzött le bennük. Viszont – tiszteletükre legyen mondva – tüneményes gyorsan kitalálták a megoldást, felülemelkedtek a nehézségeken. És ami szintén hihetetlen, azt egyetlen plusz rubel befektetése nélkül tették.

Az újabb fellövéskor az orosz űrhajósok egy kihegyezett ceruzát találtak útifelszerelésükben…