Bánatos manó

0
Bánatos manó és a tömegközlekedés. Fotó: szerző

Gideon Peer/ujkelet.live

Elmondhatnák nekem végre, ki a Bánatos Manó rendelte meg – feltehetően, illetve biztosan – közpénzből azokat a napenergiával működő kijelző táblákat, amelyek itt-ott, az autóbuszmegállókban díszelegnek?

Aminek az lenne a rendeltetése, jelezze, mikor érkezik a busz, amelyre olyannyira várunk. Tényleg nem tudom, kinek a hatáskörébe tartozik az ügy, a Közlekedésügyiminisztérium, vagy a Városháza-e az illetékes szerv, de az biztos, akire rábízták a közbeszerzést, még sosem várt buszra, vagy nem ült rajta, talán csak akkor, amikor a kedves mama elengedte az ő maciját az első osztálykirándulásra.

Nézzük meg közelebbről a buszok érkezését jelző monstrumokat. Könnyítésként, hogy legyen viszonyítási alapunk, próbáljunk meg visszaemlékezni azokra az időkre, amikor a televíziónak kis képernyője volt, mögötte viszont félelmetes nagy doboz éktelenkedett.

Az említett kijelzők is ilyenek. Vastag doboz, kis képernyő, amely csak egyetlen oldalról világosítja fel a nagyérdeműt. Más országokban nagy, vékony a képernyő, és mindkét irányból osztja a tudnivalót.  

De ez még semmi. A mi kis gnóm jelzőinket olyan színű betűkkel látták el, amelyek belevesznek a képernyő poros szürkeségébe. Napos időben – és mikor nincs nálunk nap – hunyoroghatunk előtte a végkimerülésig, mire kisilabizáljuk a rajta lévőket. Máshol már rájöttek arra, hogy a világító sárga betűk jóval messzebbről is tisztán láthatók.  

A helykiválasztás is ötletszerűen történik. Azért gondolom így, mert semmi logikát, míves gondolkodásra való törekvést nem sikerült felfedeznem elhelyezésüket illetően. Van, ahol van, sok helyen meg nincs. A mi kis városunk, Raanana ebben is élenjáró, mert van, ahol kettőt raktak le egymás mellé, és olyan is van – de még mennyi – ahol meg úgy gondolták, lottózón a kedves utas, találja ki, jön-e a busza, vagy sem, és ha igen, mikor?  

Néhány megkerülhetetlen szó az autóbuszmegállókról is. Mintha csak messziről szórták volna rájuk az buszok számait. Nincs semmi rend, logika, illem, küllem meg pláne nem. Úgy visszataszító, ronda, ahogy van.

Ha azt mondom, 50 évvel ezelőtt ugyanígy nézhettek ki, még vissza is fogtam magam. Talán a 150 évvel ezelőtti autóbuszmegállókra hasonlítanak leginkább, legfeljebb akkor buszok helyett egypúpú tevék futottak be az érkezési oldalra.

Két-három éve valaki föltalálta, hogy jobb árnyékban várni a közlekedési eszközökre, mint napsütésben. Egészségesebb is. Rádióban, tévében beszéltek erről. Tudományos, forradalmi gondolataiért az ötletgazda megkapta a nívódíjat a velejáró anyagi elismeréssel. Azt gondolhattuk volna, a tanulmány megállapításai eljutnak az illetékesekhez, és árnyékos helyen várakozhatunk majd. De semmi nem történt, ha a buszmegálló fa közelében van, kerül fölé árnyék, ha nincs, nincs, fából van a kilincs.    

Bánatos manó a megállóban. Fotó: szerző

Miért van ez így? Fogalmam sincs, csak sejtem. Úgy gondolom, a gyerek, aki osztálykiránduláson szállt fel utoljára buszra, mára pedig ő lett a fentiekben leírtakért a felelős, és őt bízták meg, hogy szálljon ki külföldre, nos, nem igen érdekelte az egész hóbelevanc, rásóztak valami zsibvásári eladhatatlan portékát, ezzel hipp-hopp, túl volt küldetése hivatalos részen, maradt idő városnézésre, bevásárlásra.

Mi meg pislogunk, hunyorgunk, izzadunk, szemünk elé tesszük a kezünket, ágaskodunk, hogy jobban láthassunk.

És akkor mi van?  – kérdezik az illetékesek. A karaván így is halad…    

 

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..