A Tamimi család feje először látogatta meg rokonait a börtönben, Ahed jó hangulatban van, a tanulmányaira fókuszál

0
Ahed Tamimi a bíróságon 2018. január 15. Fotó: AP

ujkelet.live

Decemberi letartóztatásuk óta először látogatta meg hétfőn a börtönben Bassem Tamimi a katonákat pofozó 17 éves lányát, Ahedet és feleségét.

A Tamimi család feje kedden elmondta az újságíróknak, hogy 45 percig beszélt Aheddel és feleségével Narimannal. Mindketten jó hangulatban vannak, Ahed az iskolai feladataival foglalkozik, olvasgat és az angol tanulmányaira összpontosít.

Szintén hétfőn a a Katonai Fellebbviteli Bíróság elutasított egy petíciót, mely Ahed ügyének nyilvános tárgyalását kérte.

Gilad Peretz bíró azzal magyarázta döntését, hogy nem érzi jogosultnak magát arra, hogy a bíróság február 13-i eredeti határozatát felülbírálja. Hozzátéve, hogy az eredeti döntés a tárgyalás zárt ajtók mögött tartásáról jogszerű volt, mert “ez a kiskorú érdeke”.

A hétfői döntés értelmében Ahed tárgyalása zárt ajtók mögött folytatódik szerdán az Oferi Katonai Bíróságon.

Ahedre hősként tekintenek a palesztinok, mert bátran kiáll az izraeli katonákkal szemben. Az izraeliek pedig azzal vádolják a Tamimi családot, hogy Ahedet mint eszközt használják a megrendezett provokációikhoz.

Január elején a katonai bíróság vádat emelt Ahed, Nariman és Ahed 21 éves unokatestvére, Nour ellen a december 15-i esemény miatt. Mindhármójukat katonákkal szembeni súlyos testi sértéssel vádolták, de anya és lánya ellen további panaszokat nyújtottak be az elmúlt két évben elkövetett más incidensekért.

A katonai bíróság január 5-én elrendelte Nour szabadon bocsátását, mondván, hogy a 21 éves nő elleni vádak kevésbé súlyosak. Ahed és Nariman azonban a december 19-i letartóztatásuk óta őrizetben van és abban is maradnak az eljárás végéig.

A három Tamimi közül az Ahed elleni vádirat a legsúlyosabb, összesen 12 rendbeli súlyos testi sértés, amelybe belevettek öt másik esetet is, amikor izraeli katonák elleni dulakodásokban vett részt. Ha elítélik, hosszú börtönbüntetés elé néz.

A December 15-i incidensről készült videó megörökítette, ahogy a Tamimi unokatestvérek odamennek a két katonához és azt mondják nekik, hogy távozzanak, majd elkezdik lökdösni, rúgni és pofozni őket. A lányok közül Ahed volt az agresszívebb. A fegyveres katonák nem reagáltak a provokációra. Ekkor megjelent Nariman Tamimi, a lányok visszavonultak és ő kezdte el lökdösni a katonákat.

Közvetlenül a atonákat pofozó incidens után Ahed anyja, aki Facebookon élőben közvetítette az eseményt, megkérdezte lányát, mit üzen a nézőknek:

“Remélem, mindenki részt vesz a tüntetéseken, mivel ez az egyetlen eszköz, ami eredményhez vezet,” – mondta Ahed. “Erősségünk a köveinkben van, és remélem, hogy a világ egyesül, hogy felszabadítsa Palesztinát, mert Trumpnak [és az amerikaiaknak] felelősséget kell vállalnia a kijelentéséért és minden tőlünk jövő reakcióért.”

“Legyen szó késelésekről, öngyilkos merényletekről vagy kődobálásról, mindenkinek ki kell vennie belőle a részét, és egyesítenünk kell erőinket annak érdekében, hogy meghallják üzenetünket, hogy fel akarjuk szabadítani Palesztinát.”

Decemberben a bíróságon Ahed előadta a saját verzióját a történtekről, azt állítva, hogy a videón szereplő katonák lőtték fejbe gumilövedékkel az unokaöccsét egy órával az incidens előtt. “Aztán ugyanazokat a katonákat láttam, akik eltalálták az unokatestvéremet, ezúttal a házam előtt. Nem tudtam nyugton ülni, és tettem, amit tettem.”

Ahed unokatestvére, Muhammad Tamimi zúzódásokkal borított arcáról készült képek széles körben forogtak a palesztin közösségi médiában. A palesztin Ma’an hírportál beszámolója szerint a sérülései miatt pár napig mesterséges kómában tartották.

Hozzászólás

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.