Pence a Knesszetben: Az amerikai nagykövetség 2019 végéig Jeruzsálembe költözik

    0

    Avi/ujkelet.live

    Az Egyesült Államok alelnöke, Mike Pence hétfőn a Knesszetben ígéretet tett arra, hogy az amerikai nagykövetség jövő év végéig Tel Avivból Jeruzsálembe költözik, felszólította a palesztinokat, hogy a béke érdekében térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz, és megfogadta, hogy Washington felmondja a “katasztrofális” iráni nukleáris alkut, hacsak nem eszközölnek változtatásokat benne.

    Az alelnök beszédét számos alkalommal vastaps és álló ováció szakította meg az izraeli törvényhozók részéről. Az arab képviselőket az ülés elején kivezették a teremből, miután tüntetést indítottak Washington döntése ellen, amiért december 6-án elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

    Pence beszédében erőteljesen hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa.

    “Múlt hónapban Donald Trump elnök történelmet írt. Jóvátett egy 70 éves hibát, beváltotta az amerikai népnek tett ígéretét”, amikor bejelentette, hogy elismeri Izrael fővárosát, mondta Pence, aki az első amerikai alelnök, aki beszédet mondott az izraeli parlamentben.

    “Az amerikai nagykövetség a jövő év vége előtt meg fog nyílni [Jeruzsálemben].”

    A nagykövetség átköltöztetése és Jeruzsálem elismerése “szolgálja leginkább a béke érdekeit” – mondta Pence. “Azzal, hogy az Egyesült Államok végül elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, a tényeket választotta a fikció helyett.”

    Trump “teljes mértékben elkötelezett abban, hogy tartós békét érjen el az izraeliek és a palesztinok között,” megismételve, “ha mindkét fél egyetért, az Egyesült Államok támogatni fogja a két államra vonatkozó megoldást”.

    “Ma határozottan sürgetjük a palesztin vezetést, hogy térjen vissza az asztalhoz. A béke csak a párbeszéden keresztül lehetséges.”

    “Elismerjük, hogy a béke kompromisszumot igényel,” – folytatta az amerikai alelnök, hozzátéve, hogy minden békeszerződésnek garantálnia kell Izrael biztonságát.

    “Vannak, akik azt hiszik, hogy a világ nem tud megváltozni … de barátaim, Trump elnök ezt nem hiszi el, én sem hiszem el, és ti sem. Ma itt állok egy olyan városban, amelynek a neve békét jelent.”

    Miközben Pence Izraelben tartózkodik, a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász Brüsszelben van, hogy meggyőzze az Európai Uniót, hogy ismerje el a palesztin államot.

    Az amerikai alelnök beszédében az iráni nukleáris megállapodást “katasztrófának” nevezte, ami csak késlelteti Irán nukleáris fegyverek fejlesztésére irányuló tervét.

    “Az iráni nukleáris alku egy katasztrófa, és az Amerikai Egyesült Államok nem fogja többé hitelesíteni ezt a rosszul megfogalmazott megállapodást,” – ígérte.

    Trump nemrégiben hozott döntésére hivatkozva, hogy aláírt egy lemondó nyilatkozatot megőrizve az iráni nukleáris alkut, Pence hangsúlyozta, ezzel csupán időt adott a Kongresszus és az európai országok számára, hogy reagáljanak a megállapodás megerősítésére irányuló felhívására.

    “Ez az utolsó alkalom: hacsak az iráni nukleáris megállapodás nem áll helyre, Trump elnök, az Egyesült Államok azonnal kilép az iráni nukleáris megállapodásból,” – mondta Pence, amit óriási taps fogadott.

    Pence látogatása Trump december 6-i bejelentésének utóhatása. Míg Izrael háláját fejezte ki Pence-nek a lépésért, a palesztinok dühösen reagáltak és nem hajlandóak találkozni az alelnökkel, aki vasárnap este érkezett a városba.

    A beszédek kezdetén az arab izraeli törvényhozókat eltávolították az ülésről, miután “Jeruzsálem Palesztina fővárosa” feliratokat tartottak.

    Az Egyesült Államok alelnöke Irán nukleáris fegyverek megszerzése iránti vágya mellett terrorizmus támogató tevékenységét és állampolgárai elnyomását is elítélte.

    “Az Amerikai Egyesült Államok soha nem fogja engedélyezni, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson,” – mondta Pence. “A nukleáris megállapodáson felül nem fogjuk eltűrni terrorizmus támogató tevékenysegét”, és népe elnyomását.

    Az iráni néphez is szólt: “Mi a barátaitok vagyunk, és eljön a nap, amikor megszabadultok a gonosz rezsimtől, amely elfojtja az álmaitokat, és eltemeti a reményeiteket.”

    “És amikor végre eljön a felszabadulásotok napja, azt mondjuk majd a jó iráni népnek, a népeink közötti barátság ismét virágozni fog.”

    Beszédében, Pence előtt, Netanjahu azt mondta, a Trump-kormány Jeruzsálem elismerésével helyet kapott Izrael történelmében az 1917-es Balfour Nyilatkozat, az államalapítás és Harry S. Truman amerikai elnök elismerése mellett.

    “Ami fővárosunk, Jeruzsálem elismerésének ügyét illeti, azt hiszem, szinte mindannyiunk, a koalíció és az ellenzék nevében is szólok, amikor kifejezem mély nagyrabecsülésemet Trump elnök úrnak és Önnek a történelmi nyilatkozatért, amit soha nem fogunk elfelejteni,” – mondta Netanjahu.

    “Helyes, hogy Ön az első amerikai alelnök, aki Jeruzsálemben a Knesszetben beszél. Helyénvaló, mert egyetlen amerikai alelnök sem mutatott nagyobb elkötelezettséget Izraellel és népével,” – mondta a miniszterelnök.

    Szintén Pence előtt az ellenzék vezetője, Jichák Hercog is felszólalt, sürgetve az Egyesült Államokat, hogy “álmodjon nagyot” és keressen “új és eredeti” megközelítéseket a régió békéjének megvalósítására.

    “A régió országai készen állnak rá,” – mondta Herzog.

    “Ebben a teremben sokan, és Izrael lakosságának többsége megérti a sürgősségét és szükségességét annak, hogy továbblépjünk a politikai elszakadásban a palesztinoktól,”- tette hozzá Hercog, figyelmeztetve, hogy Izrael kétnemzetiségű állammá válhat.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .