Mogherini: Készen állunk központi szerepet vállalni az Egyesült Államok mellett az izraeli-palesztin konfliktus megoldásában

1
Frederica Mogherini és Mahmúd Abbász sajtótájékoztatója Brüsszelben 2018. január 22. fotó: EMMANUEL DUNAND / AFP

Avi/ujkelet.live

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta hétfőn Brüsszelben, hogy készek “központi szerepet” vállalni az Egyesült Államok mellett az izraeli-palesztin béketárgyalások közvetítésében.

Donald Trump amerikai elnök december 6-i nyilatkozata után, melyben elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, a palesztin vezetés kijelentette, hogy többé nem tekintik Washingtont megfelelő közvetítő partnernek az izraeli-palesztin konfliktus rendezéséhez.

A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász és az EU brüsszeli külügyminiszterei közötti találkozó után Mogherini azt mondta, a palesztin vezető beleegyezett a javasolt folyamatba.

“Megerősítettük azon meggyőződésünket, hogy a keretnek többoldalúnak kell lennie. Folytatni fogjuk a munkát a Kvarttettben, amely magában foglalja az Egyesült Államokat, Oroszországot és az ENSZ-t is, kiterjesztve néhány arab országgal, és esetleg Norvégiával,”- mondta a riportereknek.

“A palesztin elnöknek teljesen megfelel az az elképzelés, hogy ne az Egyesült Államok legyen az egyetlen tárgyalópartner a békefolyamatban, hanem legyen egy multilaterális keret, amelyben az Európai Unió központi szerepet tölt be, másokkal együtt, belértve partnereinket a Kvartettben, köztük az Egyesült Államokat is,”- tette hozzá.

Abbász az Egyesült Államok helyett most egy olyan nemzetközi keretre törekszik, amin keresztül a palesztinok független államot nyerhetnek. Az ő szemszögéből ennek az arénának a főszereplői az EU, az ENSZ, Oroszország és Kína.

Mogherini azt mondta, Európában régóta úgy vélik, hogy a palesztinok és az izraeliek közötti béketárgyalások csak az EU és az Egyesült Államok együttes erejével valósíthatóak meg, és egyik oldal sem képes sikert elérni egyedül.

Abbász brüsszeli utazásának egyik fő célja az volt, hogy a pénzügyi segélyek növelését kérje az EU-tól, mivel az Egyesült Államok, a palesztinok legnagyobb segélyezője azzal fenyeget, hogy megvonja a Ramallahnak nyújtott pénzeket.

Mogherini korábban a nap folyamán, Abbász mellett nyilatkozva, megnyugtatta a palesztin vezetőt az EU “folyamatos támogatásáról, beleértve a pénzügyit” is.

A riporter egyik kérdésére válaszul, hogy Brüsszel hajlandó lenne-e növelni a palesztinoknak nyújtott pénzügyi támogatást, mivel a palesztinok számára nyújtott amerikai segélyek csökkentek, azt mondta: “A közelmúltban növeltük a támogatásunkat, vizsgáljuk a lehetőségét, hogyan tudunk többet tenni.”

Hozzátette, az EU elvárja az Egyesült Államoktól, hogy teljesítse pénzügyi kötelezettségeit az ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalát a Közel-Keleten (UNRWA) számára.

Az Egyesült Államok januárban 100 millió dollár értékű UNRWA-nak szánt segélyt fagyasztott be. Azóta Svédország és Belgium összesen 81,5 millió dollárt adományozott a szervezetnek.

A külügyminisztérium tagadta, hogy a pénz visszatartásával büntetik a Palesztin Hatóságot, amiért megszakította a kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnök kormányával, a Jeruzsálem-nyilatkozatot követően.

Mogherini megerősítette a brüsszeli újságíróknak, hogy “a tagállamok a közelmúltban és hetekben megbeszéléseket folytattak egy társulási megállapodásról szóló tárgyalás megkezdésének lehetőségéről,” – mondta, hozzátéve, hogy a kérdést nem vitatták meg Abbásszal hétfőn.

Abbász arra kérte az EU tagállamokat, hogy “gyorsan” ismerjék el a Palesztin Államot, azzal érvelve, hogy ez segítene fenntartani a palesztinok béke iránti reményét.

“Valódi partnernek és barátnak tartjuk az Európai Uniót, ezért felszólítjuk a tagállamokat, hogy gyorsan ismerjék el a Palesztin Államot, és mi megerősítjük, hogy nincs ellentmondás Palesztina elismerése és a tárgyalások újrakezdése között,”- mondta Abbász

Riad al-Malki, a Palesztin Hatóság külügyminisztere vasárnap az AFP-nek azt nyilatkozta, hogy Trump Jeruzsálemre vonatkozó nyilatkozatára válaszul az EU elismerhetné a Palesztin Államot.

Malki hozzátette, hogy míg a Palesztin Hatóság “nagyon komolyan” gondolja a társulási megállapodást, azt is elvárja, hogy hivatalosan elismerjék, mint államot.

Brüsszeli diplomaták és tisztviselők azonban hétfőn azt mondták, Palesztina elismerése nincs a pakliban és a legtöbb, amiben Abbász reménykedhet egy társulási megállapodás lehetőségének előmozdítása.

Egyes országok, különösen Franciaország, nagyon szeretne valami konkrétat adni Abbásznak, míg mások óvatosabbak.

Alfonso Dastis spanyol külügyminiszter azt mondta, nyitott arra, hogy tárgyalásokat kezdjenek egy lehetséges megállapodásról, de Abbásznak vigyáznia kell a nyelvére, emlékeztetve az Egyesült Államokkal szembeni retorikájára.

“Azt hiszem, amire meg kell kérnünk az az, hogy mérsékelje a válaszát az olyan döntésekre, amelyeket mi magunk is kritizáltunk,” – mondta Dastis az újságíróknak, amikor megérkezett a találkozóra.

forrás: AFP

1 komment

  1. FREDETIKA MOGHELINI NEM MAS MINT EGY IZRZREL ELLENES BEFOOLYASOLHATO KORRUPT ES IGAZSAGTALAN GECI SEGG NYALO HULYE AKI A VALOSAGOT SOSE ISMERI EL HOGY EPP IDEJE LENNE HOGY A REALITAST NEZZE NE PEDIG AZ ELLENTKEZOJET JO LENNE HOGY HA MAR AZ IGAZSAGOT TEKINTENE S NEM AZ IRREALITASOKBA SZABADKOZNA S 10000000× IS MEG FONTOLTABBAN HASZNALLNA AZ AGYAT MIVEL ISTEN NEM AZERT TERENTETTE AZ EMBERT HOGY A BEKETLENSEG ES IGAZSAGTALANSAG PARTJAN ALLJON HA NEM FORDITVA

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..