Kultúra

Egy ember halála

A napokban filmet mutattak be Debrecenben a tavalyi botlatókövek felállításáról. A Thaly Kálmán utca 13. számú ház előtt a következő beszéd hangzott el.

Egy ember halála – tragédia

Kilenc ember halála már alig-alig felfogható.

100 ember halálát már nem lehet felfogni, több mint 5.000 debreceni ember halála a városunknak, és mindannyiunk felfoghatatlan tragédiája.

Több mint 500 ezer magyar ember halála pedig Magyarország, a magyar nép egészének tragédiája.

Közel 6 millió ember szisztematikus meggyilkolása egész Európa tragédiája.

Közel 600 ezer magyar ember pusztult el a második világháború végéig – vallása, hite, mássága miatt – koncentrációs táborokban, munkatáborokban, munkaszolgálatban és soha nem térhetett haza otthonába, családjához. Mert megölték, elpusztították Őket.

Elpusztította Őket egy olyan rendszer, amely vallási, származási alapon vette számba, különböztette meg az embereket. Egy olyan rendszer, amelyik számba vette az embereket és hite, származása, mássága alapján bélyegzett meg milliókat. Voltak köztük olyan családok, akiket írmagjukban pusztítottak el, senki nem maradt utánuk, akik emlékezhetnének rájuk.

A mi közös felelősségünk nem felejteni, nem elfelejteni Őket. Mert hiányoznak az elpusztítottak gyermekei, unokái, dédunokái és azok leszármazottai, akik gazdagíthatnák közösségünket, városunkat, nemzetünket. Egy ilyen család emlékezetét akarjuk és fogjuk ma és itt megörökíteni kilenc „botlatókő” elhelyezésével.

Précz Benőné Weisz Paula 1900. március 22-én született, bizonyára szerette az életet, szerette a férjét, Précz Benőt és nyolc gyermekét: Jenőt, Imrét, Lilit, Évát, Erzsébetet, Árpádot, Bélát és Györgyöt. Alig múlt 44 éves, amikor 1944. júniusának végén családjával együtt Debrecenből ausztriai munkatáborba deportálták. A vonat hat kiskorú gyermekével és ismeretlen zsidók százaival együtt a gettóból a munkatáborba vitte, miközben egy másik táborban egy másik zsidó kislány a naplóját írta.

Anna Frank találóan fogalmazta meg: “Feje tetejére áll az egész világ. A legtisztességesebb embereket koncentrációs táborokba, börtönökbe és magánzárkákba kényszerítik, addig a söpredék uralkodik öregek és fiatalok, gazdagok és szegények felett“

Précz Benő – iparos ember volt, hasznos tagja városának. Péntekenként valószínűleg a legidősebb fiuk, Jenő vitte az „ima” által összekészített sabat-i edényt a pékhez – sok más debreceni zsidó család ifjaival együtt – hogy a kalácsok sütése utáni maradék hővel reggelre megfőjön a szombati sólet. A Précz család tagja volt a debreceni zsidó közösségnek is. Ez lett a vesztük.

Précz Benőnét 1945. május másodikáról harmadikára virradó éjszaka hat kiskorú gyermekével együtt végezték ki SS katonák Persenbeurgban.

Férje, Précz Benő kárpitosmester munkaszolgálatosként halt meg Sopronban kiütéses tífuszban a háború utolsó napján, 1945. május 8-án.
Legidősebb fiuk, Jenő munkaszolgálatosként veszett oda a keleti fronton.

A Précz család nyolc gyermekéből mindössze Imre élte túl a háborút, munkaszolgálatosként.

Ma már csak Imre gyermekei, az Izraelben élő Géza és Magdolna, mai nevükön Gideon és Miriam, és az ők gyermekei és unokái őrzik emléküket.

“A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny… ” Írta Elie Wiesel.

Nem lehetünk közönyösek a tragédiákkal szemben. A közösség jelene a múltjában gyökerezik, a jövője pedig a jelenben. Jövőnk érdekében kell szembenézni múltunkkal, feldolgozni mindazt, ami történt és meg kell találnunk a válaszokat mindazon kérdésekre, amelyek közös múltunkat terhelik.

A morális gondolkodás mindig a jóvátétel lehetőségén alapszik. Itt azonban olyan rosszról van szó, amely soha nem tehető jóvá, és csak tapogatózunk, hogyan is pótoljuk a pótolhatatlant.

Persze mondhatjuk azt, amit Jean Améry filozófus Auschwitz túlélője mondott: Ami megtörtént az megtörtént, ám a puszta tényt, hogy megtörtént képtelenség elfogadni. És azért nem lehet elfogadni, mert két igen makacs kérdést hagyott maga után.

a Miért-et, és a Hogyant?

Hogyan fordulhatott elő? és Miért történhetett meg?
Ezek a kérdések a levegőben lebegnek, mert bármilyen választ is keresünk rájuk, az alapkérdés folyton ott marad újra és újra, mivel a holokauszt az értelmet annak határain túlra feszíti.

Minél többet tudunk meg róla, annál rettenetesebb.

A holokauszt összezúzta a hitet: az Istenben való hitet, az emberi tisztességbe és egymás megbecsülésébe vetett hitet.
Sok kérdést vet fel és bár kevés válasszal szolgál, maguk a kérdések bátorítanak a küzdelemre a gonosszal szemben.

Elie Wiesel ugyanezt a morális problémát így fogalmazta meg: “Ne azt kérdezzék, hol volt Isten Auschwitzban, hanem azt: hol volt akkor az ember?!”

Ezért kell elmondanunk mindazt, ami történt polgártársainkkal, az egykor virágzó közösségeinkkel.
El kell mondanunk milyen történelme volt a debreceni polgároknak, köztük és közösen velünk a debreceni zsidó közösségnek.

“Elfelejteni a holtakat hasonló volna ahhoz, mintha másodszor is megölnék őket.”

Írta Elie Wiesel: Az éjszaka című regényében (1958)

A felejtés ellen helyeztünk ma – utolsó lakhelyük elé – Debrecenben 28 meggyilkolt, származása, hite miatt elpusztított egykori debreceni polgár emlékére botlatóköveket.
Jelezve, hogy nem felejtünk! Bízva abban, hogy mindazok, akik belebotlanak ennek a monumentális európai emlékműnek a debreceni darabjaiba – elgondolkodnak közös múltunkról, a nélkülük megélt jelenünkről és az elpusztítottak és utódaik hiányával terhes jövőnkről.

Köszönöm Önöknek, hogy velem együtt emlékeznek az elmúltakra és elgondolkodnak a felelősségünkről és kötelességeinkről!

Köszönetet mondok mindenkinek, aki akármilyen mértékben hozzájárult ahhoz, hogy megvalósuljon Debrecenben is ez a kezdeményezés!
Büszke vagyok, hogy köztetek és veletek lehettem….

Debrecen, 2016. augusztus 11.

Kovács László
Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök
Országos Szövetsége elnöke

Advertisements

2 replies »

  1. Még valami, a cikk kiegészítéseként: a Précz-családból egyedül megmaradt Imrének (eddig) összesen 17 leszármazottja van. Valamennyien Izraelben élnek. Précz Imre és felesége, szül. Schlesinger Ibolya Izraelben, Beer Sheván vannak eltemetve.

    Kedvelés

  2. 2016. augusztus 13-án Győrött is megtörtént az első öt botlatókő lerakása. Spitzer Károly, Spitzer Károlyné, szül. Kellner Vilma (a nagyszüleim), Spitzer Gizella, Spitzer Pál és özv. Fleischmann Gyuláné, szül. Spitzer Regina emlékére a Báthory és Ady Endre u-ban. Ezúton is köszönet a projekt megalkotójának, Günter Demnignek és a közreműködő Magyar Zsidó Kulturális Egyesületnek.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s