Nem hiszem el

0

szerző: Sáfrán István

Olvasom az újságot. A Spiegel, Németország egyik legmegbízhatóbb hírforrása úgy tudja, hogy a helybeli rendőrök három nappal a történtek után egy igazolványt (a feltételezett elkövető papírjait) találták meg annak a lengyel rendszámú kamionnak a vezetőfülkéjében, amelyikkel a terrorista Berlinben, a karácsony előtti vásári sokadalomba hajtott. Mint már korábbról tudjuk, tizenkét halott, csaknem fél száz sebesült maradt a helyszínen.

Újraolvasom a friss híradást, mert nem akarok hinni a szememnek. Három nap kellett ahhoz, hogy a vélhetően már keresztbe hosszába felforgatott kamion vezetőfülkéjében megtalálják a feltételezett elkövető(k) igazolványát, amely – minden jel és remény szerint – elvezeti majd az arra illetékeseket az elkövető(k)höz.

A harmadik napon!?

És addig? Hogy hogy nem szúrt szemet senkinek? Ha a pontosságáról és precizitásáról híres Németországban megtörténhet ilyesmi, akkor másutt, ahol valamelyest lezserebb és lazább népek laknak, ahol talán kevesebb jut a büdzséből az állam és polgárainak védelmére…

Végig sem merem gondolni!

Ha ez hír igaz, akkor a baj sokkal nagyobb, mint azt legrosszabb álmainkban feltételezzük. Európa csaknem minden tekintetben élenjáró országa több mint egy millió bevándorló gondjait vette a vállára. Miközben a földrész egyéb bajaival is meg kell küzdenie. Ha erre három nap kellett, mennyi időbe telik majd…

Mivel nyugtassam meg magam és mivel nyugtassam meg a Kedves Olvasót?

Úgy döntöttem, nem hiszem el.

Jobbat Önöknek sem tudok ajánlani…

Hozzászólás