Hanuka – Hanukija, Amona – Ammónia?

1

szerző: Aser Rona

Idén, 2016-ban úgy alakult, hogy december elseje és a héber naptár szerinti kiszlév hónap elseje egybeesett. December 11-ére esett tehát kiszlév 11, az a dátum, amelyen 15 évvel ezelőtt, egy ködös november végi napon leszálltunk az El-Al menetrend szerinti járatáról (abban az évben máshogy estek a dátumok), hogy életünket attól kezdve Izraelben éljük. Szerencsére nem az akkori magyar politikai helyzet, netán gazdasági megfontolások vezéreltek bennünket, hanem az alija mozgatórugója kizárólag a להיות עם חופשי בארצנו volt, a vegytiszta vallásos cionizmus.

Azóta eltelt 15 év, felgyűlt további 5 gyerek (egy még az óhazában született), némi szarkaláb, de a világhoz, a cionizmushoz, Izraelhez való alapvető hozzáállás mit sem változott. Pedig bizony a minket körülvevő valóság mindent megtett, hogy megpróbáljon visszarettenteni minket.

Másfél évvel az alija után, 2003 őszén költöztünk Saad kibucba. Akkor még volt Gus Katif, nem is túl messze tőlünk. Azóta nincs Gus Katif, 2005-ben porig rombolták a közel harminc éves zsidó falvakat, több tízezer embert tettek földönfutóvá.

dsc_0236_wa

Eredmény? 3 háború 5 év alatt. Hamasz, rakéták, alagutak. Profi munka.

Nem csak a gázai övezetben működött a gőzhenger. Somronban is több falut kiürítettek, őrülten remélték a békét a földért cserébe. Az meg csak nem jött. Az egyik különösen kegyetlen ügy Amona kiürítése 2006-ban. Lovasrendőrök, brutalitás, ellenállás, sérülések, vér.

amona

A ügyet azóta kivizsgálták, több túlkapást elismertek, megbüntettek. Sajnos a helyzet továbbra is a “kisujjunkat nyújtuk, az egész karunk kell”, és sajnos a Legfelsőbb Bíróság csak a lovat adja ezek alá a törekvések alá.

Még mindig nem értik, hogy ha el is osztogatják az egész országot, nem ez lesz az, ami meghozza a békét. Csak reménykedhetünk benne, hogy ezt előbb-utóbb a fölsőbb szinteken is megértik.

581688_i

Amona újra felépült, új helyen, de itt is szúrja a szemét azoknak, akik egyelőre nem értik mindezt. Bizony, újra beindult az adminisztráció, és nyomában a katonaság-rendőrség, hogy az épp csak hogy szárnyait bontogató kis falut a földdel tegyék egyenlővé. Hiszen illegális. Már hogy ne lenne az? Zsidók nem építkezhetnek Izraelben csak úgy, ahová a kedvük tartja! Hová jutna így a világ?!

A probléma látszólag nagyon összetett, holott egyetlen egy dolgon múlik: a kormányzatnak döntést kéne hoznia. Az egyik oldal azt állítja, a falu arab illetőségű területre épült. Ennek az állításnak a foganatosítására fordultak a Legfölsőbb Bírósághoz. A másik oldal viszont úgy érvel, hogy semmilyen rendelkezés nem tiltja-tiltotta, hogy azon a konkrét ponton elkezdjenek építkezni, ráadásul a közműveket állami jóváhagyás nélkül amúgy sem lehetne megépíteni. Hallgatás beleegyezés. Vagy mégsem? A kormány nem szól, inkább kivár, nem meri fölvállalni az igen vagy nem döntés ódiumát. Az emiatt kialakult jogi zavarosban mindenki a neki tetsző verziót támogatja, mintha bizony nem emberek, családok életéről lenne szó. A Legfölsőbb Bíróságról meg jól tudjuk, merre húz…

Ezúttal mindkét fél egy kissé óvatosabb, élénken él még a 2006-os véres kiürítés emléke. De a lakók elszántak: “Amona nem eshet el másodszor!” mondja a transzparens.

274432
Ronen Zvulun/Reuters

A kormány is igyekszik manőverezni, többféle alternatív megoldást kreálnak, a lakók sorra visszadobják őket, nem csoda, egyik lehetetlenebb mint a másik. Eközben támogatók ezrei áramlanak a faluba, részint, hogy támogatásukról biztosítsák a helyieket, részint, hogy ha mégis fizikai kényszerre kerülne a sor, valódi kiürítésre, akkor legyen megfelelő emberanyag, aki szembenéz a karhatalommal. Mert nem kétséges, hogy senki nem hagyja el az otthonát szó nélkül. Szerintem ezzel mindannyian egyetértünk.

Itt jön be a képbe a személyes érintettség. A nagyfiam tudniillik szintén odament, hogy testben és lélekben támogassa a helybélieket – teszem hozzá, van olyan osztálytársa is, aki ott lakik. Az ember pedig őrlődik. Egyrészt, forr a vére, hogy már megint egy zsidó falut akarnak ledózerolni. Hiszen látta Gus Katif és az Észak-Somron kiürítését, a fájdalmat, a lerombolt zsinagógákat, a zokogó férfiakat és nőket, az exhumált temetőket, és tudja, hogy az egész nem vezetett semmi eredményre, eltekintve persze a máig ható pszichés sebtől a nép körében. Nincs annál rosszabb, mint amikor a saját választott vezetőiben rendül meg az állampolgárok hite, azokban akik a védelmünket hivatottak ellátni, és ehelyett lepaktálnak az ellenséggel. Másfelől viszont félti a gyereket, fél, hogy elfajulhat a helyzet, összecsaphatnak a rendőrökkel, a katonákkal, annak ellenére, hogy a helyi közösség vezetői önmérsékletre szólítanak (voltak idők, amikor aktív ellenállás volt az ukáz!). Rengeteg fiatal ment oda, nyilván számukra van egyfajta vadregényes, woodstocki hangulata a dolognak; mi meg szétszakadunk a szolidaritás és a féltő aggódás között. Félünk, hogy egyszercsak lezárják az utakat és nem lesz már visszaút sem. Nem akarjuk, hogy lássa a kiürítést, hiszen pár héten belül sorozásra megy, be akar vonulni, nem hiányzik egy ilyen élmény a katonaságról. Haza akarjuk rendelni. Nem áll kötélnek. Azt mondja, mi is nagy lépést tettünk az alijával. Ő sem akar lemaradni. Mindezt a 15-ik évfordulón! Cadik vagy dörzsölt? Azt hiszem, mindkettő. De egy biztos: kamasz, szeretni való, érző szívű, lángoló cionista. Ilyennek neveltük, ilyen lett. Azt hiszem, büszke vagyok rá. Csak ne félteném annyira!

Utóirat: Végül egyelőre nyugvópontra ért az ügy, a közösség megfontolja az egyik fölajánlott kompromisszumos megoldást, ő pedig hazajön. Boldog Hanukát!

kiemelt kép: Amona 2006/Oded Balilty/Associated Press

1 komment

  1. jo cikk, de alapveto tevedes amit Amonarol ir.
    Amonat nem romboltak le 2006-ban, voltak kohazak, azokat romboltak le, a karavanokat nem
    romboltak le. Tehat nem is kellett ujra epiteni.
    Ezeket most akarjak lerombolni.
    A tobbi stimmel.

Hozzászólás