Kohn bácsi és a meg nem nevezett

0

szerző: Sáfrán István

Éppen hogy visszaköszön az öreg. Nem vagyok ehhez szokva! Kérdezem is, hogy történt-e valami jóvátehetetlen, esetleg tudnék valamiben segíteni, de morogva elhárítja kezdeményezésem. Oké. Akkor most csöndben maradok és kivárom a sorom. Majdcsak előjön a farbával, aztán jutunk amire jutunk. A rettenetesen száraz, édesnek eladott süteményt még az Earl Grey sem tudja szocializálni. Mondanám, hogy nem fehér embernek való, de félek a rasszizmus vádjától, úgyhogy maradjunk csak annyiban, hogy nehezen emészthető. Szóvá is teszem az öregnek, hogy legközelebb hozok magammal ropogtatni valót, na erre felcsillan a szeme, hogy tulajdonképpen ő csak az én kedvemért nyammogja ezt az izét, mert azt gondolta leolvasni az ábrázatomról, hogy nekem ízlik. Na ezen jót nevetünk, előhívjuk a kuckójából Rozit, a fekete-fehér kokker spánielt, tányérkájába szórjuk a maradékot és lessük a hatást. Rozi beleszagol, majd egyébként is bús tekintetét ránk emelve szemrehányóan vakkant kettőt, mint aki azt kérdezi, mivel érdemeltem ki ezt a büntetést?

Most már nevet az öreg is, sínen vagyunk.

Hanem a vonat csak most érkezik.

Hülye világ – közli váratlanul álláspontját.

A világ minden kincséért sem kérdezek a miértre, mert egyrészt szerintem is az, másrészt pedig tudom, hogy ha Kohn bácsi belekezd valamibe, akkor azt végig is mondja.

Tudod milyen nap van ma? – kérdezi talányosan és némi töprengés után rá is vágnám a feleletet, de öreg barátom megelőz: huszonegy éve, hogy Izrael állam kormányfőjét, Jichak Rabint meggyilkolták. Volt aki szerette, és természetesen voltak, akik nem értettek egyet törekvéseivel, de hát ez talán természetes is. Azon a napon egy ember befurakodott a béketüntetés résztvevői közé, fegyvert fogott rá és…

Szavába próbálok vágni, mondanám tovább a történetet, amelyik valószínűleg minden zsidó zsigereibe beleivódott az elmúlt évek során, de az öreg korát meghazudtoló fürgeséggel pattan fel füles fotelja mélyéből és kezét a számra tapasztva kiált rám:

– Ki ne mondd!

Értetlenül nézek vissza rá, talán ezért is, hogy az öreg megismétli:

– Ki ne mondd..!

Még akkor is szaporán veszi a levegőt, amikorra visszaereszkedik a füles mélyébe, de folytatja.

– Na látod, ezért hülye a világ. Háládatlan kutyavilág, amelyben az érték gyakorta egy napon említődik a megvetés tárgyával. Mondom mire gondolok! Napok óta tele a sajtó Rabin gyilkosa nevével. Kinek jó ez és miért fontos akár akaratlanul is az emberek emlékezetébe vésni újra meg újra az elkövető kilétét?! Régen el kellett volna felejteni, mint egy rossz álmot. Ami a mi kötelességünk, hogy Rabin szellemét megőrizzük emlékezetünkben, s ne feledjük törekvéseit. De, hogy vele a gyilkosának neve is fennmaradjon..? Hülye világ ez, mondom én neked, hülye világ. Jusson eszedbe Kennedy! A szenzációra mindig éhes sajtó egyetlen évfordulón sem mulasztja el megemlíteni az állítólagos elkövetők kilétét is. Jack Ruby meg Osvald! Ezzel egyfajta öröklétet szavatolnak számukra. De tudok ennél még kacifántosabb példát is. Ha ma már máshonnan nem is, de a régi történelemkönyvekben biztos olvashattál a két háború közötti Magyarország hírhedett politikusáról, Gömbös Gyuláról, akinek felrobbantották a szobrát az ellenállási mozgalom tagjai. De, hogy kik tették? Arról se kép, se hang sehol. Történésznek kell lennie ahhoz az érdeklődőnek, ha végére akar járni, hogy kik előtt kellene fejet hajtani. Hozakodjak újabb kori példával? Ma már szinte sehol és senki nem említi John Lennon gyilkosának nevét. Miközben tudjuk, hogy New Yorkban, a Centrál park peremén található Dakota building előtt történt a tragikus esemény, az ezerszer átkozott személy nevét tudatosan elhallgatja jótékony feledés. Nem kellene így történnie Rabin gyilkosával is? Mi, zsidók, amúgy is tudjuk, hogy kinek lehet, szabad, vagy éppenséggel kell kimondani a nevét és hogy kiknek mikor és miért nem.

Elhallgatunk mind a ketten. A hirtelen támadt csöndben Rozi kidugja buksiját a kuckójából és mintha szemrehányóan pillantana ránk. Lehet, hogy érti minden szavunkat? De ha ő megért minket, akkor mi emberek miért nem értjük meg egymást..?

Lehet, hogy tényleg kutyavilágban élünk?

Hozzászólás