Heti hírösszefoglaló

    0

    szerkesztette: Kati Yael Hirschberg

    Vasárnap kora reggel gyújtóbombát dobtak egy izraeli rendszámú személygépkocsira Tekoa es Efrat települések között, az úgynevezett T kereszteződésben. A támadás következtében személyi sérülés nem történt, azonban az autót vezető nő kórházba kellett szállitani, mivel sokkot kapott. Az autóban anyagi károk keletkeztek.

    merénylet Jeruzsálemben

    Vasárnap délelőtt az utóbbi idők legsúlyosabb merényletére került sor Jeruzsálemben. A 39 éves kelet-jeruzsálemi Abu Sabih M16-os gépfegyverből tüzet nyitott a Shimon haTzadik villamosmegállóban várakozókra. Miután autójából több lövést adott le a civilekre, elmenekült a helyszínről. A közeli rendőrállomás dolgozói azonnal riasztást adtak le, és rövid üldözés után bekerítették a terroristát, majd végeztek vele. A férfinél találtak három további tárat a fegyverhez, egy kést és egy gránátot is. A támadásban nyolc személy sérült meg, ebből kettő sokkos állapotba került, a többieket lövés érte. A kórházban illetve a kórházba szállítás közben életét vesztette a 60 éves Lavana Hamama és a 29 éves Yosef Kirama rendőrjárőr. Utóbbi áldozat szolgálateljesítés közben, a terrorista elfogásakor kialakult lövöldözésben szenvedett súlyos sérüléseket, melyekbe később belehalt. A támadás azért is rázta meg különösen a közvéleményt, mert az elkövető ismert volt az izraeli hatóságok számára. Az elmúlt években többször is letartóztatták, börtönbüntetést is kapott több alkalommal terrorszervezetek támogatása, uszítás, erőszakra bujtogatás, rendőrök elleni erőszakos fellépés miatt. Abu Sabih egy héttel a támadás előtt szabadult a börtönből, ahol szintén a fenti cselekmények miatt ült, és a támadás napján kellett volna megkezdenie egy másik, 4 hónapos büntetést, amit azért kapott, mert 2013-ban megtámadott egy rendőrt. A merényletet követő estén a főváros arab negyedeiben cukorkákat, süteményeket osztogattak, megünnepelve a „sikeres” támadást. Az izraeli hadsereg be is záratott több édességboltot, amik szervesen részt vettek az ünneplések megszervezésében.

    10 részes sorozatot készítenek a 2014-ben meggyilkolt három izraeli fiatal történetéből

    Több mint két héten át egész Izrael ezzel a felkavaró esettel foglalkozott akkoriban. A fiúkat egy buszmegállóból rabolták el Júdea és Szamária területén. Mindenki őket kereste, végül Hebron közelében találták meg a holttesteket. Egy amerikai filmes hírekkel foglalkozó oldal szerint az izraeli Keshet Studios és az HBO közösen készítik el a sorozatot. A produkciót jövő nyáron kezdik el forgatni Izraelben, izraeli rendezővel. Joseph Cedar nemzetközileg is jegyzett direktor, Oscar-díjra jelölték 2011-ben Lábjegyzet c. alkotásáért a külföldi filmek kategóriájában – olvasható a jta.org cikkében. A történet középpontjában a biztonsági erők egyik nyomozója áll, aki az egyre súlyosabb konfliktus körülményei között próbálja végezni a munkáját. Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy az áldozatok hozzátartozói hozzájárultak-e a produkcióhoz, vagy, hogy egyáltalán megkeresték-e őket. (zsido.com)

    Shimon Peresz

    Benjamin Netanjahu a héten bejelentette, hogy szeretné ha a dimónai atomerőmű felvenné Shimon Peresz nevét. A jelenleg is aktív atomerőműben radioaktivitás kutató tudományos központ, oktatási intézmények és kutatóállomások is találhatóak. A negev sivatagban található Dimóna fejlesztése és magának az izraeli atomprogramnak a kivitelezése is a kilencedik elnökhöz, Shimon Pereszhez köthető, aki pályafutása korai éveiben azon az elven volt, hogy a környező ellenséges államok az erőből értenek, és Izraelnek feltétlenül fenn kell tartania katonai fölényét a térségben.

    Jom Kippur

    Kedden este vette kezdetét az izraeli társadalom legszélesebb köreit érintő vallási ünnep, a Jom Kipur, az Engesztelés Napja. Az ünnep gerincét jelentő 25 órás teljes böjtöt a Geocarthography Institue felmérése szerint az ország zsidó lakosságának 61%-a megtartja. A résztvevők közül a vallásosok 97%-a ellátogat a zsinagógába is, hogy részt vegyen az ünnepi imán. Ehhez csatlakozik a hagyományörzők 89%-a és a szekulárisok 36%-a is. A lakosság fiatalabb tagjai is nagy izgalommal várták az ünnepet, mivel ezen a napon hagyományosan teljesen leáll a közlekedés Izraelben. A tömegközlekedésen kívül leállt a légiközlekedés is, az utakon csak a biztonsági erők és a tűzoltók, mentők közlekedhettek. Mint minden évben, idén is meggyűlt azonban a bajuk az ultraorthodox negyedeken való áthaladással, az onnan történő mentéssel. Számos alkalommal értékes időt vesztett a mentőszolgálat azzal, hogy a lakosok által létesített kordonokat le kellett bontani, illetve három alkalommal kövekkel is megdobálták a mentőautókat. A jeruzsálemi Silwan negyedben az ünnep éjszakáján súlyos összetűzések alakultak ki a helyi arab lakosság és a rendfenntartó erők között, amelyet csak az ünnep végére sikerült megfékezni.

    autóbaleset Grúziában

    Kedden délelőtt autóbalesetben életét vesztette két izraeli kisgyerek Grúziában. A Greenfeld család az ünnep bejövetele előtt még részt vet egy dzsiptúrán, ahol az időjárási körülmények váratlanul rosszra fordultak. A család gépkocsija egyelőre tisztázatlan körülmények között letért az útról. A balesetben az édesanya súlyosan megsérült, a négy gyerekből ketten életüket vesztették. A tragédia hirére több rokon azonnal Grúziába utazott, a közlekedési miniszter különleges engedélyével pedig feloldották a jom kipur-i légtérzárlatot, hogy a jeruzsálemi Hadassah Ein Karem kórház vezető neurológus professzora a család segitségére siethessen. Segitségével a családtagok és a két kisgyermek holtteste a hét folyamán visszatért az országba. Az édesanyat jelenleg is kórházban ápolják, az áldozatok temetésére péntek délelőtt került sor.

    megszületett Gáza kétmilliomodik lakosa

    Kedden, Jom Kippur előestéjén a Gázában működő palesztin belügyminisztérium közölte: a Rafah-i kórházban megszületett Walid Shaath, a Gázai-övezet kétmilliomodik lakosa. Dzsihád Saat, a boldog apa kijelentette: “Remélem, hogy a fiam az El Aksza Mártírbrigád katonája lesz, aki felszabadítja az El Aksza mecsetet! És ahogyan átléptük a kétmilliós határt, úgy fogjuk áttörni az izraeli blokádot is.”Az újszülött Walid apja, Dzsihád és anyja, Tahani, díszes igazolást kaptak a gázai palesztin belügyminisztériumtól. A 365 km²-en elterülő Gázai-övezet a Földkerekség egyik legsűrűbben lakott területe: 4661 lakos négyzetkilométerenként. Összehasonlításul: a Nyugati Part területén (Júdea és Somron, más néven Ciszjordánia), amely 16-szor nagyobb, mint a Gázai övezet, körülbelül 2,5 millió palesztin él. (Izraeli Hírlevél)

    UNESCO döntés

    Fél évvel azután, hogy UNESCO, vagyis az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete előzetes határozatot fogadott el, mely szerint a jeruzsálemi Templom-hegy nem kapcsolódik a  zsidó néphez és annak történelméhez, a szervezet csütörtökön megszavazta azt a határozatot, mely egyértelműen tagadja a zsidó nép és a Templom-hegy, illetve a Siratófal kapcsolatát. A Siratófal, mely a második jeruzsálemi Szentély külső kerítőfala volt, a legszentebb hely, ahol ma zsidók imádkozhatnak. Az Ál-Ákszá mecset, az iszlám harmadik legszentebb helye, a hegy tetején található. Zsidók – bár bizonyos megkötésekkel felmehetnek a hegyre – egy 1967-es, Jordániával kötött megállapodás értelmében -, nem imádkozhatnak a hegyen, sőt, még imádkozásra utaló gesztust sem tehetnek.

    A 24 igennel, 6 nemmel, 26 tartózkodás mellett megszavazott határozat szerint az ENSZ a továbbiakban arab néven – Hárám ál-Sárifként – említheti a Templom-hegyet, valamint a Siratófalat is, a héber nevek pedig csupán idézőjelben szerepelhetnek. Az Izraelt következetesen „megszálló erőnek” nevező határozatban emellett elítélték a jeruzsálemi civilek elleni izraeli „agressziót” a Templom-hegyen, azt a „provokatív erőszakot, mely megsérti a terület szentségét és integritását”, valamint azt, hogy a – dokumentumban Ál-Burák térnek nevezett – Siratófal előtti téren munkálatok folynak. A vádaskodás tovább folytatódik a szövegben, végül felszólítják Izraelt, hogy „szüntesse be az agressziót és az erőszakoskodást, melyek növelik a feszültséget helyben és a vallások között is”. Hogy legalább némiképpen kiegyensúlyozottnak láttassák a határozatot, szerepel benne, hogy Jeruzsálem három vallás szent városa – a következő sorrendben: iszlám, kereszténység, zsidóság. Ez utóbbi kijelentés Irina Bokova, a UNESCO főigazgatójának júliusi állásfoglalását ismétli meg.

    Binjámin Netánjáhu miniszterelnök élesen reagált az általa abszurdnak nevezett döntésre, és meghívta a UNESCO tagjait, hogy tekintsék meg Titus Rómában található diadalívét, hogy lássák, milyen kincseket vittek el kétezer évvel ezelőtt a Szentélyből. A miniszterelnök egy Bibliáról tartott beszélgetésen beszélt saját otthonában. „A UNESCO színielőadása folytatódik”- mondta. – „Ma egy olyan, nevetséges döntést hoztak, mely tagadja a zsidó nép és a Siratófal kapcsolatát. Olyan ez, mintha azt mondanánk, hogy a kínaiaknak nincs közük a nagy falhoz, vagy az egyiptomiaknak a piramisokhoz.”

    Reuvén Rivlin államelnök a közeledő szukot ünnepére hivatkozva kritizálta a döntést. „Egyik ünnepünk sem kötődik olyan mértékben Jeruzsálemhez, mint szukot” – mondta. – „Izrael népének ünnepei mind kiemelik népünk és földünk megbonthatatlan egységét, és a világ egyetlen fóruma, vagy szervezete sem állhat elő azzal, hogy tagadja a zsidó nép, Izrael Földje és Jeruzsálem közötti kapcsolatot – és ha egy szervezet mégis megtenné ezt, az egyszerűen saját magát szégyeníti meg… a történelmet nem lehet megváltoztatni.”
    Juli Edelstein, a Kneszet szóvivője szintén kikelt a „valóságtól és a történelemtől elrugaszkodott” ENSZ határozata ellen. Más izraeli diplomaták is felháborodásukat fejezték ki, és kijelentették, hogy a döntés antiszemita, és arról tanúskodik, hogy a nemzetközi közösségnek nem áll szándékában még csak azt sem elismerni, hogy a Siratófal szent hely a zsidó nép számára.

    Az ellenzék vezére, Jicchák Herzog is megszólalt. Kijelentette, hogy „a UNESCO rossz hírét kelti a diplomáciának… Aki át akarja írni a történelmet, el akarja torzítani a tényeket, és arról fantáziál, hogy a Siratófalnak és a Templom-hegynek nincsen köze a zsidó néphez, az borzalmas hazugságot állít, ami csak arra való, hogy tovább növekedjen a gyűlölet. Ebben a kérdésben egyetért egész Izrael népe, és arra biztatom a UNESCÓ-t, hogy vonja vissza ezt a bizarr határozatot, és az emberi történelem eltorzítása helyett foglalkozzon annak védelmével.”

    A döntést többek között Oroszország és Kína is támogatta, annak ellenére, hogy az utóbbi időszakban mindkét országgal megerősödtek Izrael kapcsolatai. A támogatók között volt az a Brazília is, mely a júliusi igen szavazata után sajnálkozását fejezte ki a határozattervezet támogatása miatt. A döntés természetesen az indítványozó országok – Algéria, Egyiptom, Libanon, Marokkó, Omán, Katar és Szudán, valamint más muszlim országok támogatását is élvezte. A határozatot csupán hat tagország: az Egyesült Államok, Németország, Hollandia, Nagy-Britannia, Észtország és Litvánia ellenezte. A júliusban még támogatóként fellépő Franciaország, Spanyolország, Szlovénia, Argentína és India most tartózkodott – ez a változás valószínűleg az izraeli kormány erőteljes lobbijának köszönhető. Áprilisban Francois Hollande francia elnök elismerte, hogy a határozat támogatása hiba volt országa részéről.

    Izrael – igencsak szokatlan lépéssel, arra hivatkozva, hogy a határozat nemcsak zsidó, hanem keresztény érdekeket is sért – a Vatikánhoz fordult, hogy segítsen meggyőzni a nemzeteket arról, hogy ne tagadják meg a zsidó nép Jeruzsálemmel való kapcsolatát. Bár a Vatikán csak megfigyelői státusszal rendelkezik – tehát nem szavazhat -, de a háttérben befolyásolhatja az eseményeket.

    A határozatot ellenző Egyesült Államok kongresszusának tagjai levélben fordultak a szervezethez, és arra kérték a tagokat, hogy ne próbálják megváltoztatni a történelmet: „A Templom-hegyet, mely a Siratófallal együtt a zsidóság legszentebb helye, ahova a világ minden tájáról érkeznek zsidók, kizárólag muszlim szent helyként írják le, és csak a muszlim nevükön említik” – jegyzik meg a levél írói. – „Ha a Siratófalat említik, azt pusztán idézőjelben teszik, jelezve ezzel azt, hogy a név nem hivatalos, és nélkülözi a történelmi alapot… Ez a szükségtelenül megosztó és szelektív határozat aláássa a UNESCO célját és integritását azáltal, hogy megpróbálja újraírni Jeruzsálem történelmét.”

    A döntés támogatói voltak: Algéria, Banglades, Brazília, Csád, Kína, Dominikai Köztársaság, Egyiptom, Irán, Libanon, Malajzia, Marokkó, Mauritius, Mexikó, Mozambik, Nicaragua, Nigéria, Omán, Pakisztán, Katar, Oroszország, Szenegál, Dél-Afrika, Szudán és Vietnam.

    Tartózkodott: Albánia, Argentína, Kamerun, El Salvador, Franciaország, Ghána, Görögország, Guinea, Haiti, India, Olaszország, Elefántcsontpart, Japán, Kenya, Nepál, Paraguay, Saint Vincent és Nevis, Szlovénia, Dél-Korea, Spanyolország, Sri Lanka, Svédország, Togo, Trinidad és Tobago, Uganda és Ukrajna.
    Nem volt jelen: Szerbia és Türkmenisztán. (zsido.com)

    Hírösszefoglalónk lezárása előtt nem sokkal érkezett a hír, hogy Izrael megszünteti együttműködését az UNESCO-val. Az ország teljesen megszünteti az Ensz Nevelésügyi, Tudományos és Kultúrális Szervezetével a közös munkát. Naftali Bennett izraeli oktatási miniszter pénteken, tehát a botrányos javaslat jövő heti végleges szavazása előtt írásban tájékoztatta Irina Bokovát, a jelenlegi UNESCO elnöknőt arról, hogy Izrael beszüntet minden szakmai együttműködést a szervezettel. A miniszter levelében felszólítja az elnöknőt, hogy járjon közbe a határozat elutasítása érdekében. A világszervezet eddig nem reagált az izraeli lépésre.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .