szerző: Unti Ildikó
Térben rendkívül korlátozott, hagyományos eszközökkel folytatott helyi háború volt. A harc nem egyes országok, hanem Izrael és a libanoni jobboldali erők, illetve a palesztin mozgalom – a libanoni baloldali erők és Libanonban az Arab Liga békefenntartó erőiként szereplő szíriai csapatok között folyt. Izrael a katonai erőviszonyok tekintetében mind minőségi, mind mennyiségi vonatkozásban egyértelmű és döntő fölénnyel rendelkezett. A háborút „első palesztin-izraeli háborúnak” is nevezik. Izrael a háborúban katonai győzelmet aratott, alapvető politikai célkitűzéseit azonban megvalósítani nem tudta. Nem sikerült a palesztin mozgalmat felszámolni. A palesztinoknak Bejrutból történő kivonulása nem jelentette a mozgalom teljes vereségét. Tény viszont, hogy katonailag a Palesztinai Felszabadítási Szervezet meggyengült és politikailag a palesztin nép belső összetartozása csökkent.
A konfliktus megszüntetése érdekében a Sz.U. szeptember 1-jén kifejtett egyfajta rendezési tervet:
a./ az Izrael által megszállt összes arab területről való kivonulást
b./ a palesztin nép önálló államalapítási jogát
c./ a közel-keleti térség valamennyi országa számára a biztonság garantálását
Az akkori izraeli vezetés elvetette a rendezési tervet. A háború befejeződése nem jelentette, hogy a fegyveres összecsapások, terrorcselekmények megszüntek volna!
A kibucból az összes tartalékos katona bevonult a tartalékos egységekhez:”Slom Hágálil” néven ment a libanoni háború. Befejeztével visszajöttek a katonák és folytatódott a napi munka.
Ezekben az időkben határozott Smulik úgy, hogy a nicanimi katonai parancsnokságot átadja, hiszen már évtizedeken keresztül végezte. A kibuc „biztonsági” egységében továbbra is bentmaradt.
Még az európai társasutazás előtt megszületett az első unokája, mely nagy öröme volt a családnak. Smulik apja vállalta a kváterságot az első dédunokájának. Mivel Viginek a sport volt a hivatása — valamint a tengert is szerette — így fiának a „Gál” nevet adta, melynek jelentése „Hullám”. Gál születése után, nemsokára megszületett a második gyermek, lányunoka, aki az „Inbál” nevet kapta, ami a „Harang-nyelvét” jelentette.
Közben Smulik felesége megbetegedett. Az állapota napról-napra romlott. Meg kellett operálni, de már hiába végezték el rajta a műtétet. Néhány hónap múlva meghalt. Nagy gyász volt ez mindannyiuknak.
Időközben — mivel a kibuc a tengerparthoz közel volt — kiépítették a tengerpartot. Smulik teherautóját percek alatt át lehetett alakítani emberek szállítására. Így szombatonként ő vitte a kibuci chaverokat és gyerekeket a tengerpartra, azaz a Nicanimi Parkba.
A parkolóhelyen 15oo autó részére volt hely. A vendégeknek csak a parkolásért kellett fizetni. Főképpen szombat-, és ünnepnapokon a külföldről érkező ifjúsági csoportok részére „bungalók” álltak rendelkezésre. De itt folytak az izraeli ifjúsági csoportok táborozásai is. Pálmafa-levéltetős sátrak, zuhanyozók sorakoztak a tengerparti sávon, körbefogva az éttermet. Beljebb az aranyhomokos parton gyermekjátszóterek és kiépített traktorpályák, fenntartva számukra.
Smulik ide is elkalauzolta a „Hánoár Hácioni” Magyarországról érkező fiataljait. A nicanimi naplementék mellett énekelték a mozgalmi dalokat: tábortűznél összefonódva táncolták a „hórá”-t és ismerkedtek új, héber énekekkel. Személyiségük gazdag kinccsel gyarapodott e felejthetetlen napok élményei által! Smuliknak küldött levelezőlapjaik, leveleik — köszönet formájában — erről tanúskodtak.
Smulik az évek során a kibuci munkájában elhatározta, hogyha eléri az izraeli utakon a baleset-, és eseménymentes 2 millió kilométert, „leszáll” a teherautóról. Mivel továbbra is a biztonsági hálózat tagja maradt, így a kibuc területén folytatta „biztonsági őrjáratát”. Tenderével járta a kibuc területét: ellenőrizte az őrséget, a különféle biztonsági helyeket, kapukat és a gyanús személyeket „kiszűrte”.
Folyt: Öböl-háború
kép: nostalgiacentral
