A MEGRENDÜLÉS SEGÉDIGÉI

Gideon Peer/ujkelet.live

Az idén elhunyt nagy magyar írónak, Esterházy Péternek kerek negyven esztendeje adatott, hogy elmondhassa véleményét a világról, az emberségről és nem utolsó sorban a magyar nyelvről, amelynek művésze volt, író-költő kortársai szerint zseniális megújítója, művelője, amihez fogható egy, ha születik egy évszázadban, az is csak jó esetben.

Bevallom, már a kezdetek kezdetén bűvkörébe kerített, képtelen voltam szabadulni hatása alól. De ki akart szabadulni? Ellenkezőleg, egyre többet szerettem volna olvasni attól az embertől, aki arisztokratikus könnyedséggel játszott, zsonglőrködött a magyar nyelvvel, új, addig ismeretlen utakra invitálta azt. Sziporkázott, megnevettetett, elgondolkoztatott, mindezt egy félmosoly kíséretében, mintha csak azt mondaná derűsen: hát igen, ilyen is van.

Messze élve Magyarországtól, abban a szerencsében volt részem sok más érdeklődővel együtt, hogy Izraelben találkozhattam vele. A „Három tenor”, ahogy neveztem őket, Esterházy Péter, Spiró György és Konrád György feleségestől az országba látogatott, elzarándokoltak a jeruzsálemi szent helyekhez, a Siratófalhoz, és – tudomásom szerint – megmártóztak a Holt-tengerben is. Látogatásuk tetőpontja – számunkra feltétlen – azt volt, hogy Meron Eszter vendégszeretetét élvezve beszélgetést folytattak a tiszteletükre megjelentekkel.

Ilyenkor az embernek kapkodnia kell a fejét, akárki is szólalt meg a három közül, muszáj volt odafigyelni, minden kihagyott szóért kár lett volna. Ritkán adódik az ember életében, hogy ilyen kaliberű íróemberek véleményét hallgathassa.

Persze, mindenkinek van kedvence, aki – számára – a nagyoknál is nagyobb. Így voltam Esterházy Péterrel. Minden reakciójára figyeltem, közbevetett szavaira, mondataira nem kevésbé. Élmény volt az est, kis bepillantás a nagy gondolkodók szellemi világába.

Aztán nemrég a hír Esterházy Péter betegségéről, a hasnyálmirigyrákról. Amit követtek a tudós értekezések, miszerint egyike a legveszélyesebb rákbetegségnek.

Nem szégyellem bevallani, hogy – talán gyerekesen – azt képzeltem, a magyar nép, a magyar nemzet mindent megtesz nagy fiáért, a legjobb orvosokat állítja csatasorba, ha kell, külföldről hozat hozzá világhírű specialistákat. Nem ez történt, és talán nem is történhetett ez, még inkább, nyilván nem is lett volna értelme.

Esterházy Péter július 14.-én, 66 éves korában hunyt el, s mint említettem, 40 alkotó év állt mögötte. Nem kellett felküzdenie magát a legjobb írók közé, a kezdetek kezdetétől ott volt a természetes helye.

Halála előtt megírta – igazi írói bravúr – a Hasnyálmirigynaplót.

Barátai, pályatársai, kortársai, írók, költők, művészemberek hajtottak fejet sírja előtt. Több mint hatvanan közülük írásban fejezték ki megrendülésüket. A Noran Libro könyvkiadó csokorba szedte ezeket a feljegyzéseket, és Kőrössi P. József összeállításában és szerkesztésében könyv formájában megjelentette A megrendülés segédigéi címmel. A szerzők között Heller Ágnes, Ungvári Tamás, Nádas Péter, Kornis Mihály, Aczél Géza, Csányi Vilmos és Dalos György, valamint sokan mások neveit olvashatjuk.

Egyetlen idézetet emelnék ki Heller Ágnes megemlékezéséből, amely talán leginkább szól az Izraelben élő, Magyarországról kivándorolt zsidókhoz.

„Az én anyai családom anyai ágát Esterházy gróf (később herceg) telepítette a XVIII. században nyugat magyarországi birtokára. Mikor a császár kötelezte a zsidókat családi név felvételére, ők a Fürst (magyarul herceg) nevet választották, minthogy ők a herceg zsidai voltak. Azt mondom Péternek: „Tudja, az ön őseinek köszönhetem, hogy egyáltalán Magyarországon élek”. Mire Péter: „Elnézést”.

Esterházy Péternek sok olyan mondása, kiszólása volt, amelyek idővel önálló életre keltek, hozzájuk lehetett igazítani a történelmet, vagy akár saját emberségünket is. Ilyenek a „Földet vissza nem veszek!”, vagy egy másik, ami a könyv mottója is:

„Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.”

Fotó: Gideon Peer