Ciprus bevétele

2

szerző: Gideon Peer

Gondoljunk bele: 30 izraeli fiatal, fiúk, lányok, koruk szerint 16-17 évesek, repülőre ülnek és Ciprusba mennek, hogy egy kellemes hétvégét töltsenek a közeli sziget egyik nyaralóvárosában, Napán.

Ez akár szép történet is lehetne, hamarosan kiderül azonban, hogy messze nem az.

A televízióban is bemutatott felvételeken látni lehetett, hogy, régiesen szólva, a fiatalok „vedelték” az alkoholt.

Amikor serdülőkorúak italhoz jutnak, elvesztik a fejüket, vandál módon viselkednek, különösen, ha csoportosan, hadd ne mondjuk, falkában folyik a randalírozás.

De kezdjük az elején és már most jelentsük ki, nem voltunk jelen a történéseknél, újságból, televízióból csipegettük a keserű mazsolát.

Amikor a fiatalok megérkeztek Napába, a szállodában, a recepción –  szokás szerint – 50 euró letétet kértek tőlük arra az esetre, ha a kedves vendég önhibájából valami tönkremegy, meghibásodik a szállodában. Aki már bérelt autót, tudja, ez így szokás.

De adjuk át a szót a szálloda alkalmazottjainak, tényként, anélkül, hogy állást foglalnánk, igazolnánk, vagy elfogadnánk azokat.

Az izraeli fiatalok minősíthetetlen módon viselkedtek, szállodai vendégekhez nem elfogadható normák szerint.

Mit csináltak? Törtek-zúztak, bútorokat égettek, kábítószert szívtak szobáikban, a folyosókon intézték el dolgaikat, „meglocsolták” más vendégek autóit, és amikor a takarítónő megjelent a szobájukban, meztelenre vetkőzve jelentették be, hogy szexuális szolgáltatást várnak el tőle.

Amikor „jól megérdemelt nyaralásuk” végén a recepcióban az okozott károk miatt visszatartották a letétben helyezett 50 eurót, randalírozni kezdtek, betörték az igazgatóság ajtaját, és azzal fenyegetőztek, hogy megverik a bennlévőket, ha nem kapják vissza pénzüket.

A helyzet odáig fajult, hogy a szálloda alkalmazottjai összeverekedtek az izraeliekkel, bántalmazták őket, maradandó nyomokat, sebeket ejtettek karjukon, lábukon.

A szálloda szerint a fiatalok bűnlajstromán további, nem szállodába, egészen pontosan sehová sem illő cselekedetek is szerepelnek: odahánytak más vendégek erkélyeire, aki ezek után pánikszerűen elmenekültek a szállodából, természetesen visszakövetelve pénzüket. Éjszaka 4 órakor részegen fürödtek a szálloda medencéjében, annak ellenére, hogy tudomásukra hozták, tilos dolgot cselekszenek.

A jeruzsálemi, karmieli, yechudi, kadimai és herzliai illetőségű szülők a történtek után most azt fontolgatják, bírósági úton szereznek érvényt igazuknak.

Én mást javasolnék.

Próbálják megmagyarázni gyerekeiknek, a szórakozás nem abból áll, hogy egymás után bontják fel a vodkás palackokat. A kábítószer szívása sem feltétlen szükséges ahhoz, hogy jól érezzék magukat.

Szüleik helyében elmondanám nekik, hogy egy szálloda bútorzata, képei, szőnyegei azért vannak, hogy az odalátogatók élvezzék azt. Értékük van, pénzbe kerültek, valaki megdolgozott értük.

Nem felejteném el azt sem megemlíteni, hogy nem csak ők vannak a világon, egy szállodába pihenni, kikapcsolódni vágyó emberek mennek, és nem azért, hogy harctéri állapot vegye őket körül.

Persze, kedves szülők, ha a fentiekről eddig még nem esett szó, bizony már meglehetősen lekésték a vonatot.

Nem kellett volna gyerekeiket 3 éves korukban kávéházakba, éttermekbe és szállodákba vinni, és ott szabadon ereszteni őket, csináljanak, amit akarnak, ami eszükbe jut. A gyerekekre – ha túlságosan belemelegednek a rosszaságba – rájuk lehet szólni. Ezt nevezik nevelésnek. Abba, hogy leintették, még nem halt bele senki.

Sok mindent lehetne még mondani a kedves szülőknek, most csak érjük be egy utolsó megjegyzéssel.

Próbálják elhitetni gyerekeikkel, hogy a hőzöngés, randalírozás, pusztítás helyett van más szórakozási mód is. Például olvasás, színházba, operába, múzeumba járás.

Az olvasást külön figyelmükbe ajánlanám. Nem kell hozzá több mint egy szék, fotel, vagy egy kényelmes kanapé, meg persze egy jó könyv, és gyerekeik máris a fellegekben fogják érezni magukat.

Mint szülők, nem is kívánhatnak ennél többet…

kép: illusztráció

2 Kommentek

  1. 👍🏻👍🏻

    “Új Kelet online” ezt írta (2016. július 27., szerda):

    > Új Kelet online posted: “szerző: Gideon Peer Gondoljunk bele: 30 izraeli > fiatal, fiúk, lányok, koruk szerint 16-17 évesek, repülőre ülnek és > Ciprusba mennek, hogy egy kellemes hétvégét töltsenek a közeli sziget egyik > nyaralóvárosában, Napán. Ez akár szép történet is lehetne” >

  2. Az Izraeli szülők sem különbek.
    Amikor 1989-ben a Holt tengernél jártunk,az egyik ismerősünk bevitt az egyik szállodába.
    A medence partján egy Izrael szülő úgy viselkedett,mintha az egész szálloda az övé lenne.
    Akkor ez a közvetlenség nagyon vissza taszító volt.
    De ő sem tört zúzott.

Hozzászólás

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.