Kultúra

Van bennünk egy radar, ami rááll a másikra

Beszélgetés dr. Frölich Róbert főrabbival

Nagy Gabi/ujkelet.live

A magyaroszági viselkedési normákhoz képest az izraeli viselkedési kultúra feszegeti az európaiak sértettségi küszöbét. Félreértésekre adhat okot. A magyar zsidóságról, alijjáról és ott maradásról kérdeztük Dr. Frölich Róbert főrabbit. Mindenekelőtt emlékezzünk meg Elie Wieselről.

– Elie Wieselről igazából sok újat mondani és méltatni nem tudok. Önmagában kuriózum, hogy íróként kapott Nobel Béke-díjat, ilyen kiemelkedő teljesítményre nem hiszem, hogy lett volna előtte példa. Az egyik televíziós csatorna megjegyezte, hogy az ő elhunyta a legnagyobb veszteség. Elie Wiesel halálával nemcsak az egyik szemtanú távozott – a hatalmas életmű nem folytatódik, a sok tíz kötet amit megjelentetett, most lezárult. Ez a veszteség. Nincs több. Távozása ezért olyan fájdalmas, amilyen.

– Egyszer volt egy előadás az izraeli orvos egyetemistáknak, ahol tábori rabbi minőségben voltál jelen. Az előadásból semmi sem maradt meg, de azóta sem tudtam rájönni, hogy mi a feladata egy tábori rabbinak Magyarországon?

– A tábori rabbiság firtatása az én esetemben már kicsit idejétmúlt dolog, hiszen hat éve nyugállományban vagyok. 2010-ben, miután letelt a 25 év szolgálati időm, úgy döntöttem, hogy leteszem a lantot, vigye tovább más. Elmentem nyugdíjba, és kiléptem a Honvédség kötelékéből.

– Tulajdonképpen katonatisztként lettél tábori rabbi?

– Egész pontosan fordítva történt. Először lettem tábori rabbi és azután lettem katonatiszt. Amikor megalakult a tábori lelkészség, a Hitközség engem delegált. Három év alatt építettük fel a tábori lelkészi szolgálatot. Először papíron készült el a teljes struktúra, s ezt töltöttük fel később emberekkel. Mikor 1994-ben megszületett a megállapodás az állam és a Zsidó Hitközség között a tábori lelkészi szolgálat zsidó lelkészi szolgálati ágának – ilyen bonyolult a megnevezése – felállításáról, akkor a hitközség engem nevezett ki tábori rabbinak. Ezzel viszont az járt, hogy fel kellett szerelnem és katonának kellett lennem. A „fel kellett szerelni” és „kellett lennem”, nem kényszer volt. Én nagyon szerettem katona lenni – szerettem a közeget. Talán azért, mert a zsidó közösség mindenhol összetart. Ha két zsidó találkozik, és az egyiknek szüksége van bármilyen segítségre a másik megadja neki még akkor is, ha nem ismerik egymást. Ugyanezt az összetartást és összetartozásérzetet fedeztem fel a hadseregen belül. Ez nekem nagyon tetszett, hogy a katonák egymásért is vannak, és nem csak a hazáért.

– Izraelben a tábori rabbi feladata ugyanaz, mint Magyaroszágon?

– Igen és nem. Ne felejtsük el, hogy Izraelben a katonák nagyon nagy többsége zsidó, ezzel szemben a magyar honvédség nagyon nagy többsége nem zsidó. Nyilván ez a tény determinálja a feladatkört. Annak idején, amikor kezdtem mint katonai rabbi a pályámat, akkor Magyarországon még sorkatonaság volt. Egy kicsit érdekvédelmet is kellett folytatni. Kötelező volt bevonulni, ugyanúgy mint Izraelben, csak a magyar zsidó gyerekek annyira nem voltak burokban a hadseregen belül, mint a hadseregen kívül. Ezt a burkot kellett nekem egy kicsit pótolni. Ahol lehetett, ott természetesen tudtam és igyekeztem is segíteni. Volt olyan is, aki nem érdemelte meg, de ez egy másik történet. Aztán, amikor hivatásos lett a hadsereg és a sorállományt megszüntették, az én szerepem is átformálódott. Próbáltam a hadseregen belül a zsidókat egy kis közösséggé formálni, sajnos már kevés időm volt rá.

– Létezik még tábori rabbi státusz és van, aki betöltse?

– Hogyne, Tota Péter Joel lett az utódom. Odavettem magam mellé, évekig volt a munkatársam és most ő az utódom.

– A hivatásos katonák között?

– Ő már civil, nem katona.

– Az én tudomásom szerint manapság nem olyan sokan alijáznak, kérdés persze, mit nevezünk soknak. Akárhogyan is nézzük nem a katonaságra érett korosztály indul útnak. Az új olék, így vagy úgy igyekeznek kikerülni a katona kötelezettség alól. Kerestek meg, mint rabbit vagy tábori rabbit ezzel kapcsolatban?

– Katonaságra kihegyezve soha nem kérdeztek. Kérdezték mi a véleményem: menjenek vagy maradjanak. Erre soha nem tudok igazán választ adni. Nem tudok mit mondani, mert nem az én életem. Mindenkinek azt válaszolom, amikor megkérdeznek, hogy a kérdezőnek magának kell dönteni. Én csak azt tudom mondani, hogy az alijjának megvan az előnye, de megvan a hátránya is. Egy másik világ és egy másik életstílus, ezt meg kell tudni szokni. Az előny nyilván az, hogy Erec Jiszroél a mi szívünkhöz közel álló ország, ahol többségükben zsidók vesznek körül. A hátrány a más kultúra, a más közeg, a nehezen megtanulható nyelv. Minél idősebb korban alijjázik valaki, annál nehezebb. Van-e lelkiereje, fizikai ereje új életet kezdeni tényleg az abszolút nulláról. Ha marad, a megszokott életét görgetheti tovább, de mindig ott lesz benne a kétely, hogy mi lett volna, ha mégis elmegy. Egész máshogy alakulhatott volna az élete.

– Az amerikai fiatalok tömegesen jönnek Erecbe katonának a hazát szolgálni. Ilyen késztetés a magyar zsidó fiatalok között nincs. Mi lehet az oka?

– Valóban nincs, egy-két kivételtől eltekintve. Ez már egy másik fiatalság, nem ugyanaz, mint volt ezelőtt 30-40 évvel. Máshogy viszonyulnak Izraelhez. Amiben a mai fiatalok felnőttek, ez a „szabad zsidónak lenni” levegő, a távolban lévő – egyébként tiltott gyümölcs varázsát elvette. Ma már sok gyerek tizenévesen négyszer-ötször is megjárta Izraelt; neki olyan, mintha elmenne, mondjuk Pomázra. Ez az igazság. Én még emlékszem arra, milyen csodálatos volt először kimenni Izraelbe. Persze Bécsen keresztül, mert Magyarországról akkor még nem volt szabad. A mai fiatalság ezt már nem érti, nem tudja. Hála az I-nek.

Másrészt pedig az izraeliek együtt élnek azzal, hogy felszállnak a buszra és lehet, hogy fölrobban alattuk, vagy bemennek a buszmegállóba és ott lehet, hogy jön egy terrorista és megkéseli őket – megtanultak ezzel a veszélytudattal élni. Ez egy folyamatos háborús helyzet. A Magyarországon viszonylagos biztonságban élő fiatalok ezért vagy éppen ennek ellenére, nem szívesen mennek el az izraeli hadseregbe golyófogónak, vagy hogy fölrobbanjon alattuk a busz. Ugyanakkor ismerek olyanokat, akik kimentek, szolgáltak az IDF-ben és azután visszajöttek, de ők kifejezetten ezért mentek ki.

– Buta kérdés következik. Miért alijjáznak a magyarok? Papíron igen, de valójában létezik zsidó és/vagy cionista identitástudat?

– Mindenki másért megy. A többség tényleg azért, mert úgy érzi, hogy zsidóként ott tud igazán élni. A nagy többség egy nyugodtabb – nem biztosabb – de nyugodtabb élet reményében megy ki. Én legalábbis így látom. A legáltalánosabb logika a következő: „Milyen jövője van itt a fiataloknak? Inkább alijázzanak, hiszen ott van a jövő.” A jövő miatt mennek ki, nem feltétlenül a zsidó jövő miatt, csak egyszerűen egy jobb jövő reményében. Ugyanis azt látják, hogy ott más a gazdasági helyzet. Nem tudják azt, hogy milyen nehezen élnek az izraeliek, fogalmuk sincs arról milyen az izraeli mindennapi élet. Ők csak azt látják, hogy egy prosperáló ország, s a jobb élet reményében útnak indulnak. Sokaknak be is jön. Akik maradnak itthon, azért maradnak, mert a sok kritika és belharc ellenére is egy nagyon jól működő zsidó közösség van a háttérben, erős megtartó erővel.

– Az Izraelről alkotott képem más volt, amikor Magyaroszágon éltem, és most itt egészen más a Magyaországról alkotott képem. Izraelből nézve nehéz megítélni mi teszi vonzóvá a maradást?

– A magyarországi zsidók mindig magyar zsidók voltak. Fölösleges belemenni, hogy ez mennyire volt jogos és mennyire jogos ma. Ők mindig magyar zsidóknak érezték magukat. Magyarok, akik történetesen zsidó vallást követnek, vagy éppen nem követnek. Ez így volt már a 48-as forradalomban, aztán az első világháborúban és bizony, még a Soá alatt is így volt, a Soá után is így volt. Továbbra is magyar zsidók maradtak. Aki itt marad, az azért is marad, mert magyar, és úgy érzi itt a helye.

– Van egy nagyon erős magyar röghözkötött identitástudat?

– Hogyne, Magyarországon a zsidóknak mindig kettős identitástudatuk volt. Mióta a nemzetiségi lét, a nemzeti tudat létezik (gondolok itt a polgárosodásra a francia forradalmat követő évtizedekre), azóta a zsidók mindig magyar zsidók voltak. E kettő közé abszolút egyenlőségjelet tettek és tesznek.

– Vagyis magyar zsidónak lenni azt jelenti, hogy előbb vagy magyar aztán zsidó?

– Azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy igen. Ők magyarok. Zsidók akkor, amikor elmennek a zsinagógába. Zsidók, amikor házasodnak és esküvőt kell tartani. Amikor meghalnak és el kell őket temetni. Egyébként ők magyarok. Nincs ezzel semmi probléma, az amerikai zsidó is amerikai és a francia zsidó is francia, a német zsidó is német. Más kérdés, hogy itt az elmúlt hetven esztendő során a zsidóságtudat minősége jelentősen visszaszorult a magyarországi zsidókban, de attól ők még magyar zsidók.

– Az itt maradás mellett szól az is, hogy nagyon erős közösséget építettek fel, azért ez sokat számít.

– A magyar zsidóságnak mindig megvolt a belső kohéziója. Amikor nem lehetett zsidónak lenni, akkor is volt és most is van. Nem feltétlenül azon múlik, milyen ifjúsági és egyéb szervezeteket működtet a hitközség. Úgy történik, hogy már az iskolában az gyerek, aki nem is tudja, hogy zsidó (számtalan ilyen esetet ismerünk), társaságot keres magának. Iskolában, egyetemen, munkája során, rácsodálkozik arra, hogy zsidó és körülnéz maga körül. Ekkor mit lát. Ez a barátja is zsidó, az az osztálytársa is zsidó, tulajdonképpen nem tudatosan, de egész életében zsidókkal vette körül magát. Erre mondta Landeszman György, volt Dohány utcai főrabbi: “van bennünk egy radar, ami rááll a másikra”. Alighanem erről van szó. Aki egész életében át zsidó társaságban mozgott, iskolatársai, barátai, üzlettársai zsidók, annak ezt a közeget és életet nehéz otthagynia. Ezért is marad itt; nemcsak a magyarságtudata, hanem mindaz, ami a zsidóság révén körülveszi. Zsidó tud lenni itt is: ha nem megy el a templomba, gondolja, az sem baj, ő akkor is zsidó. Így áll elő ez a furcsa kettős helyzet.

– Mennyien járnak közösségbe rendszeresen?

– Többen, mint amennyien az ellenségeink szeretnék és jóval kevesebben, mint amennyien, mi szeretnénk.

– Ki ne tudná, hogy a Te neved a tábori rabbiságon túl a Dohány Zsinagógával fonódik össze.

– Lassan 25 éve teszem a dolgom itt, ez természetessé vált.

– Mi változott 25 év alatt?

– Nagyon sok minden.

– Jó és rossz értelemben?

– Igen, jó és rossz értelemben. A rossz -és ez nemcsak a Dohányra, minden templomra jellemző-, hogy egyre kevesebben érzik, hogy el kell jönni a templomba. Rossz az, hogy egy mázkir idején 25 évvel ezelőtt tele volt a Dohány Zsinagóga földszintje, manapság már örülünk, ha a negyede van tele. Sajnos azok az emberek, akiknek mindez fontos volt, elmentek. Ebből a szempontból rossz irányba változtak a dolgok. Ami a jó irányba történő változást illeti: sikerült olyan közösséget építeni, amelyik reggel és este is eljön. Összetartó erős csapat. Igen komoly, ötven-hatvan fős állandó grémiumunk van, melyre bármikor lehet számítani. Mondok egy példát: egyik tagunk kórházba került, megoperálták. Éppen külföldön voltam aznap. Szóltam a közösségnek, megkértem őket, legyenek szívesek fél órával korábban jönni, hogy tilemet mondjunk a betegért. Huszonketten jöttek el. Amikor azt mondom: összetartó csapat, erre gondolok. Nagyon fontos, hogy ebben a közösségben bármikor bárkire lehet számítani. Ha valahol, valamilyen eseményen képviseltetni kell magunkat, bármikor harminc-negyvenen el tudunk menni, csak azért, hogy ott legyünk. Örömöt, bánatot megosztunk egymással.

– Van utánpótlás? Számszerint több a brisz, mint a temetés?

– Gyerekek ugyanúgy születnek, mint eddig. Nincs több brisz, mint volt ezelőtt tíz évvel. De önmagában ez nem jogosít fel a pesszimizmusra. Régen sem málenoltak meg mindenkit nyolc napos korában. Ezek a gyerekek, ha zsidó anyától születtek, akkor zsidók. Amikor meg akarnak nősülni, akkor mondjuk nekik, hogy el kellene végeztetni ezt a kis operációt. Legtöbben megcsináltatatják felnőtt korban. Azt mondom, ha nem csinálják meg a briszt nyolc napos korban, hanem legfeljebb csak majd később, ilyen szempontból nem világtragédia. Van utánpótlásunk. Más kérdés, hogyan lehet őket bevonzani a templomba, a zsinagógai életbe. Ilyen téren is optimista vagyok.

– Említetted, hogyan válik a magyar zsidóból új olé, majd később, ha beilleszkedik izraeli. Ízig-vérig izraeli. Anno a Frölich cukrászdában dolgoztam. Akkor az én elképzelésem Izraelről egészen más volt. Nem csoda, hiszen nem volt semmilyen ismeretem. Szép számban jöttek izraeli turisták a cukrászdába. Mindenki mondta, hogy vigyázzak a hücpe izraeliekkel. Soha nem adtak tippet, ezt el kell ismerni. Aztán amikor én Izraelbe jöttem és telt-múlt az idő nem érzékeltem kirívónak a környezetemet. Igaz, külön kiképzésre van szükség a buszra felszálláshoz, de ha valakinek valami baja történik az egész ország sorban áll, hogy segítsen. A magyaroszági viselkedési normákhoz képest az izraeli viselkedési kultúra feszegeti az európaiak sértettségi küszöbét. Félreértésekre adhat okot.

– Az izraeli turista, tisztelet a kivételnek, például képtelen megérteni azt, hogy szombaton nem jöhet a templomba fényképezni. Mindenhol a világon van viselkedési szabályzat. Ha bárki bemegy bármelyik templomba akár itt Budapesten, Jeruzsálemben vagy New Yorkban, látja, hogy ki van írva: maradj csöndben, az ima alatt. A Hanna étterem Budapesten például nem szakrális hely, mégis ki van írva az étlapra: tessék tisztességesen felöltözve bejönni, mert ez egy ilyen hely. Tiszteljék meg az ott levőket. A Dohányban egyszerű a regula. Ahogy nem mehetsz be a Hechal Slomoba sem, úgy ide sem mehetsz be sábeszkor rövidnadrágban. A Hechal Slomoban nem lehet sábeszkor fényképezni, nálunk sem, és ahogyan ott sem ülnek vegyesen a férfiak a nőkkel, nálunk sem ülnek. Itt az online felületen korábban megjelent egyik írással kapcsolatban sem a cikkel volt a baj, hanem azzal, hogy nem megfelelő információk szerepeltek benne. Harminc-negyven ember és három-négyszáz között nagy a különbség. Az a kitétel, hogy vegyesen ültek a férfiak és nők szintén nem lehetett így. A következő alkalommal közelebbről kellene megnézni, és picivel több időt is el lehetne tölteni, ha imádkozni jöttünk a templomba sábeszkor. A Dohány Zsinagóga azt kéri: ha turista vagy, gyere a nyitvatartási időben, fizesd ki a belépődíjat, és viselkedj úgy, mint egy turista: nézz szét, éppúgy, mint ahogy bemégy valamelyik másik látványosságba, vagy akár a Knesszetbe. Ám jöhetsz pénteken és szombaton, mint ahogy egy zsidónak illik, de akkor gyere be és imádkozz velünk, erősíts minket, ami neked is jó lesz és nekünk is jó. Olyan nincs, hogy imaidőben turista vagyok. A Dohány iráni tisztelet ezt kívánja.

Ma történt: vannak a templomban a kordonnal lezárt területek, ahova tilos bemenni. Többek között azért, mert veszélyes lehet. A jegy mellé adunk egy kis füzetet, mely minden információt tartalmaz több nyelven, köztük héberül is. A második emeleti karzatról, mely elzárt terület, szedtük le az izraeli turistát és természetesen ő volt felháborodva. Volt olyan is, aki azt mondta, feljelent a nagykövetségen. Megadtam a címet.

Még egy történet:

Meleg nyári szombat reggel, áll kinn valaki rövidnadrágban és szó szerint egy atlétatrikóban. Be akar jönni imádkozni, mondja angolul izraeli akcentussal. Tessék hazamenni átöltözni, mondom neki angolul, mert ha ő angolul beszél, akkor én is. A válasz, természetesen nem. Kérdezem: otthon is így mész be a templomba? Azt válaszolta: igen, én izraeli vagyok, így az enyém a templom. Akkor megszólaltam én is héberül: Kol Hakavod, elküldöm neked a havi villanyszámlát, fizesd be, és ha hozod a csekket, bejöhetsz így.

kép forrása: link

Advertisements

13 replies »

  1. @ leharblog @Eva Mihály Amichay: Nem értem mi a felháborodás tárgya. Mint, ahogy az Usa hadseregében valahogy mindig a feketéket küldik aknamezőre, a szomszédaink valahogy mindig a magyarokat küldik a tűzvonalba miért olyan nehéz elképzelni, hogy Izraelbe a bevándorló zsidókat és nem mondjuk a Koheneket használják golyófogásra?

    A zsinagóga jegyára (kb 10€) nem magasabb akármelyik Európai állam múzeumi belépőjénél. Persze, aki sokalja mehet a közelben lévő Szent István Bazilikába is, ahol 1€ a belépő és másik kettőért már a kilátóba is felmehet az ember. 🙂

    Egyébként a dresszkód meg a belépőjegy ára között nincs összefüggés.

    Kedvelés

    • Ezt honnan tetszik venni, hogy az IDF-ben az olékat küldik a tűzvonalba “golyófogónak”? Kérem, adja meg a forrását vagy vonja vissza ezt képtelen állítást.

      Kedvelés

      • Tessék szíves lenni az egész szöveget újra elolvasni és összefüggéseiben értelmezni. Akkor meglesz rögtön a válasz a feltett kérdésre. 🙂

        Kedvelés

  2. A pacifistákkal egy probléma van: a mai világban ahhoz, hogy valaki pacifista lehessen, legalább ezer állig felfegyverzett katona kell. Luxus, nem?

    Kedvelés

  3. Egy jó barátom megkért, írjam meg én is a véleményemet a vitában.
    Több részletben, de közel tíz évet töltöttem én is Erec ÍZraelben.
    Isten látja lelkemet, nyitottan és pozítív lélekkel indultam el – 52 évesen! – a nagy utazásnak.
    Koromnál fogva szóba sem kerülhetett, hogy katona legyek. Be kell vallanom, eleinte nagyon zavart az éles lőszerekkel felszerelt katonák látványa. Később megértettem, megszoktam.
    De vissza a témánkhoz. Tegyük fel őszintén magunknak a kérdést: vajon egy magyar kultúrán nevelkedett fiatal, aki eldönti, hogy ezen túl Izraelben akar élni, egyáltalán lelkileg – nem fizikailag! – alkalmas-e Erec Izrael védelmére.
    Vagy úgy is fel tehetjük a kérdést: Azzal, hogy valaki 20-30-40 éves korában alijázik, egycsapásra megváltozik, képes is testét-lelkét felajánlani új hazájának? Vagy az izraeli katonai szolgálatot úgy kell felfogni, hogy az a “belépő” új hazájába?

    Meg kéne értenünk: aki európai kultútrán, azon belül magyarként nevelkedik, de úgy adódott, hogy zsidó anyától született, attól, hogy alijázik, nem válhat egy csapásra izraelivé.
    Vagyis pontosan értenünk és meg kellene különböztetnünk az Izraelben született azt a fiatalt, aki anyatejjel szívta magába a cionizmust, akinek – vagy legalább is legtöbbjüknél – legtermészetesebb dolog, hogy középfokú iskolai tanulmányaik után katonai szolgálatát kell teljesítenie, és akár az életét adnia Izraelért.
    Vajon ugyanezt elvárhatjuk egy más kultúrán nevelkedett zsidó származású fiatalembertől??
    Ha a befogadó ország megértené és kellően tolerálná, hogy a nem Izraelben nevelkedő zsidó fiatal azzal, hogy alijázott, még nem válik egy csapásra szábrévé, valódi izraelivé.
    Idő és türelem kell ahhoz, hogy a hazát váltók megtalálják önmagukat új hazájukban.
    És ezen – véleményem szerint! – egyáltalán nem segít, ha őket katonai szolgálatra kényszerítik.
    Elgondolkoztatok már azon, vajon az igen csekély számú magyar alija hány százalékát teszik ki a sorkötelesek?
    Adjon az új haza időt az adaptáláshoz, és talán azon is el lehetne gondolkodni, hadd döntsön maga az alijázott fiatal, szeretne-e sorkatonai szolgálatot teljesíteni.
    Önmagában az a tett, hogy valaki úgy dönt, további életét Izraelben szeretné élni, – eléggé el nem ítélhető véleményem szerint – fölér azzal, hogy az az izraeli fiatalember, aki csecsemő tejjel szívta be magába a cionizmust – védje az országát.
    Legalább 5 év kellene ahhoz, hogy egy alijázott fiatalember maga döntse el, hogy bevonul-e, és ha kell, életét adja új hazájáért.

    (Tudom, és már hallom is azok ellenvetését, akik tele torokkal üvöltik: ha valaki elfogadja új hazája állampolgárságát, akkor vállalja is az azzal járó kötelezettségeket is. Ez a színtiszta jogi logika nem támadható. Igaz.
    De akkor is. Létezik méltányosság is.)

    Kedvelés

  4. Halász András hozzászólására: Méltányosság létezik, mert a sorozás nem jelent azonnali bevonulást. Családi tapasztalat alapján mondom, hogy fiaim az aliját követő sorozás után, befejezték főiskolai tanulmányaikat és csak az után vonultak be a hadseregbe.
    Egyébként a beilleszkedés legsimább útja a hadsereg, ahol az új bevándorlók (és a hátrányos helyzetűek) részére külön kiképzőtábor létezik, ahol a nyelven kívül sok olyant tanulnak, amely elősegíti a beilleszkedést.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s