Veszélyes küldetés Sávuotkor

0

szerző: Unti Ildikó

Nagyvárad Erdély legnagyobb hitközsége volt -25 ezer zsidó élt itt- és a zsidó élet szellemi központjaként működött. Grosz Slomo Jákov, Kneszet képviselő ott volt a 25 ezres nagyváradi zsidóság elhurcolásánál.

Emlékszik, hogy a zsidó negyed szögesdróttal és magas deszkákkal volt körülvéve. A város minden részéből szekerekre rakott zsidók, csecsemőktől aggastyánig érkeztek be a nagytemplom udvarára. A látvány félelmetes és borzasztó volt!

Az embereket  a  hajnali órákban ágyaikból rángatták ki, majd 1-2 órával később a szabad ég alatt találták magukat! Előző este Gabael, az ortodox hitközség főtitkára kijelentette, hogy Nagyváradon nem lesz gettó és hivatkozott a polgármester személyes ígéretére, mely szerint a nagy zsidó központra tekintettel lesznek. S a szegény, naiv zsidók elhitték, vagy el akarták hinni: annak dacára, hogy más városokban már álltak a gettók!

Nagyváradon az első átmentési pontot a lengyel chaverok egyike, Pinek teremtette meg. Évi Jehuda vette át tőle a munkát. Berendelték a központba Dr. Roth Sigfried, Weisz Mordi, Leo Blatt és kérték, vállalja el a csempészési munkát: hogy a menekülőket a határon át Romániába vigye. Külső megjelenése, szőke haja tette erre a szerepre alkalmassá.

Az út Budapestről Nagyváradra nyolc órát tartott. A határon egy román paraszt – a csempész – várt rájuk, aki tovább vitte a csoportot. Ott Rosenberg Rezső -Hánoár Hácioni tag -fogadta a menekülőket.

Smulik első ismerkedése Picivel – Sávoutkor történt, aki akkor érkezett Kolozsvárról. Érdekes módon úgy hasonlítottak egymáshoz, mint a testvérek és ez sokszor jól jött.

Nagyváradra utazni nem volt egyszerű dolog, mivel Szolnok után hadtáp terület következett, ami azt jelentette, hogy különleges igazolványokra volt szükség. Másodosztályú fülkében utaztak, de nem egymás mellett ültek.

Ha igazoltatásra került volna a sor, nem is ismerték egymást! Smulik elegáns, világos-szürke öltönyben volt, bal karján egy fekete karszalaggal, mintha valakit gyászolna. A küldetésre olyan papírral volt ellátva, amely igazolta, hogy Nagyváradra elhalt rokonának a temetésére utazik. Szerencséjére ebben a fülkében – mély gyászban, teljes feketében – egy fiatal hölgy ült, egy idősebb férfi kíséretében.

A fiatal hölgy, aki 18 éves lehetett, édesapja temetésére utazott. Időközben bemutatkozott nekik és kiderült, hogy magas rangú tisztviselőnek, alispánnak a lánya. Szolnok után felszálltak a vonat ellenőrzésére a csendőrök és a határőrök. A katonai parancsnokuk, egy katonatiszt, ismerte a hölgy elhunyt édesapját Nagyváradon. Odament a hölgyhöz és kondoleált neki: s mivel Smulik ugyanezen az ülésen ült fekete karszalaggal, gondolván, hogy ő is a családhoz tartozik, neki is kondoleált. Így nem is kérték az igazolványát.

Nagyváradra este érkezett be a vonat és az állomáson fiáker várta a hölgyet, aki felajánlotta Smuliknak, hogy elviszik a szállodáig. Közben Lőwy Pici, a barátja, taxin ment az állomásról a szállodába, s oda érkezvén rendelt magának egy szobát. Smulik fiákeren érkezett. Ezt látván a szállodában úgy fogadták, mint valami hivatalos ügyben érkező urat!

Amikor Smulik elvált a hölgytől, megígérte neki, hogy viszontlátják egymást apja temetésén, ami néhány nap múlva volt esedékes. A szállodában azonban már minden szoba foglalt volt. A szálloda igazgatója meghalván a helyzetet, felajánlotta Smuliknak a néhány perce érkező fiatalember szobáját, mivel az kétágyas szobát kapott. Rögtön telefonált: a kérdés az volt, hogy Klement Zoltán kérésére, Smulik álneve, “Hajlandó-e megosztani a szobáját?” “Természetesen, igen”-volt a válasz.

Smulik a lift elhagyása után rohamléptekben szaladt a szoba felé, majd kopogtatás nélkül belépett. A két chaver egymás karját szorongatva, egymás hátát veregetve, harsány nevetésben tört ki. Ha hallották volna azt a hahotát a szállodában…….!

Igen, a véletlen mindent a kezükre játszott! Még az éjjel kitervelték a másnapi feladatokat. Reggel pedig, ami éppen Sávuot napja volt /pünkösd/, külön-külön indultak el.

A gettóban kb.4o ezer zsidó volt, nagyváradiak és a környező falvakból felhozott zsidóság, a téglagyárban voltak összezsúfolva. Nagyon erős csendőrség vigyázott a gettóra, mivel másnap deportálásra készültek.

Féltek, hogy véletlenül valami be fog következni: menekülések kinti segítséggel, vagy bármi egyéb, ami meghiúsíthatja tervük végrehajtását. Kettőzött őrséggel cirkáltak fáradhatatlanul a gettó körül.

Ebben a helyzetben Smulik nem tudta megközelíteni a gettót, s még aznap este eredménytelenül visszautazott Picivel együtt Budapestre. A hamis iratokat át kellett volna adni a gettóból kiszabadulandók részére. Ezt nem sikerült végrehajtani! Viszont ezek a chaverok  – háború után- Auschwitzból visszakerültek.

Utószó: Most 2o16 junius 12-én, Sávout napján lesz nyolc éve, hogy az örökké mosolygós – Hán-Hácos – Lőwenheim Smulik örökre eltávozott köreinkből. A “BÁTORSÁG” érdemjelet megkapta úgy a magyar kormánytól, mint Izrael kormányától. Emléke legyen áldott!

 

Fotó: Smulik fekete ingben Jeruzsálemben

Hozzászólás