A vonalak csendesek

Elhunyt Kaján Tibor karikaturista

szerző: Silló Sándor

Egyszer már voltam újságíró, a rendszerváltás előtti években az Új Tükörnél. Amit írtam az felejthető, de a kollégák, akikkel – ha csak öt perceket is – találkozhattam azok felejthetetlenek. Például Kaján Tibor.

Rajzait gyermekkorom óta ismertem. Az tűnt fel, hogy kilóg a sorból. A lerajzolt viccek közül, ahol a poén alá volt írva, kilógtak a rajzai. A szótlan rajzai. Ő az asszociatív vizualitást használta humorforrásnak. Gyerekként ezt persze nem tudtam ilyen okosan megfogalmazni, de a rajzait ezer közül is felismertem. Vadásztam a könyveket, amiket ő illusztrált.

Humora nélkülözte az erőlködő aktualitást, felette állt annak. Ebből persze az következett, hogy azon kevés karikaturista közé tartozott, akiknek rajzai időtlen aktualitások.

Nem kellett egy konkrét diktátort lerajzolnia ahhoz, hogy mindre ráismerjünk.

„Ilyen kaján emberekre itt nincs szükség!” mondta egy tanára, mikor az órán elkobozott rajzát nézte. A névadója lett.

Túlkorosan 1945 –ben kezdhette meg csak a főiskolai tanulmányait. Történelmi okok miatt – így eufemizálja a zsidó-törvényeket a Wikipédia cikk.

Kossuth díjra felterjesztették ugyan, de nem kapta meg, tehát egyik szekértábornak sem volt fontos. A róla szóló írások is szűkszavúak, és ő sem sokat beszélt. Inkább a rajz-eszközeire bízta azt.

Végül is egyszer találkoztunk. Csak a mosolyára emlékszem.
Kínálkozna a szóvicc; kaján mosoly volt. De nem! Bölcs mosoly volt.
A buta fapofákkal, harsány röhögésekkel, sandításokkal, görbe tekintetekkel szembehelyezhető kajántiborság.

„A vonalak csendesek, nincs bennük semmi tolakodó harsányság: humort nem lehet ordítva mondani. Szeretném munkáimat vonal gondolatoknak nevezni. Karikatúra annyiféle van, ahány nevetés létezik. Én a felismerés mosolyára pályázom.”

Legyen könnyű neki a ceruza az égi rajzlapokon is.