Dési János/ujkelet.live
Én például azt nagyon szeretem Izraelben, hogy az emberek sokat mosolyognak. Nem olyan kötelességszerűen és kitartóan persze, mint Amerikában, ahol a Keep smiling! közismerten elhagyhatatlan. Hanem úgy őszintén és könnyedén.
Jó, persze néha rámordulnak az emberre, vagy felemelik a hangjukat – de hamar kiderül, hogy ez csak a déli népeknél megszokott kicsit hevesebb vérmérséklet eredménye.
Amúgy, az természetes, hogy bárhol megszólítanak, elmagyarázzák, megkérdezik és a többi. Úgy látom, egyetlen olyan szituáció akad, ahol nincs pardon. Ahol mindenki mindenki ellen, test test ellen, ahol a kegyelem és a mosoly nem ismert. Ez pedig a járművek ajtajainál föl- és leszálláskor. Miközben a fent lévők szeretnének lejutni, a lent eddig várók kegyetlenül megindulnak és rendszeresen csinos húsdaráló alakul ki.
De aztán ez is elrendeződik, pár másodperc és mindenki a helyére kerül és akkor aztán megint lehet kedélyesen ránevetni a mellettünk ülőre, hogy hova lesz az utazás? És tényleg Magyarországról? Nekem is volt egy nagybácsikám, aki épen onnan. Nem ismerted véletlenül?
És kész is. Máris otthon vagyunk.
Ez persze itt a képen nem egy idegeneknek szóló, udvarias mosoly. Ez több annál. Csak éppen erről jutott eszembe.
„Wenn ihr wollt,/ist es kein Märchen” – írta Altneuland könyve alcímeként Herzl Tivadar. Azaz, ahogy Márkus Aladár első magyar fordításából (Ősújország) ismerjük: „Ha akarjátok, nem mese.”
