2016. március 11.
szerző: Kati Yael Hirschberg
Irán
Egy héttel ezelőtt jelentős sikert könyvelhetett el az izraeli diplomácia Oroszországban. Miután bizonyítékokkal támasztották alá, hogy Irán rendszeresen külföldről vásárolt rakétákkal látja el a libanoni Hezbollah terrorszervezetet, Moszkva elállt az S-300-as, föld-levegő rakéták eladásától, melyről korábban már megállapodott Iránnal. Ezek a modern fegyverek elérnék a zsidó állam légterét, és így jelentősen növelnék egy izraeli-iráni háború kirobbanásának esélyét. A korábban vásárolt és terroristák kezére játszott SA-22 rakétarendszer libanoni jelenlétét a szíriai háborúba bekapcsolódott orosz légierő pilótái is megerősítették. (zsido.com)
ukrán bevándorlók
A múlt héten nagyobb csoport, száznál is több ukrán új bevándorló érkezett Izraelbe. Ukrajnából folyamatosan érkeznek menekülő zsidók, akik részben a háborús állapotok, részben az országban tapasztalható egyre erősebb antiszemitizmus miatt döntenek a kivándorlás mellett. A mostani csoportot az IFCJ nevű szervezet támogatta, akik az utazás megszervezése mellett minden családot 1000 dolláros egyszeri támogatásban részesítettek, illetve tanácsadással is segítik a beilleszkedést.
ultimátum Netanjahunak
Az izraeli kormány egészségügyi minisztere, egyúttal a koalícióban résztvevő ultraortodox vallásos pártszövetség egyik vezetője, Yakov Litzman ultimátumot intézett az izraeli kormánykoalícióhoz. Azt közölte, hogy amennyiben nem fogad el a törvényhozás záros határidőn belül olyan jogszabályokat, amelyek a nem ortodox (reform vagy konzervatív zsidó) mozgalmak nemrégiben kivívott pozícióit semmissé teszik és helyreállítják az ortodoxia dominanciáját az állam vallási intézményrendszere felett, úgy pártszövetségének az általa vezetett része kiválik a kormányból. Ez önmagában is elég lenne ahhoz, hogy Netanjahu miniszterelnök elveszítse egyetlen fős többségét a parlamentben, de úgy tűnik, hogy a Zsidó Otthon nevű párt egyes képviselői is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, akár a teljes frakció is mögé állhat és a Sász nevű szefárd ultaortodox párt frakciója úgyszintén – ezt a veszteséget a miniszterelnöknek nem lenne könnyű pótolni. A nyomás egyre erősödik: Netanjahu a hétvégén találkozik az ultraortodoxia vezető képviselőivel, hogy a Siratófal megosztásáról kapcsolatos döntésről konzultáljanak. Ugyanakkor a reform zsidó közösségek is komoly befolyással rendelkeznek: ők a legnépesebb vallási közösség az Egyesült Államokban, Izraelnek fontos, hogy számíthasson a lojalitásukra. (mazsihisz.hu)
földgáz Izraelben
Az eddig becsült gázmennyiség többszöröse található Izrael parti vizei alatt.
Az izraeli energiaügyi minisztérium háromszorosára emelte az ország eddig becsült gáztartalékának mennyiségét. Yuval Steinitz energiaügyi miniszter egy nemzetközi konferencián ismertette a Beicip Franlab francia tanácsadó cég legújabb jelentését, amely 480 milliárd köbméterre becsüli az izraeli területi vizek négy geológiai rétege közül a mélyebben fekvőkben található gáz mennyiségét, míg a magasabban levőkét 1640 milliárd köbméterre. A gáztartalom a minisztérium szerint így az eddigi 680 milliárd köbméter helyett potenciálisan 2100 milliárd köbméter. A Tamar és a Leviathan gázmezők már eddig 750-950 milliárd köbméter földgázt adtak. Az izraeli miniszter a texasi konferencián igyekezett meggyőzni a nagyvállalatokat, hogy vegyenek részt a becsült készletek felkutatásában és kitermelésében – ennek legfőbb akadálya az energiahordozók árának csökkenése. (napi.hu)
palesztin propaganda
Az israelnationalnews.com híroldal e héten számolt be arról, hogy sajnálatos módon a Youtube videómegosztó oldal egy nap után engedett a nyomásnak, és újra hozzáférést engedélyezett a Palestinian Media Watch nevű szervezetnek. A palesztin propagandaszervezet rendszeresen helyez el manipulált, uszító tartalmakat, melyeket rengetegen töltenek le és osztanak meg. Legutóbb egy videót tettek fel az oldalra, amelyen valaki bosszút követel és hirdet Izrael ellen. Ezt a videót jelentették izraeli aktivisták, és a Youtube, illetve a tulajdonos Google leszedte a videót. Ezt követően azonban az arabbarát aktivisták lendültek akcióba, és egy napos tiltás után a PMW újra szabad felhasználói hozzáférést kapott.
késes intifáda
A Mágen Dávid Ádom, az “izraeli Vöröskereszt” hétfőn összefoglaló statisztikát közölt a tavaly szeptember közepe óta tartó harmadik, vagy “késes” intifáda halott és sebesült áldozatairól. A Ros Hásáná előtt, szeptember 13-án áldozatul esett oroszországi olé, Alexander Levlovics halála óta összesen 33 személy halt bele palesztin arabok támadásába. További 31 áldozat élethosszig viselt testi-lelki sérülést szenvedett, míg 286 a közepes és könnyű sebesültek száma. A mentők esetfeljegyzései szerint az utóbbi, közel fél év során 97 késszúrásos, 93 kődobálásos, 24 gázolásos és 16 lőfegyverrel elkövetett terrorakciót hajtottak végre. Különösen aggasztó, hogy a jelenlegi intifádában néhány izraeli arabot is felelősségre vontak, főként negevi beduinokat. A támadások döntő többségére az úgynevezett “zöld vonalon” túl, Júdea és Somron területén és Jeruzsálem Óvárosában került sor, de voltak halálos kimenetelű támadások Tel Aviv belvárosában és egy vasútállomás előtt is. Mindazonáltal az utóbbi hetekben csökkenő tendenciát mutat a támadások száma és veszélyessége, miután a katonák és a határrendőrök “beleszoktak” a vészhelyzetek kezelésébe, és a polgárok is óvatosabbak és figyelmesebbek. (Izraeli Hirlevél)
alvilági leszámolás Beer Shevan
Hétfőn este Beer Shevan az autójában halálos lövések értek egy a harmincas éveiben járó nőt. Az autóban három gyermek is utazott. Az első pillanatokban mindenki úgy gondolta, hogy egy újabb nacionalista inditattasú terrorcselekményt történt, de a nyomozás során kiderült, hogy az áldozat egy ismert bűnöző felesége volt. Az utóbbi hetekben az izraeli alvilágban számos leszámolási vagy leszámolási kisérlet történt, több városban is.
terrorhullám
Kedden az intifáda újabb csapást mért az izraeli társadalomra. A terrorhullám Jeruzsálemben kezdődött, ahol egy terroristanő próbált megkéselni egy rendőrt az Óvárosban délelőtt. Ezt követően délután Petach Tikva egyik boltjában egy arab férfi kést rántott, és a mellkasán megsebesített egy haredi férfit, aki filmekben látott módon reagált: kirántott a saját testéből a kést, és nyakon szúrta vele a merénylőt, aki a helyszínen elvérzett. Az áldozatot közepes sérülésekkel szállították kórházba. Fél órával később két terrorista nyitott tüzet automata fegyverekből a Damaszkusz kapu közelében járőröző rendőrökre. Két rendőr súlyosan megsérült, egyikük válságos állapotban van azóta is. A terroristákat lelőtték. Egy órával később a terror újra elérte Tel Aviv – Jaffót is. Este fél hétkor egy arab férfi késsel támadt turistákra az Óra téren és az onnan induló promenádon. Mire a helyszínre érkező első rendőrök megállították az ámokfutást, már 12 embert késelt meg. A támadásban négyen súlyos sérüléseket szenvedtek, egy amerikai turista pedig életét vesztette.
Sabak ügynök, gázai övezet
Kedden éjszaka baráti tűzben életét vesztette egy 29 éves fedett Sabak ügynök, Amir Mimouni. A fiatal férfi részleteiben nem ismertetett akciót folytatott a gázai övezetben, amelynek során terroristák próbáltak meg átjutni az övezetből izraeli területre. Az akcióban közelebbről nem ismert körülmények között több lövés is érte az ügynököt, aki a helyszínen életét vesztette. Szerdán délelőtt helyezték végső nyugalomra, a nyilvánosság kizárása mellett.
Joe Biden Izraelben
A jaffói támadásnak nemzetközi vonatkozásai is vannak. Egyrészt a halálos áldozat egy amerikai férfi volt. A 28 éves Taylor Force tanulmányi látogatáson vett részt az Owen egyetemről érkező csoporttársaival együtt, amikor rájuk támadt hétfő este a terrorista. A korábban Afganisztánban majd Irakban is katonaként szolgáló Force olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét. A támadás ideje alatt már az országban tartózkodott Joe Biden amerikai alelnök is, akit emberileg a szokásosnál mélyebben érintett a terrortámadás, mivel felesége és unokái a támadás ideje alatt a helyszínhez közel, egy tengerparti étteremben vacsoráztak. Ezt követően az alelnök élőben nézte az izraeli média tudósítását a merényletről, és így közvetlenül onnan értesült arról, hogy a halálos áldozat egy honfitársa volt. A körülményeknek köszönhetően a másnap Binjamin Netanjahuval közösen megtartott sajtótájékoztatón Biden keményen bírálta Mahmoud Abbaszt és a Palesztin Autonómiát, amiért nem tettek közzé elítélő nyilatkozatot az esettel kapcsolatban, sőt, mártírnak nevezték a merényletet elkövető arab férfit.
merényletek Jeruzsálemben
Szerdán reggel két férfi egy autóból rálőtt a 67-es számú, éppen egy nagyon zsúfolt megállóban várakozó buszra a jeruzsálemi Ramot negyedben. A támadásban csodával határos módon nem sérült meg senki, hárman sokkos állapotba kerültek. A merénylők elmenekültek a helyszínről, de fél órával később észrevette őket egy rendőrségi egység az Óváros keleti részénél. Miután kiszúrták őket, a terroristák elgázoltak egy járókelőt, aki súlyos sérüléseket szenvedett, de ezt követően a városban rendkívül nagy számban szolgálatot teljesítő biztonsági szervek ártalmatlanították a terroristákat.
iráni rakétateszt
Szerdán Izrael-ellenes felirattal ellátott ballisztikus rakétákat tesztelt Irán szerdán egy hadgyakorlata keretében – jelentette egy félhivatalos hírügynökség. Egy másik hírügynökség pedig idézte a Forradalmi Gárda elitalakulat rakétaütegének parancsnokát, aki elmondta: Irán célja közepes hatótávolságú rakétáival, hogy csapást mérjen velük Izraelre. “Azzal a céllal terveztük meg ezeket a 2000 kilométer hatótávolságú rakétákat, hogy csapást tudjunk mérni ellenségünkre, a cionista hatalomra. Izraelt iszlám országok veszik körül, és háború esetén nem sokáig tudna kitartani. Még azelőtt összeomlana, hogy ezek a rakéták eltalálnák” – mondta Amir Ali Hadzsizade dandártábornok. Izraelben hivatalosan egyelőre senki nem reagált az iráni erőfitogtatásra. Az Egyesült Államok a keddi rakétatesztelési hírről értesülve hamar közölte, hogy ha az igaznak bizonyul, akkor az ügyet a BT elé terjeszti Iránnak adandó “megfelelő válaszért”. Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor azt is elismerte, hogy ilyen kísérletek magát a tavaly július 14-én Iránnal kötött atommegállapodást nem sértik.
The Polgár variant
A Tel-Aviv Cinemathequeben csütörtök este láthatták az érdeklődők a The Polgár variant című filmet, három magyar leánytestvér történetét, akik Budapesten nevelkedtek és a hetvenes években sakknagymesterek lettek. A vetítésen jelen volt: Polgár Zsófia nemzetközi sakknagymester, Dr. Nagy Andor nagykövet és Ruth Diskin, a Ruth Diskin Films ügyvezetője.
vizsgálat a jaffai merénylő ügyében
Csütörtökön hozták nyilvánosságra a hírt, hogy a rendőrség belső ügyosztálya vizsgálatot rendelt el a jaffai merénylő lelövése miatt. A helyszínen készült videón látható, amint a késelőt ártalmatlanná tevő rendőr a földön fekvő terroristába ereszt egy golyót, de nem tisztázott, ez az a lövés-e, amely ártalmatlanná tette a támadót, vagy a veszélyt már nem jelentő támadóba lőtt-e bele a helyszínre érkező izraeli fegyveres. Korábban kivizsgálás indult az ellen a rendőr ellen is, aki a jeruzsálemi Mahane Yehuda piac közelében szabóollóval támadó arab tinédzsereket lőtte le.
útmenti bomba
Péntek reggel, nyolc óra körül út mellé telepített bombát robbantottak terroristák Otniel település mellett. Az úton egy nő haladt éppen a kocsijával, amikor a bomba felrobbant. A gépkocsi eleje károkat szenvedett, de sikerült vele eljutni a Kiriyat Arba előtti ellenőrzőpontig. A harminc éves nő, aki a kocsit vezette, elmondta a rendőröknek, hogy egy fekete maszkot viselő férfit látott az út mellett a robbanás előtt.
késeléses merénylet
Péntek délután késeléses merénylet történt Jeruzsálemben, a Jaffa kapunál. Egy arab férfi közepes sérüléseket okozott egy zsidó járókelőnek. A terroristát ártalmatlanították.