Péntek

1

szerző: Gideon Peer

Aki a múlt héten jó hetet kívánt ismerősének, barátjának, kollégájának, biztosan jobb hétre gondolt, mint amilyen lett. Nem számíthatott rá, hogy késelések, lövések, sebesültek és halottak is lesznek. Az ember nem gondol ilyesmire, alapvetően optimisták vagyunk, abban reménykedünk, hogy ez az újabb őrület is véget ér, és jobb hetek virradnak majd ránk.

Péntek van.

A szomszéd épületen dolgoznak, de nem sokáig: ma hamarabb befejeződik a munkanap. Megérkezett a pénteki újság is, a terjedelme alapján könyv is lehetne, vastag, nagy, milyen jó is lenne, ha egyszer ez a hatalmas újság csupa jó hírrel lenne tele. Addig azonban – sajnos – még elég sokat kell aludnunk.

Amikor alijáztunk, tele lelkesedéssel, és főleg optimizmussal, békevággyal, volt egy idős barátunk, aki valamikor a 40-es években jött ide. Ő lohasztotta le kedvünket, mert úgy vélte – már akkor – hogy itt, a világ e táján, amit egyébként Közel-Keletnek neveznek, sosem lesz béke. Meghallgattuk, de nem hittünk neki, nem akartuk tudomásul venni, amit mond, biztosak voltunk abban, hogy előbb vagy utóbb nálunk is beköszönt a béke. Ma – nem szívesen, fájó szívvel – kezdjük belátni, hogy sok igazság volt öreg barátunk szavaiban.

De most: péntek van.

A szomszédban fő az ebéd, vagy talán már az ünnepi vacsora alatt lobog a láng. Érezni az illatát. Idősebb házaspár lakik mellettem, hozzájuk jön a család, gyerekek, unokák, akik általában együtt, itt a mi házunkban köszöntik a szombat beköszöntését.

A főutca egyre inkább benépesedik, sietős emberek jönnek-mennek, szatyrokkal megpakolva. Van, aki még – mielőtt bezárják az üzleteket – kiegészítő bevásárlást végez, mások újságot vásárolnak, vagy beállnak a sorba, ahol az ingyen újságot osztogatják. Vannak, akik az utcán át árusított virágcsokrokból válogatnak, mások a pékségekben vásárolják meg az ünnepi kalácsot.

20160311_095922

Többen már kiülnek a kávéházak nyitott teraszára, hogy onnan szemléljék az utca nyüzsgését, forgalmát.

Gyerekek sietnek az iskolába, óvodába, a kicsiket szüleik rángatják, mert el-el bámészkodnak egy-egy kutya, macska, vagy éppen egy másik óvodás láttán.

A buszsofőr elé kanyarodik egy autó, viszonylag éles szögben, mindenki szörnyülködik, az utasok várják az ilyenkor szokásos hegyi beszédet, de a buszvezető mosolyog a bajsza alatt. Aztán érzi, magyarázattal tartozik, az utazóközönség többet vár tőle. Nem hagyja magát kizökkenteni nyugalmából, megmagyarázza jó kedve okát.

– Pénteki hangulatom van, nem kell sietni. A sólet már rotyog a fazékban – mosolyog.

Bekapcsolja a klímát, már meleg van. Valaki szól, egyetlen hölgy, hogy fázik.

– Talán bújjanak összébb – ajánlja az áthidaló megoldást.

Az utazóközönség veszi a lapot, a hölgy is tudomásul veszi, hogy nem egyedül van a járművön. Lehet, hogy pár éven belül már egy ilyen mondás is szexuális zaklatásnak fog számítani, ma még csak – szerencsére – mosolyt vált ki.

A benzinkutaknál is sor áll, feltöltik az üresedő tankokat, van, aki azért, hogy hétvégén kirándulhasson, mások meg, mert fontos, hogy a tartályban mindig legyen benzin.

Háborús ország vagyunk, háborús beidegződéssel.

Az utca lassan lecsendesedik, közeleg a szombat beállta, de van még egy utolsó nagy fellobbanás. A későn kelők, vagy akik elfelejtettek ezt-azt bevásárolni, utolsó rohamra indulnak.

Mintha kevesebb autó tülkölne az utcán, a buszok is utolsó köreiket teszik.

Lassan elcsendesedik a város, az emberek hazamennek, kezdődik a hétvége.

Sabat Shalom – mondják, ha útközben szembe találkoznak valakivel.

Holnap estétől már másképp köszöntik egymást: jó hetet kívánnak majd.

Sávua Tov!

Úgy legyen.

1 komment

Hozzászólás