Fed-kupa Eilaton – összefoglaló

0

szerkesztette: Kodrucz Sándor

A magyar női tenisz válogatott kikapott Bulgáriától a szerdai nyitónapon a Fed-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának tornáján az izraeli Eilaton. A magyar szövetség tájékoztatása szerint az első mérkőzésen a világ-ranglistán 336. Gálfi Dalma találkozott Elica Kosztovával. A WTA-rangsor 245. helyén álló ellenfél 3:0-ra elhúzott, ám a junior US Open-bajnok magyar 4:3-ra fordított, a szett végül 7:5-tel mégis a bolgáré lett. A folytatás már simábban alakult, Kosztova 6:2-re hozta a második játsz-mát, így a bolgárok kerültek előnybe. Következett Jani Réka (234.) és Cvetana Pironkova (93.). A két teniszező közti 141 ranglista-pozíció hamar kiütközött. Az ellenfél bő 20 perc alatt 6:1-re nyerte az első felvonást, majd a második is ugyanígy végződött. A bolgárok így behozhatatlan előnyre tettek szert. A párharcot lezáró páros meccsnek tehát már nem volt tétje. Ebben mindazonáltal Gálfi és az újonc Stollár Fanny – akik tavaly junior páros wimbeldoni bajnokok voltak – 58 perc alatt szépítettek, miután 6:3 6:1-re verték a Dia Evtimova/Isabella Shinikova párost. Így 2-1 lett a végeredmény.

D csoport, 1. forduló: Bulgária-Magyarország 2-1
Elica Kosztova-Gálfi Dalma 7:5, 6:2, Cvetana Pironkova-Jani Réka 6:1, 6:1
Gálfi Dalma, Stollár Fanny–Izabella Sinikova, Dia Evtimova 6:3, 6:1

Juhász Gábor kapitány együttese – melyből hiányzik a világranglistán 51. Babos Tímea – csütörtökön a belgákkal száll szembe.
Hajrá lányok!

A D csoport másik mérkőzésén a belgák 2-0-ra vezetnek a lettek ellen, így az a csata is eldőlt már.

forrás: MTI

A magyar női tenisz válogatott Bulgária után Belgiumtól is kikapott a Fed-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának tornáján az izraeli Eilaton, írja az MTI.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a csütörtöki első mérkőzésen a világranglistán 533. Stollár Fanny találkozott Ysaline Bonaventure-rel. A WTA-rangsor 160. helyén álló ellenfél 4:1-re elhúzott, s az első egyéni Fed-kupa meccsén szereplő magyar játékos 20 perc alatt elvesztette a nyitószettet. Stollár a folytatásban 2:0-ra vezetett, ám innentől már nem nyert gémet, és 49 perc alatt kikapott. Ezzel a belgák 1-0-s előnyhöz jutottak.

Következett Bondár Anna (371.) és Alison Van Uytvanck (43.) meccse, amely szintén nem hozott kiélezett csatát. A 25 perces első szettben a Fed-kupában tavaly bemutatkozott magyar játékos egy gémet nyert, majd a másodikban már jobban tartotta magát, de Van Uytvanck sike-réhez nem férhetett kétség. Ez a meccs 58 percig tartott. Ezzel a belgák 2-0-s behozhatatlan előnyre tettek szert, a párharcot le-záró páros meccsnek – melyen magyar részről Jani Réka és Gálfi Dalma lép pályára – már nincs tétje.

Eredmény, D csoport, 2. forduló:

Belgium-Magyarország 3-0
Ysaline Bonaventure, An-Sophie Mestach – Jani Réka, Gálfi Dalma 3:6, 6:2, 6:2 Ysaline Bonaventure-Stollár Fanny 6:1, 6:2, Alison Van Uytvanck-Bondár Anna 6:1, 6:3

a csoport másik mérkőzésén: Bulgária-Lettország 2-1

Az állás:

1. Belgium 2 győzelem/0 vereség (6-0 szettarány)

2. Bulgária 2/0 (4-2)

3. MAGYARORSZÁG és Lettország 0/2 (1-5)

forrás: INDEX

Hozzászólás