Szem Száj Ingerek

0
Daniel Hoffmann/ujkelet.live

szerző: Silló Sándor

Ez egy régi szerelem. Először egy tejfölös pohárba ültetve találkoztam vele egy pesti delikát üzletben. A műanyag dobozkában ő volt, én a kezemben fogtam és fizettem érte 150,-forintot. Indiai négyszínű lencsét főztem egy bulira. Hiába hoztam Delhiből fél bőrönd fűszert, ő még hiányzott. Akkor még nem tudtam, van egy bántó hibája új szerelmemnek: csak száráról frissen levágva élvezetes.

Első randink nem sikerült. Szerelmem méretei elégtelennek bizonyultak a leveses fazéknyi lencséhez. Tíz kis vézna szál volt a dobozka tartalma. Hol volt akkor még az izraeli piacokon árult dús kuszbara bokrok bősége? Mert most már elárulom, szerelmemet zöld koriandernek hívják és a héber neve a kuszbara. Valószínűleg a leánykori, mert a kultúrtörténet erről a tájról származtatja. Az európai nyelvekben honos koriander nevet a görög közvetítőktől kapta. Indonéziától Marokkóig, Szudántól a Balkánig minden konyhában ott zöldell. Viszont ez a kis növény egyedül is képes Izraelt két részre osztani. A szefárdok nem tudnak nélküle élni, az askenáziak ki nem állhatják.

Egy tel-avivi kávéház konyhájában kotnyeleskedve ért a megvilágosodás: kerestem, és a főszakács elszörnyedt – ide szinte csak askenázi vendégek járnak és azok jobban utálják, mint amennyire a keleti betérőknek hiányzik!

Gyors közvélemény-kutatást végeztem az ismerőseim között. Az államalapítás óta itt élő kelet-európai származásúaknak 70 év sem volt elég, hogy megszeressék. A rugalmas konyhát vezetők is fújoltak. A falafeles, ha rám néz, rögtön látja, nem kérek kuszbarát. Úgy kell kiudvarolnom tőle. Érteni vélem az elutasítók indokait. Kulturális sokkal ér fel, ha az ember a sárgán gyöngyöző marhahúslevesbe aprítja petrezselyem helyett. Na erre tényleg nem jó, sőt! Adatközlőim, magyar háziasszonyok itt Izraelben, kivétel nélkül így találkoztak a koriander zölddel először. Ezt a traumát nehéz lehet kiheverni.

A mi családi konyhánkban már múltja volt szegény kuszbarának mire az izraeli piacok hatalmas koriandercsokraival találkoztunk. Az első heteket, mint egy újra megtalált szeretővel, perverzen végigtomboltuk. Belekerült szegény az olasz tészták sugójába az oregánó mellé, a kőrözöttbe az újhagyma párjának, a tökfőzelékbe a kapor helyére. Sőt még a kovászos uborkás üvegbe is. Az erdélyi őseimtől örökölt vinettébe (padlizsánkrém). Na ez volt az első boldog beteljesülés. Sokat dobott rajta! Aztán a saláták jöttek. Minden olajos saláta és minden majonézes jól kijön vele. És persze a történet elején már emlegetett lencse is szereti és nem csak a keleti színesek! Az indiai, etióp, vagy dél-amerikai húsételek az utolsó pillanatban kapnak egy marékkal, aztán leveszem őket a tűzről és kész. Fantasztikusan harmonizál például a kurkumával, a csilivel. A tradicionális magyar konyhai ízei kivételével, szinte mindennel. Viszont egy igazi marhapörkölt mellé kínált paradicsomsalátán nagyon barátságosan viseli magát!

Mi otthon rendszeresen csinálunk vegyes salátát. Paradicsom, uborka, rukkola, fejes saláta, kínai kel, száras zeller, répa, bármelyik jó bármelyikkel. Olivás, citromos öntet zátárral, fehér borssal, de a kuszbara nem maradhat el! Lehetne helyettesíteni apróra vágott petrezselyemmel a keleti rokont, de akkor minek írtam ezt a cikket? Szóval ha mégis kuszbarásan csináljuk és askenázi vendégeink is dicsérik majd, akkor bevallhatjuk: pedig kuszbara is van benne! Akkor talán az első botlását is megbocsátják ennek a zöldfűszernek, azt amikor a petrezselyem helyére tolakodott a levesükbe!

fotó: Daniel Hoffmann

Hozzászólás