Ben-Gvir ismertette a saját felügyelete alatt működő 2000 fős Nemzeti Gárda tervét

ujkelet.live Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter, kihasználva az igazságügyi reform ideiglenes felfüggesztése révén adódó lehetőségeket, úgy tűnik sikerült kiharcolnia azt a mintegy 2000 fős, közvetlenül a saját felügyelete alárendelt nemzetőrség létrehozását, amelyet már jövő héten vasárnap a kormányt elé fog terjeszteni jóváhagyásra. A kabinet által megvitatandó határozat szerint a Nemzeti Gárda feladata lesz a nacionalista bűnözés, a terrorizmus elleni küzdelem és a kormányzás helyreállítása, ahol szükséges. Ezáltal, … Ben-Gvir ismertette a saját felügyelete alatt működő 2000 fős Nemzeti Gárda tervét részletei…

Lezárt utak, betört villamosablak – erőszakos ultraortodox tüntetés Jeruzsálemben

Ultraortodoxok százai tüntettek a szélsőséges Jeruzsálem Frakcióból tegnap este a fővárosi Sábát téren, tiltakozásul a város mobiltelefon-üzleteinek megrongálásával vádolt személyek folyamatos letartóztatása ellen. A zavargások során a tüntetők a város orosz épületegyütteséhez vonultak, ahol a jeruzsálemi táblabíróság és a helyi rendőrkapitányság található. A héber nyelvű médiában megjelent jelentések szerint a demonstrálók megrongáltak egy kaput és egy őrbódét, ugyanakkor elzárták az épületegyüttes azon részébe vezető bejáratot, … Lezárt utak, betört villamosablak – erőszakos ultraortodox tüntetés Jeruzsálemben részletei…

Netanjahu ragaszkodik az ártatlanságához miközben a rendőrség „egyhangúlag” büntetőeljárás alá vonná

Avi/ujkelet.live Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerdán visszavágott a hírekben megjelent riportokra, hogy a rendőrség hamarosan vádemelést fog javasolni ellene korrupciós vádakban, azt állítva, hogy míg a nyomozók támogatják a büntetőeljárás alá vonását, a jogi hatóságok végül arra a következtetésre fognak jutni, hogy „nincs semmi”. Kedden a Hadashot TV riportja azt állította, a rendőrség már jövő héten vádemelést fog javasolni Netanjahu ellen. A héber nyelvű média másnap … Netanjahu ragaszkodik az ártatlanságához miközben a rendőrség „egyhangúlag” büntetőeljárás alá vonná részletei…

Izrael letartóztatott egy Hamász terrorsejtet, emberrablást terveztek hanukakor

ujkelet.live A Sin Bét szerdán bejelentette, az izraeli biztonsági szolgálatok letartóztattak egy észak-ciszjordániai Hamász terrorsejtet, akik a gyanú szerint egy izraeli állampolgár elrablását tervezték hanuka ünnepe alatt. A három palesztin gyanúsítottat október végén tartóztatták le, hetekig tartó nyomozást követően, mely során a Sin Bét, az Izraeli Védelmi Erők és az izraeli rendőrség feltárta az emberrablásra vonatkozó összeesküvést. Az ügy részleteit titokban, hírzárlat alatt tartották, amit … Izrael letartóztatott egy Hamász terrorsejtet, emberrablást terveztek hanukakor részletei…

A rendőrség letartóztatott 15 zsidó szélsőségest, mert arabokat fenyegettek 

ujkelet.live A rendőrség vasárnap letartóztatta egy szélsőséges zsidó csoport vezetőjét azzal a gyanúval, hogy zsidó nőkkel romantikus kapcsolatban álló arabokat fenyegetett. Az asszimiláció ellenes Lehava vezetőjét, Bentzi Gopsteint és a csoport 14 másik tagját otthonaikban tartóztatták le Izraelben és Ciszjordániában, mondta a rendőrség. Mindannyiukat bevitték kihallgatásra, és a rendőrség azt mondta, hogy majd eldöntik, hogy a gyanúsítottak közül melyikük fogvatartásának meghosszabbítását fogják kérvényezni a bíróságnál. … A rendőrség letartóztatott 15 zsidó szélsőségest, mert arabokat fenyegettek  részletei…

A rendőrség szerint Netanjahu kiszivárogtatással kapcsolatos vádjai alaptalanok

Avi/ujkelet.live Az izraeli rendőrség visszavágott Benjamin Netanjahu miniszterelnök vádjaira szombat este, mondván, alaptalan az az állítás, hogy a rendőrfőnök áll egy sor politikailag motivált szivárgás mögött. Szombat éjszaka Netanjahu arra utalt, hogy Roni Alsheich rendőrbiztos felelős a médiának kiszivárogtatott információkért a legmagasabb szintű korrupcióval kapcsolatos bűnügyi nyomozásokról. Órákkal később, a rendőrség nyilatkozata megvédte Alsheichet, kiemelve professzionális munkavégzését. „Nem fogjuk hagyni, hogy olyan alaptalan támadások befolyásoljanak, … A rendőrség szerint Netanjahu kiszivárogtatással kapcsolatos vádjai alaptalanok részletei…

A hadsereg lekapcsolt egy rádióállomást, és fegyvereket kobzott el a ciszjordániai razziák során

ujkelet.live A biztonsági erők csütörtök hajnalban egy sor rajtaütést hajtottak végre Ciszjordániában, lekapcsoltak egy palesztin rádióállomást, 11 darab fegyvert koboztak el és 15 gyanúsítottat tartóztattak le. Az al-Amari menekülttáborban, Rámalláh közelében, az Izraeli Védelmi Erők katonái mintegy 200 lakossal kerültek összetűzésbe, akik kövekkel és égő gumiabroncsokkal támadtak rájuk. https://twitter.com/idfonline/status/903119799705890818 A palesztin média szerint a lázadás akkor kezdődött, amikor a hadsereg egy buldózer társaságában bevonult a … A hadsereg lekapcsolt egy rádióállomást, és fegyvereket kobzott el a ciszjordániai razziák során részletei…

Az izraeli rendőrség először gyanúsítja hivatalosan Benjamin Netanjahu miniszterelnököt csalás és vesztegetés vádakkal

Ziva/ujkelet.live Rendkívüli: Ari Harow, Benjamin Netanjahu votl kabinetfőnöke és tanácsadója aláírta a vádalkut, ezek szerint volt főnöke ellen fog tanúskodni, mint a főügyész koronatanúja. https://twitter.com/i24news_en/status/893416576950599680   Az izraeli rendőrség csütörtökön először nyilatkozott hivatalosan arról, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnököt csalással és vesztegetéssel gyanúsítják, és egyúttal hírzárlatot kérvényeztek az ügy részleteit illetően. A Bíróság jóváhagyta a hírzárlatra vonatkozó rendőrségi beadványt, a miniszterelnök vélhetően kulcsfontosságú szerepe két esetben … Az izraeli rendőrség először gyanúsítja hivatalosan Benjamin Netanjahu miniszterelnököt csalás és vesztegetés vádakkal részletei…

Hat palesztin késekkel és tűzbombával akart bejutni Jeruzsálembe

ujkelet.live Az izraeli rendőrség nyilatkozata szerint a Kelet-Jeruzsálem melletti Mizmoriya ellenőrzőponton állomásozó tisztek letartóztattak hat palesztin férfit, akik terrortámadást terveztek Jeruzsálemben. A határőrség tisztviselői észrevették, hogy az ellenőrző ponton áthaladó autó elülső és hátsó rendszámtáblája különbözik, ezért megállították a járművet. Az autóban hat ciszjordániai lakos ült, egyiküknél sem volt semmilyen személyazonosító okmány. A jármű átkutatásakor egy késekkel teli táskát, villanógránátokat és tűzbombákat találtak. A rendőrség … Hat palesztin késekkel és tűzbombával akart bejutni Jeruzsálembe részletei…

Az izraeli hadsereg lecsapott egy illegális fegyverkészítő műhelyre Ciszjordániában

Avi/ujkelet.live Az izraeli biztonsági erők csapatai az éjszaka folyamán lelepleztek egy illegális fegyverkészítő műhelyt a ciszjordániai Abu Díszben, közölte az Izraeli Védelmi Erők csütörtökön. A Jeruzsálemmel határos faluban a razzia során fegyveralkatrészeket és lőszert is találtak. Az akciót az Izraeli Védelmi Erők, az Izraeli Rendőrség és a Sin Bét közösen hajtotta végre. A fegyvergyártáshoz használt gépet lefoglalták, a helyszínt pedig lepecsételték, olvasható a hadsereg közleményében. … Az izraeli hadsereg lecsapott egy illegális fegyverkészítő műhelyre Ciszjordániában részletei…