Ben-Gvir ismertette a saját felügyelete alatt működő 2000 fős Nemzeti Gárda tervét

2

ujkelet.live

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter, kihasználva az igazságügyi reform ideiglenes felfüggesztése révén adódó lehetőségeket, úgy tűnik sikerült kiharcolnia azt a mintegy 2000 fős, közvetlenül a saját felügyelete alárendelt nemzetőrség létrehozását, amelyet már jövő héten vasárnap a kormányt elé fog terjeszteni jóváhagyásra.

A kabinet által megvitatandó határozat szerint a Nemzeti Gárda feladata lesz a nacionalista bűnözés, a terrorizmus elleni küzdelem és a kormányzás helyreállítása, ahol szükséges.

Ezáltal, az Otzma Jehudit képviselője korábban sokat hangoztatott terve valósul meg, miszerint a Negev azon részein, ahol jelentős arab beduin közösség él végét kell vetni a törvénytelenségnek, ugyanakkor a héber médiának nyilatkozó források arra utaltak, hogy a nemzeti gárda a kormányzás helyreállítására is törekedni fog olyan vegyes zsidó-arab városokban, mint Lod és Ramle.

A határozat szövege szerint az Izraeli Nemzeti Gárdát a nemzetbiztonsági minisztérium fennhatósága alatt hozzák létre.

Ben-Gvir saját milíciája mind a polgárjogi csoportok, illetve az ellenzéki politikusok körében aggodalmat keltett, ugyanis ilyen egy kormányminiszter közvetlen irányítása alatt, – fékek és felügyelet nélkül működő védelmi apparátus átpolitizálhatja a rendfenntartást, és alááshatja az egyenlőség elvét a bűnüldözés kapcsán.

A döntést ismertető szerdai közleményében a nemzetbiztonsági miniszter a létrehozandó védelmi gárdát egyenesen „Izrael Állam alapvető kritikus szükségletének nevezte, „amely nélkül nem leszünk képesek megvédeni polgáraink biztonságát a terrorizmussal szemben, a nacionalista bűnözés elleni küzdelem és az izraeli városok kormányzásának helyreállítása jegyében.”

A határozati javaslat ezenkívül kimondja, hogy „különleges erőként alkalmazzák olyan különböző rendkívüli helyzetek, mint a nacionalista bűncselekmények kezelésére, a terrorizmus elleni küzdelemre és a kormányzás megerősítésére azokban a régiókban, ahol erre szükség van.”

A nemzetőrség hatóságainak törvénybe iktatása érdekében jogszabályokat is kidolgoznak. A határozatot jóváhagyását követően Ben-Gvir létrehoz egy bizottságot, a haderő létrehozása érdekében, amely a Miniszterelnöki Hivatal, a védelmi, az igazságügyi, a pénzügyminisztérium, az izraeli rendőrség és az izraeli hadsereg képviselőiből fog állni.

A bizottság nevezi meg a nemzetőrség működési területeit, a költségvetés kérdéseit, létrehozza a parancsnoki láncot, megvizsgálja a határrendészet különleges egységei áthelyezésének lehetőségét az új haderő irányítása alá, és természetesen felhatalmazza a minisztert, hogy időnként parancstervezeteket adjon ki a nemzetőr tartalékosoknak, például vészhelyzet esetén.

A bizottság megalakulásától számított 60 napon belül be kell nyújtania a haderő létrehozására vonatkozó ajánlásait a miniszternek.

Ben-Gvir határozatának magyarázó jegyzeteiben megjegyzik, hogy a 2021 májusában a vegyes zsidó-arab városokban tapasztalt súlyos zavargásokra válaszul a legutóbbi kormány nemzetőrséget hozott létre annak érdekében, hogy gyorsabban tudjon reagálni a közösségek között kialakult erőszak hasonló kitörései esetén. Annak utána, hogy a nemzetbiztonsági miniszter is megerősítette a korábban létrejött nemzetőrség létét, a kritikusok szerint felvetődik a kérdés, miért van szükség Ben-Gvir gárdájára, főleg mivel a legutóbbi kormány által létrehozott védelmi csoport mellett más ellátó egységek, például a rendőrség és a határrendészet is ugyanazokat a feladatokat látja el.

Bennett a terrorhullám közepette polgári nemzetőrség felállítását szorgalmazza

Az előző kormány által tavaly létrehozott nemzetőrség jelenleg az izraeli rendőrség fennhatósága alatt, és csak néhány száz főből áll, többnyire a határrendőrségtől származó személyzetre támaszkodva.

Ezzel szemben, Ben-Gvir határozata leszögezi, hogy az új testület „lehetővé teszi a rendőrség számára, hogy a hagyományos, alapvető [és] rutinfeladatokra koncentráljon, amelyek kezelését az ismétlődő rendbontások és rendkívüli helyzetek sértik,” amelyeket eddig a rendőrségnek kellett kezelnie.

A határozat szerint az új nemzeti gárdát reguláris erők és taktikai, célzottan erre a célra létrehozott dandárok alkotják majd, lefedve az egész országot.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök szóvivője a héber média kérdésére nem adott egyértelmű választ, miszerint a miniszterelnök és a kormány támogatni fogja-e a határozatot.

Kedden az Izraeli Polgárjogi Szövetség levélben fordult Gali Baharav-Miara főügyészhez, hogy kifejezze aggodalmát a Nemzeti Gárda felállítása miatt, amennyiben az Ben-Gvir közvetlen fennhatósága alá kerülne.

A szervezet szerint egy ilyen, az izraeli rendőrségtől elkülönített erő aláásná a demokráciát és az egyenlő jogérvényesítést Izraelben, hangsúlyozva, hogy a gárda átpolitizálná a bűnüldözést, és egy kétszintű rendőri rendszert hozna létre az országban, amelyet valószínűleg elsősorban az arab közösségek ellen vetnének be.

Joáv Szegalovitz (Jes Atid) volt közbiztonsági miniszterhelyettes, egy rádió,-nyilatkozat során erősen bírálta a Nemzeti Gárda egy miniszter fennhatósága alá helyezését, ugyanakkor nem tartotta valószínűnek, hogy egy ilyen lépés megtörténne.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án Új Kelet Live

Herzog és Netanjahu gratuláltak Erdogannak; Kéthetes hadgyakorlat kezdődött többfrontos harcokat szimulálva; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én

2 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .