ujkelet.live
A Sin Bét szerdán bejelentette, az izraeli biztonsági szolgálatok letartóztattak egy észak-ciszjordániai Hamász terrorsejtet, akik a gyanú szerint egy izraeli állampolgár elrablását tervezték hanuka ünnepe alatt.
A három palesztin gyanúsítottat október végén tartóztatták le, hetekig tartó nyomozást követően, mely során a Sin Bét, az Izraeli Védelmi Erők és az izraeli rendőrség feltárta az emberrablásra vonatkozó összeesküvést. Az ügy részleteit titokban, hírzárlat alatt tartották, amit szerdán oldottak fel, amikor átadták a nyomozás eredményeit az államügyészeknek, hogy megkezdhessék a vádemelést.

A Sin Bét azt mondta, a terrorsejt vezetője Mu’ad Ashtiyah, egy 26 éves palesztin, a Nablusz közelében fekvő Tell faluból.
Ő szervezte be Mahmud és Ahmad Ramadan unokatestvéreket, mindkettő 19 éves telli lakos, hogy segítsenek neki az összeesküvésben.
A Sin Bét szerint a három gyanúsított azt tervezte, hogy “elrabol egy katonát vagy egy telepeset egy közép szamáriai buszmegálló csomópontján,” Észak-Ciszjordánia bibliai megfelelőjére utalva.
Ashtiyah és a két Ramadan információ gyűjtésbe kezdtek a buszmegállókról és utakról, ahol az emberrablást tervezték. A támadáshoz helyi viseletbe (telepesnek) öltöztek volna, így akarták rávenni az elrablásra kiszemelt személyt, hogy szálljon be az autójukba,” mondta a biztonsági szolgálat. Az emberrablást a nyolcnapos hanukka ünnep során akarták végrehajtani, ami kedd este kezdődött.
“A terrortámadás célja az volt, hogy tárgyalásokat segítsen elő az izraeli börtönökben ülő biztonsági foglyok szabadon bocsátására,” mondta a biztonsági szolgálat.
Az emberrablás előkészítésére Ashtiyah pisztolyt, paprika spray-t és egy kábító fegyvert vásárolt, mondta a Sin Bét.
“A sejt úgy tervezte, hogy további fegyvereket vásárol a terrortámadás végrehajtása érdekében,” tette hozzá a biztonsági szolgálat.
A támadást a Hamász tisztviselői finanszírozták a Gázai övezetben.
Irányítást és támogatást Omar Asszida Hamász összekötőtől kaptak, aki egy 2011-es fogolycsere részeként szabadult, amelyben Izrael több mint 1000 elítélt terroristát engedett szabadon Gilad Shalit izraeli katonáért.
A biztonsági szolgálat azt mondta, a nyomozás eredményeit átadták az államügyészeknek, hogy “mérlegeljék a vádemelést az érintettekkel szemben.”
Hálás tisztelet az Izraeli biztonsági szervezetek éberségéért, és odaadó munkásságáért amely meghiúsítotte ezt a terror akciót is. Izrael több szempontból kényes demográfiai helyzete különös felkészültséget, körültekintést, és professzionalizmust követel a biztonsági szervektől, amelyben kimagaslóan nívós munkát végez. Így megbízható védelmi pajzsként dicsérhetjük minden egyes tagját. A Mindenható védelmét, és munkájukra áldását kérjük. Amen.