Trump hivatalosan elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként

ujkelet.live Donald Trump amerikai elnök szerdán este bejelentette, hogy hivatalosan elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként és utasította a Külügyminisztériumot, hogy készüljenek fel a nagykövetség áthelyezésére Tel Avivból Jeruzsálembe. Az elnök nem kertelt, beszédében egyből a lényegre tért. „Amikor hivatalba léptem, megígértem, hogy a világ kihívásaira nyitott szemmel és friss megközelítéssel fogok tekinteni. Nem oldhatjuk meg a problémáinkat úgy, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el és ismételgetjük, … Trump hivatalosan elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként részletei…

Ott sosem lesz béke, ahol a terrorizmust tolerálják, anyagilag támogatják és jutalmazzák

Ziva David/ujkelet.live Donald Trump amerikai elnök hétfőn megkezdett izraeli útját kedden Betlehemben folytatta. Először zárt ajtók mögött tárgyalt Mahmúd Abbásszal a Palesztin Hatóság elnökével. A megbeszélés után tartott közös sajtótájkoztatón Abbász részvétét fejezte ki a manchesteri áldozatok családtagjainak, majd hangsúlyozta, hogy a palesztinoknak nem a zsidó vallással van gondjuk, hanem a telepesekkel és azzal, hogy Izrael nem ismeri el a Palesztin Államot. Trump beszédében elutasította Abbász elképzeléseit a … Ott sosem lesz béke, ahol a terrorizmust tolerálják, anyagilag támogatják és jutalmazzák részletei…

Riyad Mansour: Izraelnek választania kell a megszállás és a béke között

Ziva David/ujkelet.live Egy hónappal az izraeli telepekről szóló határozat elfogadása után az ENSZ Biztonsági Tanácsa ismét az izraeli-palesztin konfliktusról tárgyalt kedden, New Yorkban. Nickolay Mladenov elmondta a Biztonsági Tanácsnak, hogy a megosztó felhívás Ciszjordánia 60%-ának elfoglalására (C régió), hogy kizárólag izraeli kontrol alatt álljon, az ENSZ-határozat elfogadását követően történt, mely elítélte Izrael telepes politikáját és az építkezések leállítását követelte. Mladenov hansúlyozta, hogy Izraelnek és a palesztinoknak … Riyad Mansour: Izraelnek választania kell a megszállás és a béke között részletei…