Riyad Mansour: Izraelnek választania kell a megszállás és a béke között

0

Ziva David/ujkelet.live

Egy hónappal az izraeli telepekről szóló határozat elfogadása után az ENSZ Biztonsági Tanácsa ismét az izraeli-palesztin konfliktusról tárgyalt kedden, New Yorkban.

Nickolay Mladenov elmondta a Biztonsági Tanácsnak, hogy a megosztó felhívás Ciszjordánia 60%-ának elfoglalására (C régió), hogy kizárólag izraeli kontrol alatt álljon, az ENSZ-határozat elfogadását követően történt, mely elítélte Izrael telepes politikáját és az építkezések leállítását követelte.

Mladenov hansúlyozta, hogy Izraelnek és a palesztinoknak “el kell kerülni minden egyoldalú intézkedést.”

Riyad Mansour, a palesztinok ENSZ-nagykövete szerint a határozat elfogadása “fordulópontot jelent” és Izraelnek “választania kell a megszállás és a béke között.”

“A tanács és a nemzetközi közösség akaratán múlik, hogy kiállnak-e teljes egészében a határozatban foglaltak mellett és végrehajtják a rendelkezéseket. Ez fogja eldönteni, hogy a kétállami-megoldás megmenthető-e vagy sem és a béke lehetséges-e vagy nem.”

Danny Danon Izrael ENSZ-nagykövete felszólalásában elmondta, hogy a legutóbbi Izrael-ellenes ENSZ-határozat, illetve a vasárnapi párizsi csúcs és az ehhez hasonló akciók csak azt érik el, hogy “felbátorítja a palesztinokat, hogy továbbra is az általuk választott veszélyes útat járják.(…) Végső céljuk nem egy saját állam Izrael mellett, hanem hogy teljes egészében Izrael helyébe lépjenek.”

Az izraeli követ megismételte, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök felajánlotta, hogy találkozik a Palesztin Hatóság elnökével, Mahmúd Abbasszal Jeruzsálemben, Ramallah-ban vagy akár New Yorkban, hogy “egy valódi párbeszéd vehesse kezdetét”.

Danon azt is elmondta a tanácsnak, hogy a határozat megerősítette a palesztinokban, hogy utasítsák el a közvetlen tárgyalások lehetőségét, valamint inspirációként szolgált a múlt heti gázolásos terrortámadás végrehajtójának, aki 4 embert ölt meg.

 Danon reményét fejezte ki, hogy Donald Trumppal pozitív változás következik be az amerikai-izraeli kapcsolatokban. 

Trumppal a Fehér Házban remélhetőleg az Egyesült Államok “visszatér irányelvéhez és elutasítja a Biztonsági Tanács  igazságtalan és részrehajló határozatait és támogatja az izraeliek és palesztinok közötti közvetlen és nyílt párbeszédet.”-mondta Danon.

“Beszédek és határozatok nem hoznak békét a régióban. Az egyetlen út a palesztinok számára, hogy előmozdítsák ügyüket, ha megértik, hogy el kell ítélniük a terrort és a felbújtást, és vissza kell térniük a tárgyalóasztalhoz.”

Hozzászólás