Ott sosem lesz béke, ahol a terrorizmust tolerálják, anyagilag támogatják és jutalmazzák

    0

    Ziva David/ujkelet.live

    Donald Trump amerikai elnök hétfőn megkezdett izraeli útját kedden Betlehemben folytatta. Először zárt ajtók mögött tárgyalt Mahmúd Abbásszal a Palesztin Hatóság elnökével. A megbeszélés után tartott közös sajtótájkoztatón Abbász részvétét fejezte ki a manchesteri áldozatok családtagjainak, majd hangsúlyozta, hogy a palesztinoknak nem a zsidó vallással van gondjuk, hanem a telepesekkel és azzal, hogy Izrael nem ismeri el a Palesztin Államot. Trump beszédében elutasította Abbász elképzeléseit a közel-keleti béketárgyalások újraindításáról, amelynek alapja szerinte (Abbász) a 67-es határok és kelet-jeruzsálem palesztin területté való nyilvánítása kellene legyen. Trump világosan fogalmazott, nem használta egyszer sem a Palesztin Állam és a kétállami-megoldás szót, a béke azonban többször is elhangozott.

    „A béke nem tud gyökeret ereszteni olyan környezetben, ahol a terrorizmust tolerálják, anyagilag támogatják és jutalmazzák.” 

    Trump Abbász találkozó Betlehemben. Fotó: thomas COEX/AFP

    Betlehemben a fontos találkozó egyetlen jele az elnök útvonalán kifüggesztett amerikai zászló és egy poszter volt. A komor hangulatban a biztonságiak felszólították az újságírókat, hogy ne fényképezzenek és ha valakinek mégis sikerült kitörölték a telefonból a képet. A látogatás közben Betlehemben az elnök útvonalán a palesztinok plakátokkal felvonulva tüntettek, Netanján pedig egy palesztin nyakon szúrt egy rendőrt.

    Tüntetés Bethlehemben az Elnöki Palota előtt Trump látogatása idején. Fotó: Dov Lieber/Times of Israel

    A hivatalos program szerint Trump Betlehemből visszatérve a Jad Vasembe ment. Koszorút helyezett el és tisztelgett a Holokauszt áldozatainak emléke előtt. Az Emlékezés Termében mondott beszédében azt nyilatkozta, hogy a Soá „I-ten és gyermekei ellen elkövetett legkegyetlenebb bűncselekmény volt és az a feladatunk, hogy meggyászoljunk minden egyes elveszett életet.”

    Jad Vasem – koszorúzás. Fotó: timesofisrael

    Az amerikai elnök izraeli útjának befejezéseként az Izrael Múzeumban mondott beszédet.

    Elemzők szerint beszédében, az eddig elhangzottakhoz képest semmi lényegeset nem mondott, de néhány dolgot világossá tett az izraeliek számára.

    Ugyanis, aki arra számított, hogy Trump izraeli útján elismeri Jeruzsálemet és a nagykövetséget máris átköltözteti, lehet, hogy csalódott. Donald Trump azonban az Izrael Múzeumban, az UNESCO határozattal ellentétben kijelentette, hogy Jeruzsálem egy Szent Város és rögtön azt is hozzátette, hogy „A zsidó nép Szentföldhöz kapcsolódó régi és örök kötelékei évezredekre visszamenően értendőek, beleértve Dávid király uralmát, akinek csillaga most büszkén dísziti Izrael kék-fehér zászlóját.”  Donald Trump megtette azt, amit elődei eddig sosem, elment a Siratófalhoz, tisztelgett a zsidók szent imahelyén, meghajtotta a fejét a Jad Vasemben a holokauszt áldozatok előtt és biztosította az izraelieket arról, hogy mindig mellettük fog állni. Hangsúlyozta, Soha többé nem történhet meg a holokauszt szörnyűsége és éppen ezért Izraelnek meg kell tudnia védeni magát.”

    Az elemzők úgy vélik, hogy Trump ellensúlyozni akarta az izraeli (kormány) szkepticizmust és többször is kiemelte, hogy Abbász és a palesztinok készek arra, hogy békét kössenek. Benjamin Netanjahu szeretne hinni az arab világgal megköthető békében, amelyről néhány napja korábban Trumpot biztosították Rijádban és ez a folyamat reményei szerint később megkönnyíti a palesztinokkal egy olyan megállapodás feltételeinek kidolgozását, amelyet Izrael biztonságban elfogadhat. Netanjahu álláspontjával megegyezően csak más sorrendben, Trump abban hisz: „Szilárd meggyőződésem, hogy ha Izrael és a palesztinok képesek a békére, akkor ezzel a Közel-Keleten elindítják a békefolyamatot.”

    Összeségében, aki konkrét terveket várt valószínű, hogy nem elégedett meg a jövőbe vetett optimizmussal, de Trump nem ezzel az ígérettel érkezett Izraelbe. Utazásának elsődleges célja a terrorizmus és a mögötte álló Iszlám Állam elleni összefogásra való felszólítás.

    Megesküdött, hogy Izrael mellé áll és kijelentette Teherán sosem fog nukláris fegyverhez jutni.

    Avi Dichter, a Knesszet Védelmi és Külügyminiszteri vezetője „éles kijelentésnek” nevezte Trump záróbeszédét, amely meggátolhatja a palesztinok és más országok történelem hamisítását Jeruzsálemről és Izraelről.

    Az ellenzék részéről Cipi Livni Twitter bejegyzésben többször is üdvözölte Trump beszédét. Találónak nevezte az amerikai elnök jellemzését a manchesteri terrortámadással kapcsolatban: „Nem fogom a terroristákat szörnyetegnek nevezni, ahogy azt ők szeretnék. Lúzernek fogom hívni őket, mert azok.”

    Az Izrael Múzeumban elhangzott beszéd utáni bejegyzésében pedig:  „Trump világosan kijelentette, hogy egyaránt békepartnernek tekinti Abu Mazent és Netanjahut. Rajtuk a sor.”

    Az Izrael Múzeumban Trump találkozott az ellenzék vezetőjével Jichák Hercoggal, aki biztosította az amerikai elnököt, hogy támogatni fogja Benjamin Netanjahut a béketárgyalások újrafelvételében.

    Ziv Guy Twitteren megjegyezte „évekkel ezelőtt megkérdeztem a Munkapárt egy képviselőjét arról, hogy az izraeliek miért nem szeretik Obamát. A válasz az volt, hogy az izraelieknek szükségük van az ölelésre, de Obama nem egy ölelkezős típus.”

    Trump amerikai elnök mindössze annyival, hogy azt mondta én is kedvellek titeket (I like You too) és megvédelek titeket, a szavak erejével egyszerűen győzedelmeskedett azok felett, akik Izraelt kritizálják és az izraeliek többsége valószínűleg szeretettel fog gondolni az amerikai elnökre, aki amint gépével felszállt és Róma felé vette útját, maga mögött hagyta a béke lehetőségét.

    Az Air Force One elhagyja az izraeli légteret. Útban Olaszország felé.

    Az izraeli légteret elhagyó Air Force One nyomán a Háárec is levonta a végkövetkeztetést:

    „Thats all folks” – Ennyi volt srácok.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .