Határozat Irán ellen, Sabak-vizsgálat és a vitatott törvényjavaslat

Avi/ujkelet.live

☢️ ENSZ-határozat és katonai csapások az iráni nukleáris program árnyékában

A lényeg: Az ENSZ 35 nemzetet tömörítő Kormányzótanácsa elfogadta az Egyesült Államok által támogatott határozatot, amely felszólítja Iránt, hogy vallja be dúsítotturánium-készleteit, és biztosítson hozzáférést az ellenőröknek. A diplomáciai lépés komoly hatással lehet a Washington és Teherán közötti, a háború lezárását célzó tárgyalásokra.

Közvetlen előzmények:

  • A döntés mindössze néhány órával azután született meg, hogy az USA és Irán kölcsönös katonai csapásokat hajtott végre egymás ellen.
  • Az eszkalációt az váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentése szerint Irán lelőtt egy amerikai Apache helikoptert a Hormuzi-szoros közelében.

A nukleáris háttér:

  • Múlt év júniusában izraeli és amerikai légicsapások súlyosan megrongálták vagy megsemmisítették az iráni urándúsító üzemeket.
  • Szakértők szerint azonban a dúsított urán jelentős része – köztük fegyverminőséghez közeli anyagok is – sértetlen maradt. Irán azóta sem tájékoztatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget ezek sorsáról, és a helyszínekre sem engedi be az ellenőröket.
  • Teherán a mostani határozatot a „katonai agresszió tisztára mosásának” nevezte, arra hivatkozva, hogy a csapások előtt az ellenőröknek teljes hozzáférésük volt.

A szavazás: Diplomáciai források szerint a zárt ajtók mögött zajló ülésen az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország által benyújtott szöveget 21 igen, 3 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett fogadták el.

  • Ellene szavazott: Oroszország, Kína és Niger.
  • Kizárva: Venezuela nem vehetett részt a szavazáson.

🇱🇧 Északi front

Helyzetkép: Az Izraeli Védelmi Erők 91. hadosztályának parancsnoksága alá tartozó 869. hírszerzési egység folytatja szárazföldi műveleteit Dél-Libanonban. Feladatuk a felderítés, a hírszerzési adatok gyűjtése és a tüzérségi/légi csapások közvetlen irányítása.

Az eredmények:

  • Az elmúlt két hétben az egység a Légierővel együttműködve több mint 20 terroristát likvidált, akik közvetlen fenyegetést jelentettek az izraeli csapatokra.
  • Katonai infrastruktúrákat semmisítettek meg, köztük olyan épületeket, amelyeket a Hezbollah terrorszervezet használt az izraeli erők elleni robbanó drónok indítására és irányítására.

🕊️ Pozitív válasz a kairói tárgyalásokon

Fejlemény: A palesztin terrorfrakciók belső forrásai a katari Al-Araby csatornának megerősítették, hogy a kairói egyeztetések lezárultával átadták hivatalos válaszukat a közvetítőknek a Nickolay Mladenov-féle javaslatra.

A részletek: A szaúdi Al-Hadath jelentése szerint a frakciók pozitív választ adtak. A közvetítő országok jelenleg Izrael és az Egyesült Államok hivatalos reakciójára várnak a Hamász által jóváhagyott dokumentummal kapcsolatban.


🕵️‍♂️ Sabak-vizsgálat a radikális ultraortodox tüntetések ügyében

Mi történik? Az ultraortodoxok katonai sorozása körüli feszültségek és a Jeruzsálem Frakció radikális tüntetései miatt a Sabak belbiztonsági szolgálat Zsidó Osztálya vizsgálatot indított.

A cél: A titkosszolgálat azt méri fel, hogy a tüntetők körében megjelentek-e kormányzati és állami szimbólumok elleni jövőbeni támadási szándékok.

  • A Sabak nem egy-egy konkrét bűncselekmény, például Noam Sohlberg legfelsőbb bírósági bíró házába való betörés, nyomozásában vesz részt közvetlenül.
  • Feladata a megelőzés és az államhatalmi jelképek védelme, így a vizsgálat célja a hasonló incidensek előzetes elhárítása.

🪖 Eltiltották a vitatott közel-kelet-kutatót a haredi programtól

A hír: A katonai rádió jelentése szerint a katonai hírszerzés megvétózta, hogy Dr. Mordechai Kedar neves orientallista vezesse az ultraortodox (haredi) hírszerzési elemzők új képzési programját.

A projekt: A Gan Javne-i haredi heszder (katonai szolgálattal egybekötött) jesiva diákjai számára indított kezdeményezés lényege, hogy a hallgatók közgazdaságtan, adatfeldolgozás, valamint arab és közel-keleti tanulmányok alapképzés megszerzése után a katonai hírszerzésnél szolgáljanak.

A tiltás oka: Kedar korábban több összeesküvés-elméletet terjesztett – többek között azt, hogy Jichák Rabin miniszterelnököt nem Jigal Amir gyilkolta meg –, és közismert a muszlim világgal szembeni keményvonalas nézeteiről. Bár a hadsereg hivatalosan nem indokolta meg a döntést, megerősítette, hogy Kedar személyét elutasították, és a program szervezőitől új vezető kijelölését követelték, annak ellenére, hogy a kutató már elvállalta a feladatot.

Dr. Kedar reakciója: A kutató visszautasította a bírálatokat és élesen reagált:

„A letiltásom egy 7 évvel ezelőtti kijelentésem miatt van, amikor a Rabin-gyilkosság ellentmondásainak valós kivizsgálását kértem. Az elutasításom mögött állók figyelmen kívül hagyják, hogy a katonai hírszerzés (8200-as egység) alezredese vagyok, és az északi, valamint a központi parancsnokság arab ügyekért felelős tanácsadójaként szolgáltam 73 éves koromig. Akik eltávolítottak, a 2023. október 7-i katasztrófát okozó régi ’koncepció’ maradványai, akik képtelenek szembenézni a realitásokkal.”


🐕 Vádemelés a palesztin család kutyáját bántalmazó telepes tinédzser ellen

Az eset: Vádat emeltek egy 16 éves izraeli fiatal ellen rasszista indíttatású állatkínzás és magánlaksértés miatt, amiért a múlt hónapban brutálisan megvert egy palesztin családhoz tartozó kutyát a Ramallah melletti Atara faluban.

A részletek:

  • A gyanúsított a Maale Adumim telep lakója, a kora miatt a neve nem hozható nyilvánosságra. Az ügy egy videófelvétel alapján robbant ki, amelyen látható, amint a gyanúsított két bottal fejbe ver egy kutyát, majd az eszméletét vesztett állatot tovább üti.
  • A Lucy nevű egyéves malinois fajtájú kutyát egész testén sérülések borították; a támadó a fejét és a lábait ütötte, valamint a fogait is kitörte.
    A tulajdonos a Kan megkeresésére elmondta, hogy a támadás több mint tíz percen keresztül zajlott. A családtagok azért nem mertek közvetlenül beavatkozni, mert tartottak az erőszakos fellépéstől.
  • A jeruzsálemi fiatalkorúak bíróságára benyújtott vádirat szerint a tinédzser 2026-ban többször is illegálisan behatolt a család udvarára telepes szélsőségesek rajtaütései során. Az ügyészség a tárgyalások végéig a vádlott előzetes letartóztatását kérte.

📜 Alaptörvény-módosítás

A szavazás: A Kneszet 56–43 arányban előzetes olvasatban megszavazta azt a vitatott alaptörvény-javaslatot, amely a Tóra-tanulmányozást Izrael Állam egyik alapértékévé nyilvánítaná, és jogilag gyakorlatilag egyenértékűvé tenné a katonai szolgálattal.

A kezdeményezők: A törvénytervezetet az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora képviselői, Moshe Gafni és Jáákov Asher terjesztették elő, a szefárd ultraortodox Sasz párt támogatásával. Céljuk, hogy a hosszú távú Tóra-tanulmányozást állami szolgálatként ismerjék el, és az abban résztvevők a katonákkal azonos jogokat kapjanak.

A politikai háttér és a koalíciós feszültség:

  • A javaslat egy évek óta húzódó, a haredi férfiak katonai mentességéről szóló nemzeti vitát élezett ki, különösen a 2023. október 7-i terrortámadás óta zajló többfrontos háború és a Legfelsőbb Bíróság mentességeket alkotmányellenesnek kimondó 2024-es döntése után.
  • A koalícióból négy képviselő nemmel szavazott: Dan Illouz és Juli Edelstein (Likud), Sarren Haszkel külügyminiszter-helyettes, valamint Mose Szolomon (Vallásos Cionista Párt).
  • A kormány feltétele: Ze’ev Elkin miniszter a Kneszetben kijelentette, hogy a kormány csak akkor támogatja a törvényt a következő olvasatokban, ha kiveszik belőle a Tóra-tanulók és a katonák közvetlen összehasonlítását. E nélkül a módosítás nem fog előrehaladni. Az ultra rtodox pártoknak, viszont pont ez, ami számít.

A színfalak mögötti alku: Héber sajtóértesülések szerint az arab pártok (Hadas-Ta’al és Ra’am) szándékosan hiányoztak a szavazásról egy háttéralku részeként. Az ultraortodox pártok cserébe megígérték nekik, hogy blokkolni fogják Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter azon törvénytervezetét, amely korlátozná a mecsetek müezzinjeinek hangosbeszélő-használatát az imára való felhíváskor.

A törvénytervezet most a Kneszet Házbizottsága elé kerül, amely kijelöli a további előkészítést végző szakbizottságot.