Az izraeli haditengerészet 2. támadása a húti rezsim ellen

Avi/ujkelet.live

A háború 681. napja: Az Izraeli Védelmi Erők reggel megerősítette, hogy csapást mért hajnalban a „húti terrorrezsim által használt energiainfrastruktúrára” a jemeni főváros, Szanaa közelében.

Egy védelmi tisztviselő szerint a támadást az izraeli haditengerészet rakétahajói hajtották végre. Ez a második alkalom, hogy a haditengerészetet vetik be, ezt megelőzően júniusban a hútik által ellenőrzött Hodeida kikötőjét támadták.

„A csapásokat a húti terrorrezsim Izrael Állam és polgárai elleni ismételt támadásaira válaszul hajtották végre, beleértve a föld-föld rakéták és pilóta nélküli repülőgépek izraeli terület felé történő indításait” – közölte az Izraeli Védelmi Erők.

A helyi média arról számolt be, hogy a környéken hatalmas robbanások voltak, leállítva a generátorok működését.

A legutóbbi július 21-i izraeli csapás óta a hútik legalább hét ballisztikus rakétát és hét drónt küldtek Izrael felé.

A mai Izrael 14. támadása Jemenben a háború kezdete óta, és ezúttal egy konkrét célpont, egy erőmű ellen, amelyet már többször is támadtak a háború kezdete óta.

Izrael továbbra is támadja a kettős felhasználású infrastruktúrát, amelyet a hútik terrorista és polgári célokra is használnak, például kikötőket, repülőtereket, valamint erőműveket.

De ezek a támadások, ahogy a legutóbbi is, többé-kevésbé ugyanolyanok. Ezek nem ösztönzik arra a hútikat, hogy abbahagyják Izrael támadását, és csak az elmúlt hónapokban már közel 70 rakétát és több mint 20 drónt küldtek a zsidó állam felé.

A hútik nem fognak eltűnni akkor sem, ha a gázai háború hirtelen véget ér, mert ki garantálhatja, hogy nem indítják újra a rakézátást, amikor csak akarják – ha például Izrael egy-két-három év múlva újabb hadműveletet indít Gázában, a dzsenini menekülttáborban Szamáriában vagy Dél-Libanonban?

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Az izraeli haditengerészet 2. támadása a húti rezsim ellen” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Hozzászólások lezárva