Emilyt az UNRWA létesítményeiben tartották fogva

Avi/ujkelet.live

A háború 485. napja: Az izraeli-brit Emily Damari, aki a folyamatban lévő túszalku első körében szabadult, pénteken egy telefonhívás során elmondta Keir Starmer brit miniszterelnöknek, hogy részben az ENSZ palesztin menekülteket segélyező szervezete, az UNRWA létesítményeiben tartották fogva Gázában, jelentette a Sky News.

„Mindössze egy lejárt jódos üveget adtak neki, mondta, annak ellenére, hogy elveszítette két ujját a bal kezén, és a lábán lévő seb kezeletlen volt” – áll a jelentésben.

Mandy Damari, Emily édesanyja szintén azt írta X-en, hogy lányát az UNRWA létesítményeiben tartották fogva, és nem kapott orvosi kezelést, miután kétszer is meglőtték.

,,Csoda, hogy életben maradt” – írta -, ,,és segítséget kell kérnünk a fogságban maradt többi túsz számára.” 79 túsz maradt Gázában.

Az UNRWA péntek este válaszolt Damari állításaira: ,,Mi az UNRWA-nál megkönnyebbültünk, hogy túszokat engednek el. Reméljük, hogy a lehető leghamarabb elengedik a többi túszt. Megkönnyebbülés, hogy Ms. Damari végre újra egyesült a családjával.”

,,Azok az állítások, hogy túszokat tartottak fogva az UNRWA helyszínein, még akkor is, ha korábban kiürítették, nagyon súlyosak” – folytatta a közlemény. ,,Többször kértünk független vizsgálatot a palesztin fegyveres csoportok, köztük a Hamász által az ENSZ helyszínekkel való visszaélésekre vonatkozó állítások miatt.”

Az UNRWA hozzátette, hogy nincs információjuk azzal kapcsolatban, hogy Damarit a létesítményeiben tartották fogva, de arra kért mindenkit, akinek információja van erről, jelentkezzen.

Az UNRWA azt is közölte, hogy ismételten nyomozást kért, miután ,,palesztin fegyveres csoportok és az izraeli erők is visszaéltek” létesítményeikkel Gázában.

Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa „mélyen nyugtalanítónak” és „megdöbbentőnek” nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint túszokat tartottak fogva az UNRWA létesítményeiben.

Lazzarini hozzátette, hogy az ügynökségnek nincs ellenőrzése a Gázai övezet északi részén található létesítmények felett, miután 2023 októberében kénytelenek voltak kiüríteni azokat és más helyszíneket, amelyekre a háború alatt evakuálási felszólításokat kaptak.

Egy tavaly októberben elfogadott törvény január 30-tól megtiltja az UNRWA működését izraeli földön – beleértve Kelet-Jeruzsálemet – és az izraeli hatóságokkal való kapcsolatfelvételt.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Emilyt az UNRWA létesítményeiben tartották fogva” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva