A deportált terroristák Egyiptomban rekedtek, senkinek nem kellenek

Avi/ujkelet.live

A háború 485. napja: A túszügylet keretében izraeli börtönökből szabadult és Egyiptomba deportált 70 Hamász terrorista továbbra is egy kairói szállodában tartózkodik, miután a befogadásukat ígérő országok hivatalosan még nem kötelezték el magukat.

,,Eddig egyetlen arab ország sem vállalta, hogy akár egyetlen szabadon bocsátott és kitoloncolt palesztin foglyot is befogadjon” – nyilatkozta a Palesztin Fogolyügyi Hatóság egyik forrása a Ynet hírportálnak. ,,Törökország csak azután fogadja be a jeruzsálemi deportáltakat, hogy ellenőrizte az előéletüket.”

A forrás szerint a szabadon engedett terroristák mindegyike egy egyiptomi szállodában tartózkodik, amit nem hagyhatnak el. A helyzetet úgy jellemezte, mint egy átmenetet ,,az izraeli börtönből az egyiptomi börtönbe”, miközben a Hamász vezetése hallgat, és nem gyakorol nyilvánosan nyomást olyan országokra, mint Katar és Törökország, hogy gyorsítsák fel befogadásukat. Ugyanez a forrás azt mondta, hogy a foglyok hosszú időt töltöttek a börtönben kapott rabruhában és papucsban. ,,Az egyiptomiak nem bánnak velük barátságosan” – tette hozzá.

Az Egyiptomban ragadtakon kívül 23 fogoly van, akiket külföldre kellett volna deportálni, ehelyett a Gázai övezetben ragadtak. A közelmúltban említett arab célországok között szerepel Egyiptom mellett Algéria, Törökország, Tunézia és Katar.

Mohammed al-Thani katari miniszterelnök és Hakan Fidan török külügyminiszter ma közös nyilatkozatban kijelentette, hogy beleegyeznek abba, hogy befogadják a szabadon engedett terroristák egy részét, de konkrét számokat nem említettek. Al-Thani azt állította, hogy a palesztin foglyok befogadásának ,,a döntésükön kell alapulnia”, míg Fidan török külügyminiszter csak annyit mondott: ,,Megállapodtunk számos külföldre deportált palesztin fogoly befogadásáról”.


Szokatlan kijelentés: A folyamatban lévő túszegyezmény részeként Izrael ígéretet tett 110 biztonsági fogoly szabadon bocsátására, köztük 33-nak vér tapad a kezéhez. A Fatah szervezetből származó Muhammad a-Tusz biztonsági fogoly, aki részt vett izraeliek elleni lövöldözős terrortámadásokban, szokatlan kijelentést tett az arab médiának, amikor arra szólított fel, hogy ne végezzenek katonai tevékenységeket Izrael ellen.

,,Azt mondom az unokáimnak, hogy ne végezzenek katonai tevékenységet Izrael ellen. Ebben a szakaszban nem katonai, hanem politikai tevékenységre van szükség” – mondta A-Tusz az Al-Mashhad emirátusi csatornának adott interjújában.

Amikor a Hamász-támadásról kérdezték, amely végül egy megállapodás keretében a börtönből való szabadulásához vezetett, azt mondta: ,,De az ára nagyon súlyos, Nem fogadjuk el, hogy szabadulásunk ára egy palesztin gyermek vére legyen. „

A-Tusz hallgatólagosan kritizálta a Hamászt az október 7-i támadásért. ,,Minden vezetőnek, aki egy jelentős akció végrehajtásán gondolkodik, tudnia kell, mekkora árat fog fizetni azért, amit el akar érni, és hogy ennek a célnak a megvalósítása indokolja-e az áldozatokat.” Ugyanakkor azt mondta, hogy ,,a Hamász emberei” részét képezik ,,a közös útnak és a jövőnek”.

A 69 éves A-Tusz a legidősebb fogoly, akit Izrael a megállapodás keretében szabadon engedett.


Szuvenír: Izrael tegnap 183 terroristát engedett szabadon a börtönökből a három túszért cserébe. 18 életfogytiglani börtönre ítéltet, 54 hosszú börtönre ítélt rabot, valamint 111 gázai foglyot, akiket 2023. október 7. után tartóztattak le.

150-et visszaküldtek a Gázai övezetbe vagy oda deportáltak, 32-t Júdea és Szamáriába, egyet pedig Egyiptomba küldtek.

Mint ismert, a Hamász „szuvenírrel” ajándékozta meg a szabadulásra jelölt túszokat. Az izraeli Büntetés-végrehajtási Szolgálat a szabaduló raboknak pedig izraeli zászlós karszalagot adott, rajta egy idézettel héberül és arabul: ,,Üldözöm ellenségeimet és utolérem, vissza se térek, míg el nem pusztítottam őket.” (Zsoltárok könyve 18:38) Ugyanez az idézet olvasható három nyelven a börtön falán, ahol összegyűjtik a szabadulandó foglyokat.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt