ujkelet.live
Pontosan egy hónappal ezelőtt, október 7-én Szimchat Tóra reggelén a Gázai övezetből Izraelbe betörő hamászos terroristák megrohamozták a határ közelében lévő izraeli katonai posztokat és közösségeket, lemészárolva civileket, vendégmunkásokat és katonákat.
Alumim kibuc, október 7. A Hamász-ISIS terroristák Thaiföldről és Nepálból való vendégmunkásokat a lakókomplexum egyik mellékszobájába vitték. 19-et meggyilkoltak, 8-at Gázába hurcoltak:
Amir Tibon, a Haaretz újságírója, Nahal Oz lakosa és Noam Tibon nyugdíjazott vezérőrnagy fia, aki segített kimenteni őt és családját az ostrom alatt álló házából, egy hónappal mészárlás után felidézték a történteket.
,,Egy hónapja, ebben az órában azt kellett mondanom a két lányomnak – 3,5 éves és 20 hónapos -, hogy síri csendben kell maradniuk. Egy szót se szólhatnak, sírni sem szabad.
Reggel 7 óra volt, épp csak felébredtek egy sötét szobában, ahol nem volt áram vagy étel, és öten kiabáltak az ablakon kívül.
Ezek az emberek hamarosan elkezdtek golyókat lőni az otthonunkba a nappali ablakán keresztül.
Fegyvereikkel megpróbálták áttörni a bezárt ajtónkat. Golyókkal szórták meg két autónkat.
Ezek az emberek Hamász terroristák voltak, tetőtől talpig felfegyverkezve, egy küldetésen, hogy jöjjenek és öljenek meg minket.
Képzeld el, hogy azt kell mondanod egy 1,5 éves gyereknek, aki egy sötét szobában ragadt étel, áram vagy játék nélkül, lövéseket hall és kiabálnak körülötte, hogy csendben kell lennie. Most nem szabad zajt csapni, mert odakint veszélyes. Gondolkozz el ezen egy pillanatra.
Most képzeld el, hogy tíz órán keresztül kell ezt csinálnod. Tíz óra sötétben, a háború hangjaival közvetlenül az ablaknál – nem a közelben, nem is az utcán. Szó szerint a verandán. Pont a hátsó udvarodban. Lövések dördültek a nappalidba. Azt kérdezed magadtól, vajon él-e még a kutyám?
Ma egy hónappal ezelőtt, amikor a Hamász belépett a civil közösségbe, ahol élek, pontosan tudták, mit csinálnak – és mi lesz az ára.
Izrael gázai határa mentén számos katonai célpont található. Néhányat október 7-én megtámadtak.
De ez nem volt elég a Hamásznak.
Szándékosan úgy döntöttek, hogy belépnek a civil közösségekbe és a családok otthonaiba, hogy ártatlan embereket gyilkoljanak meg. A közösségemben agyonlőttek egy tinédzser lányt, aki az óvodánkban dolgozott. Elraboltak egy testvérpárt, mindössze 8 és 14 évesek, és meggyilkolták apjukat.
Ha sikerült volna betörniük a szobába, ahol aznap csendben elbarikádoztuk magunkat, mindannyian meghaltunk volna. A feleségem, egy szociális munkás, aki karrierjét azzal kezdte, hogy dél-izraeli muszlim családoknak segített törvény illette jogaikért küzdeni; Lányaim, nem elég idősek ahhoz, hogy egy lelket is bántsanak ezen a világon.
Mi túléltük, de sokan nem. Közösségünk esetében a katonaság döntő pillanatban érkezett. Az egyik negyedben a terroristák éppen elkezdték kinyitni az autók csomagtartóit és kihúzni a pót gumikat. Miért? Mert így tüzet gyújthatnak az otthonokban, és arra kényszeríthetik a családokat, hogy kijöjjenek, és lelőjék vagy túszul ejtsék őket.
Nem akarok bosszút állni Gázában. Nem érzek elégtételt, amikor azt hallom, hogy civileket öltek meg ott. Amennyire csak lehet, szomorú vagyok a haláluk miatt. De tudom, hogy amikor a Hamász azon a reggelen belépett a közösségembe, PONTOSAN tudta, mi fog történni másnap Gázában.
A Hamász több év után üzent háborút, amikor az egymást követő izraeli kormányok keresték a gázai gazdasági helyzet javításának módjait.
A saját közösségemben büszkék voltunk arra, hogy onnan alkalmaztunk munkavállalókat, a gázai átlagbér 10-szeresét fizetve nekik, és segítettünk nekik otthont építeni.
Én vagyok az utolsó, aki azt állítja, hogy Izrael nem hibás vagy nem okolható a palesztinokkal való hosszú konfliktusunkban. Több száz cikket írtam Netanjahu és szélsőjobboldali szövetségesei politikája ellen, valamint a palesztin jogok és szuverenitás melletti valódi elkötelezettség mellett.
De amit a Hamász október 7-én tett, annak semmi köze ehhez. Öngyilkos küldetés volt, hogy a lehető legtöbb izraelit meggyilkolják, különösen a polgári közösségekben, a gyilkosságon, a kínzáson és a fájdalmon kívül más politikai cél vagy végjáték nélkül. Ez bezárta az ajtót Gáza gazdaságának javítása előtt.
Amikor a Hamász terroristái megérkeztek az otthonomba, tudták, hogy egy kisgyermekes család él ott. A babakocsink az ajtó előtt parkolt, miközben belőttek az ablakokon át. És tudták, hogy miután befejezték küldetésüket, Izraelnek, mint minden országnak, meg kell bosszulnia.
Azon a napon tudták, hogy Gázában több ezer ember halotti anyakönyvi kivonatát írták alá. Számukra ez olyan ár volt, amit érdemes megfizetni a kamasz szomszédom meggyilkolásának és gyerekek elrablásának öröméért. Tudták, hogy Gáza szörnyű, sokkoló pusztítást fog elszenvedni. Mégis megtették.
Megvan a saját kritikám az izraeli kormány válaszával kapcsolatban… A világon egyetlen ország sem fogadta volna el, ami a családommal történt azon a szörnyű reggelen – és ezt sok ezer családdal kell megszoroznod. Egy ország, amely nem öli meg azokat, akik megpróbálták megölni a lányaimat, és azokat, akik küldték őket, elvesztette létjogosultságát.
Ez nem változtatta meg a valóság hideg, kiszámított olvasatán alapuló meggyőződésemet, miszerint hosszú távon meg kell találnunk a módját ennek a földnek a megosztására, szuverenitási intézkedések biztosítására a palesztinok számára, meg kell védenünk emberi jogaikat. De először túl kell élnünk. Nem tehetjük meg ezt, ha meghalunk.
Ahhoz, hogy a fentiek mind releváns beszédtéma legyen, Izraelnek mindenekelőtt le kell győznie a Hamászt. Ez a szervezet nem maradhat aktív erő Gázában a civilek ellen szándékosan elkövetett atrocitások után. A Hamász legyőzésének pedig ára lesz.
A Hamász természetesen évek óta készült erre a pillanatra, katonai jelenlétét polgári létesítményekben is megerősítve. Iskolák, kórházak, klinikák. A Hamász ugyanúgy teljesen figyelmen kívül hagyja a gázai polgári haláleseteket, mint a szomszédságomban október 7-én.
… A lényeg az, hogy egy ország, mely nem vág vissza a legerőteljesebb módon, miután terroristák elraboltak egy nyolcévest az ágyából, egyszerűen nem fog létezni. Főleg nem a Közel-Keleten. Ez nem jelenti azt, hogy Izraelt meg kell védeni minden kritikától a háború alatt vagy azt követően.
Bidennek határozottan be kell vetnie befolyását és ütőkártyáját olyan lépések előmozdítására, amelyek hosszú távú stabilitást teremtenek, és megnyitják az ajtót egy jobb jövő felé. De ha a Hamászt nem győzik le, és nem ölik meg vezetőségét, akkor semminek, amit Biden tesz majd, nem lesz pozitív hatása. Először a Hamásznak kell mennie.”
A 12-es csatornának adott interjújában a 62 éves Noam Tibon a következőt mesélte: ,,Amir Nahal Ozban él a feleségével és a két unokámmal, a 3 és fél éves Galiával és a másfél éves Karmellel. Elmondta, hogy terroristák vannak a ház közelében, és körülvették őket. Utasítottam, hogy maradjanak a védett helységben, zárjanak be mindent, és maradjanak csendben – és elindultam a feleségemmel, Galival dél felé.”
,,Ez az egész nagyon összetett volt, mert széles körű támadásról volt szó. Nehéz volt odajutni, sok helyen le volt zárva az út, autókat is láttunk holttestekkel.”
Dél felé ,,a dzsippel a Maglan-erőt követtem Nahal Oz felé, és az erő konfrontációba lépett [a terroristákkal]. Együtt támadtam velük, voltak sebesültek, és megöltük a terroristákat.”
Két sebesült kimentésében segédkezett dzsipjével – majd visszatért a terepre.
,,A terepen lévő erőkkel együtt átfésültük a kibucot – amíg eljutottam a fiamhoz. Terroristák voltak ott. Bekopogtattam a védett szoba ablakán, abszolút csendben voltak, mint a kibuc minden tagja, pedig két kislány volt a szobában. [Terroristák] lőttek az autókra, bementek a házakba és kifosztották őket.”
,,Történt ott egy konfrontáció, amelynek a végén megöltünk öt terroristát. A nagyszerű ejtőernyős felderítő erők házról házra mentek, és megölték a terroristákat. Csatlakoztam hozzájuk, és abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy vállvetve együtt harcolhattam velük. Amint befejeztük a kibuc megtisztítását, megkezdődött a kiürítési szakasz, amelynek végén a kibuc összes tagja távozott.”
A happy end ellenére Tibon tisztában van vele, hogy sok más történet teljesen másképp végződött a Hamász meglepetésszerű támadásának első napján.
,,Az a benyomásom, hogy ez olyan, mint a jom kippuri háború – megleptek minket [50 évvel és egy nappal a háború évfordulóján], vannak dolgok, amelyeket meg kell vizsgálni, de most győznük kell és szét kell zúznunk a Hamászt” – mondta. ,,Gázának meg kell fizetnie. Nincs más út. Ma megmentettem a családomat és más barátaimat, de még mindig sok halott és sebesült van, így nincs öröm. Elszántság van.”
Tanúvallomásokból kiderült, hogy a volt vezérkari főnök-helyettes, Jáir Golan vezérőrnagy, volt gazdasági miniszter-helyettes is cselekedett, hogy segítsen, és sok fiatalt mentett ki a terepről.
További anyagok a lemészároltakról és elraboltakról: itt.
