ujkelet.live
frissítés: Avigail november 26-án, 51 nap Gázában töltött fogság után szabadult.
Múlt héten azonosították a Ynet és a Yedioth Ahronoth fotóriportere, Roi Idan holttestét, akit a Hamász terroristái megöltek az október 7-i Kfar Azza kibucban végrehajtott mészárlás kezdetekor.
Feleségét, Szmadart szintén meggyilkolták. Két gyermekük – Michael (9) és Amalia (6) – elbújt a szekrényben, és életben maradt. A 3 éves Avigailt a család szomszédaival együtt elhurcolták a Gázai övezetbe.
Amikor a Hamász meglepetésszerű támadása elindult, Roi elhagyta otthonát a kibucban, mely az első vonal, a gázai határ előtt. Felvette a terrorista osztagot, amely motoros siklóernyőkkel beszivárgott a kibucába. Ezt követően sikerült lefényképeznie a környékbeli rakétacsapásokat és elfogásokat is.
Roi ezt követően gyorsan visszatért otthonába, ahol felesége és három gyermeke tartózkodott. Másodpercekkel azután, hogy levideózta a terroristaosztagot, azok tömeggyilkosságba kezdtek a kibucban.
A terroristák Roi házához is eljutottak, és lelőtték Szmadart. Michael és Amalia, akik, mint említettük, a szekrényben rejtőztek, körülbelül 14 órán át voltak egyedül, miközben a szalonban édesanyjuk holtteste hevert. A házon kívül tartózkodó Roit, aki a karjában tartotta Avigailt, agyonlőtték. A mészárlás során a kibuc több mint 50 lakosát meggyilkolták, további 20 személyt elraboltként vagy eltűntként tartanak számon.
A 13-as csatorna riportot készített a két árván maradt gyerek kiszabadításának történetéről. A Jahalom egység egyik csapata “Tzadi” vezetésével a Fekete Szombaton harcok több helyszínén megküzdött a terroristákkal, és egyszer csak kapott egy telefont egyik bajtársától a misztaarivimos időkből, Tzachi Halevi színésztől, aki a Faudában is játszott.
Halevit is mozgósították az Inbar egységével október 7-én, amikor sms-t kapott feleségétől, Lucy Aharis hírműsorvezetőtől arról, hogy két kisgyerek egyedül van halott szülei mellett a házunkban már 14 órája. ,,Nincs, aki kihozza őket. Amit vagyok, Roi testvére, akit megöltek ott” állt az üzenetben.
Halevi tudta, hogy bajtársa délen van, felvette vele a kapcsolatot és elküldte neki a koordinátákat. Amikor “Tzadi” és csapata befejezte küldetését Szderotban, elindultak Kfar Azzába Idan családjához.
A csapat azonosította a házat, ahol a gyermekek rejtőztek. Mindketten a szekrénybe bújtak a terroristák elől, anyjuk holtteste pedig a ház nappalijában hevert.
,,Megérkeztünk a házhoz, kopogtattam az ajtón, de nem reagáltak a gyerekek, próbáltuk hívni őket, és felhívtam a bácsikájukat, aki azt mondta, ‘mondjad nekik, hogy Amit bácsi küldött'”.
Tzadi kérte Amitot, hogy hívja fel a gyerekeket és mondja meg nekik, hogy kint vannak, de Amit közölte, hogy a telefonok ki vannak kapcsolva, és arra kérte őket, hogy törjenek be a házba.
“Tzadi” a beszélgetésről készült felvételen: ,,Amalia, mi vagyunk, mi vagyunk, kicsim”.
Amit: ,,Mondjad neki, hogy Amit”.
“Tzadi”: ,,Amit mondta, hogy hívjalak, gyere kicsim, nyisd ki, ne félj. Gyere kicsim, gyere, ne félj. Minden rendben. Gyertek gyerekek, gyertek”.
Amit: ,,Csekkoljátok… menjetek be a házba, nézzétek meg mi történt… Add Amaliát, hadd beszéljek vele. Amalia, katonák mentek értetek. Maradjatok mellettük, ne mozduljatok mellőlük, rendben? Ők vigyáznak rátok”.
“Tzadi” szerint a két gyerek őrizte a házat, a kislány arcán az anyja vére volt, összeszedetten viselkedett.
Amit ekkor bizonyosságot kapott arról, amiről nem akart hallani.
Amalia: ,,Megölték anyukánkat és apukánkat”.
“Tzadi”: ,,A házban?”
Amalia: ,,Igen, megölték anyát…”
A két gyereket gyorsan beültették a dzsipbe, mert nem akarták, hogy pont akkor kerüljenek konfrontációba egy terroristával. “Tzadi” elmondta Amitnak, hogy az anya és a gyerekek a dzsipben vannak. Mire Amit jelezte, hogy van még egy kislány és az apja.
,,Tehát folytattuk a keresést, de folyamatosan dilemmában voltam, egyrészt nagyon nagy veszély van kint, sétálsz a pázsiton, rakétavetőket látsz készenlétben, gránátokat dobálnak, harcok hangja a környező házakban, és a gyerekek páncélozott dzsipben vannak, de veszélyben” – mondta “Tzadi”.
A gyerekeket biztonságba helyezték, majd további családok segítségére siettek.
Roi apja, Karmel később azt nyilatkozta, hogy kilenc nappal a történtek után hivatalosan megerősítést nyert, hogy Avigailt Gázába hurcolták.
A Népjóléti Minisztérium vasárnap nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amelyek szerint a Hamász mészárlása Izraelben 21 gyermeket hagyott 13 családból szülő nélkül; többségük árva lett. Olyan kiskorúakról van szó, akiknek a támadást követően nincs jelen mindkét szülője – meggyilkolták, eltűntek vagy elrabolták.
További anyagok a lemészároltakról és elraboltakról: itt.
[…] mindössze 9 napos volt azon a napon, amikor terroristák érkeztek Nirim kibucban lévő otthonába. Küzdelem után a terroristák felgyújtották a […]
[…] Eidan, a Ynetnews, a Ynet és a Yedioth Ahronoth fotósának három éves kislányát azt követően […]
[…] Eidan, a Ynetnews, a Ynet és a Yedioth Ahronoth fotósának három éves kislányát azt követően […]
[…] és annak fiát meggyilkolták. Az amerikai-izraeli Avigail Idan (4), a meggyilkolt újságíró, Roi Idan lánya. Az orosz-izraeli Roni Krivoi (25). Hagar Brodutch és három gyermeke Ofri (10), Juvál (8) […]
[…] szüleinek elvesztését, akiket meggyilkoltak az október 7-i mészárlásban (történetükről itt írtunk). ,,Van öröm is, de érezni Roi és Szmadar hiányát is – ez egy krónikus seb, amely […]
[…] szüleinek elvesztését, akiket meggyilkoltak az október 7-i mészárlásban (történetükről itt írtunk). ,,Van öröm is, de érezni Roi és Szmadar hiányát is – ez egy krónikus seb, amely […]
[…] és annak fiát meggyilkolták. Az amerikai-izraeli Avigail Idan (4), a meggyilkolt újságíró, Roi Idan lánya. Az orosz-izraeli Roni Krivoi (25). Hagar Brodutch (40) és három gyermeke Ofri (10), […]