Szíria: 2 katona megsérült az izraeli támadás következtében

ujkelet.live

A SANA szíriai állami hírügynökség éjszaka közölte, hogy Izrael a szíriai fegyveres erők állásait támadta Deir el-Zur környékén, mely két katona megsérüléséhez és károkhoz vezetett.

Szíriai ellenzéki források azonosítatlan repülőgépekről számoltak be, amelyek Irán-barát milíciákhoz köthető célpontokat támadtak a szíriai al-Bukamál környékén, Szíria és Irak határán.

Az Izraeli Védelmi Erők irányelvéhez hűen nem kommentálta a hírt.

Az izraeli hadsereg állítólag vasárnapra virradóra légicsapásokat hajtott végre Damaszkusz közelében, egy iráni fegyverszállítmány ellen, amely úgy tűnt Libanon felé tart.

A légicsapásokról a szíriai ellenzékhez kapcsolódó híroldalak számoltak be, és az állami média nem erősítette meg. 

A jelentések szerint a szíriai hadsereg és az iránbarát milícia csoportok helyszíneit célzó csapásokat a Damaszkusztól nyugatra fekvő al-Dimaszban hajtották végre.

Szeptember 21-én az Izraeli Védelmi Erők egy ritka közleményben bejelentette, hogy tankokkal csapást hajtott végre két olyan építmény ellen a szíriai Golán-fennsíkon, amelyek megsértették az 1974-es tűzszüneti határt.

A hadsereg szerint az építményeket a szíriai hadsereg használta.

,,A támadást azután hajtották végre, hogy az izraeli hadsereg katonái előző nap azonosították a két építményt a biztonsági zóna területén” – mondta a katonaság.

A hadsereg szerint az építmények „egyértelműen megsértették” az 1974-es megállapodást, és hangsúlyozta, hogy a szíriai rezsimet tekinti felelősnek minden olyan tevékenységért, amely a területén történik, és nem engedi meg az izraeli szuverenitás megsértésére irányuló kísérleteket.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.