TLV visszavonta a jom kippuri imát szervező Ros Jehudi szukkoti engedélyét

1

ujkelet.live

Tel-Aviv önkormányzata csütörtökön bejelentette, hogy visszavonja a zsidókat vallásos életmódra ösztönző nonprofit szervezet, a Ros Jehudi engedélyét, miután hétfőn a Dizengoff téren jom kippur végén nemek szerint elkülönített eseményt szervezett, mely összecsapást eredményezett a tüntetők és a hívők között.

  • A hatályos törvény tiltja, hogy közszolgáltatás nyújtás, illetve közterület üzemeltetése során diszkriminációt alkalmazzanak többek között nemi hovatartozás miatt. Emellett a nemi szegregáció elleni érv, hogy sérti az egyenlőséghez és méltósághoz való jogot.
  • 2019-ben Avichai Mendelblit akkori főügyész által meghatározott feltételek lehetővé teszik a helyi önkormányzatok számára, hogy bizonyos feltételek mellett, nemek szerint elkülönített szórakoztató és szabadidős rendezvényeket tartsanak.
  • A kritériumok magukban foglalják a célközönség és az esemény jellegének figyelembe vételét, valamint azt, hogy a nemek szerinti szegregáció elengedhetetlen és önkéntes-e, és hogy a lakosságnak vannak-e olyan szegmensei, akiket ez károsítana.

Az önkormányzat levélben értesítette a szervezetet a szukkot idején közterületi rendezvények lebonyolítására adott engedélyeinek visszavonásáról. A döntést az önkormányzat azzal indokolta, hogy a szervezet tagjai megsértették az önkormányzat irányelveit és a jom kippur előestéjén hozott bírósági döntést.

Az engedély törléséről szóló levelet az ügyben tartott meghallgatás után kapta meg az egyesület, ,,mivel megsértette a Dizengoff téri jom kippuri imákra adott engedély feltételeit azzal, hogy engedély nélkül színpadot állított fel, és az önkormányzat politikájával ellentétes fizikai eszközöket alkalmazott a nemek elválasztására”.

A tel-avivi önkormányzat kifejtette, hogy „a rendezvényre adott engedély megsértése súlyos jogsértés, különösen a nemek szerinti fizikai elkülönítés tilalmára vonatkozó feltétel megsértése, amely ellentétes az önkormányzat döntésével, sőt a Legfelsőbb Bíróság esemény előtt hozott ítéletével”.

,,A Ros Jehudi Dizengoff téri eseménye jom kippurkor imarendezvényből megalázó, az elhatárolódást és a másságot hangsúlyozó eseménnyé, valamint egy jelentős, már-már tömegverekedéssé fejlődő közrendzavarássá változott.”

„Kiemeljük, hogy a meghallgatásra küldött válaszlevélben a szervezet tagadta, hogy szegregált rendezvényt végzett, magatartásáért nem kért bocsánatot és nem vállalta a felelősséget. Nincs okunk azt hinni, hogy az általuk tervezett szukkot rendezvények ettől eltérőek lesznek. És ha ez nem lenne elég, valós a félelem attól, hogy a tisri ünnepi események folytatása a ‘Ros Jehudi’ nevében, különösen a Dizengoff téren, a közeljövőben újabb fellángoláshoz vezet, ami ismét zavargásokat fog okozni a városban.”

A Ros Jehudi válasza: „Sajnos Tel Aviv önkormányzata engedett a szélsőséges perem diktátumának, akik azért jöttek, hogy megzavarják az imát. Nem szegtük meg a törvényt, az önkormányzat ma megjutalmazta a bűnözést és az erőszakot. Fellebbezni kívánunk a döntés ellen, nem hagyjuk, hogy a hazgság győzzön.”

  • A tel-avivi Dizengoff téren hívőkkel összetűzésbe került aktivisták nem a nyilvános imát kifogásolták, hanem azt, hogy a szervezők nemi szegregáció céljából akadályokat állítottak fel a rendezvényen, közterületen, szembe menve a bíróság által jóváhagyott városi rendelettel.
  • A múlt héten a bíróság elutasította a Ros Jehudi kérelmét, amely szerint megengedett egy elválasztó felállítása, annak ellenére, hogy a tel-avivi önkormányzat ezt megtagadta.
  • A demonstrálók számos más városban is megakadályozták a nemek szerint elkülönített szabadtéri imákat jom kippurkor.
  • 2019 óta a Dizengoff tér mintegy 2000 fővel tömeges imának ad otthont jom kippur, a zsidó engesztelési nap végén.

Miután az ünnep hétfő este véget ért, Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter a következőt írta: „Láttunk gyűlölködőket, akik megpróbálják száműzni a zsidóságot a köztérről”, és bejelentette egy imára vonatkozó terveit csütörtökre.

„Azoknak az anarchistáknak mondom, akik megpróbálták kiűzni a hívőket Jom Kippurkor – én és barátaim az Otzma Jehuditból csütörtökön ugyanoda megyünk, lássuk, megpróbáltok-e kiűzni minket” – posztolta Ben-Gvir X-en.

Azonban miután a koalíciós pártok elítélték a tervét, szerdán meghátrált.

A miniszter irodájának közleménye „antiszemita akciókkal” vádolta azokat az aktivistákat, akik tiltakoztak a jom kippuri imán. Ben-Gvir megígérte, a jövőben ha szükséges Tel-Avivba megy, hogy világossá tegye, Izraelben „a zsidóknak mindig lehetővé teszik az imádkozást nyilvános helyeken, bármikor és bárhol”.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .