10 nap börtön a századparancsnoknak, aki tüzet nyitott egy palesztin járműre

ujkelet.live

Hétfőn 10 napra katonai börtönbe küldték a Golani dandár egyik századparancsnokát, miután megszegve a tűznyitásra vonatkozó direktívát rálőtt egy palesztin járműre, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató este.

A jármű megpróbált elszökni egy rögtönzött útlezárás elől Binjámin régió Rimonim kereszteződésének környékén. A tiszt azt gyanította, hogy egy fegyveres terroristáról van szó, és a kerekekre szándékozott lőni, de megsebesítette a sofőrt, akit a helyszínen az egészségügyisek ellátták. Az esetet követően a Golani dandár parancsnoka börtönbüntetésre ítélte a tisztet.

A hadsereg nyilatkozata: „Súlyos incidensről van szó, amelyben az erő az eljárásoktól eltérően járt el, és a lövés a járműre azonosítási hiba nyomán történt. A haderőt irányító századparancsnokot tíz nap börtönbüntetésre ítélték. A nyomozást követően a hadosztály parancsnoka úgy döntött, hogy a teljes dandár átesik egy ‘tanulási szüneten” és levonják a tanulságokat, hogy megakadályozzák az ilyen típusú esetek megismétlődését”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.