ujkelet.live
Több ezren gyűltek össze országszerte a kormány igazságügyi reformja elleni tüntetések 37. hetében, amelyet az ünnep miatt, a szombat kimenetele helyett vasárnapra halasztottak. A tel-avivi központi tiltakozás “Demokrácia győzelme” menete végig haladva a városon, a Rothschild körúton áthaladva érkezett a Káplán sugárúti fő helyszínre.
A Függetlenségi Nyilatkozatra való hivatkozások nagy szerepet kaptak a múlt héten a kormányt a Legfelsőbb Bíróságon képviselő Ilan Bombach széles körű felháborodást kiváltó megjegyzését követően, miszerint Izrael alapító nyilatkozatát “elhamarkodott” dokumentumnak minősítette, amelyet nem megválasztott aláírók hagytak jóvá. Azzal érvelve, hogy ez nem lehet jogi tekintély forrása, és elképzelhetetlen, hogy a nyilatkozat ,,minden jövő nemzedék számára kötelező érvényűnek kell lennie,” Bombach kijelentései az igazságügyi reform első jelentős jogszabálya, – az ésszerűségi mérce megsemmisítése – elleni petíciók nagy horderejű meghallgatása során hangzottak el. Gali Baharav-Miara főügyész helyett, a kormányt képviselő ügyvéd kritizálta a bírák által felsorolt azon nézeteket, amelyek szerint a Kneszet törvényhozási jogköre az Izraelt zsidó és demokratikus államként meghatározó 1948-as függetlenségi nyilatkozatból ered.
A tel-avivi központi rendezvény mellett országszerte több helyszínen, többek között Jeruzsálemben, Haifán, Rehovotban, Eiláton, illetve a karkuri kereszteződésnél, és emellett a Ben Gurion repülőtér 3-as terminálja előtt is, – ahonnan Binjámin Netanjahu miniszterelnök az Egyesült Államokba indult egyhetes látogatásra, több százan jelentek meg tiltakozva a kormány és politikája ellen.
Az előzetes bejelentések szerint Netanjahut külföldi útja során végig fogják kísérni a tüntetések San Franciscótól New Yorkban tervezett találkozóin át. A határokat átlépő tiltakozásokat illetően, Netanjahu azt mondta az újságíróknak, hogy tevékenységük során ,,egyesítik erőiket a PFSZ-szel és Iránnal,” úgy fogalmazva meg vádjait, hogy a tiltakozások Izrael ellen (és nem kormánya ellen) irányulnak.
,,Bárki is szervezi a tüntetéseket, sok pénzzel teszi. Elérték, hogy az utak elzárása normális, hogy a katonai és tartalékos szolgálat megtagadása normális, és a világ előtt besározzák Izraelt. Ez normálisnak tűnik számukra. Amikor én voltam az ellenzék vezetője, én nem becsméreltem Izraelt a világ előtt,” – állítja a miniszterelnök a kormánya elleni tüntetésekkel kapcsolatban, bár 2021. 12. 16-án az ellenzék vezetőjeként angol nyelvű videót tett közzé, amelyben arra figyelmeztetett, hogy veszélyben van az izraeli demokrácia, és arra kért mindenkit szerte a világon, hogy szólaljon fel ellene.
Emellett, a miniszterelnök a reptéri beszállás előtt újságíróknak elmondta, hogy a világ vezetőivel való közelgő találkozóin, és az ENSZ Közgyűlése előtt mondott beszédében egyaránt hangsúlyozni kívánja, miszerint Irán ,,megszegi minden kötelezettségvállalását nukleáris programjával kapcsolatban, és ,,kiterjeszti agresszióját a térségben.”
Netanjahu egyhetes amerikai útja során, – bár nem a Fehér Házban, találkozni fog Joe Biden elnökkel, emellett Yoon Suk Yeol dél-koreai elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral, Antonio Guterres ENSZ-főtitkárral, Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, illetve Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
A miniszterelnök elutazása előtti sajtónyilatkozatában sajnálatát fejezeti ki, hogy ,,nem tud találkozni az összes vezetővel, aki tárgyalásokat akar vele folytatni, de reméli, hogy legtöbbjükkel találkozni fog.“
Továbbá, találkozóin hangsúlyozni fogja, hogy ,,Irán megszegi minden kötelezettségvállalását, hogy elszántan hazudik, hogy atomfegyvereket akar kifejleszteni, és folytatni akarja agresszióját a térségben. Mindkét dolog ellen egyszerre fogunk harcolni,” – áll a hivatala által küldött közleményben.
Az Elon Musk milliárdos filantróppal tervezett találkozóval kapcsolatban Netanjahu azt mondta, hogy egy olyan emberrel fog találkozni, ,,aki jelenleg az emberi technológia legdrámaibb fejlődését vezeti ebben az új korban és talán általában véve is,” és szándékában áll megvitatni vele a mesterséges intelligencia témáját, illetve azon fog dolgozni, hogy az elkövetkező években Izraelbe fektessen be.
,,Ez az ember nagymértékben megnyitja az utat, amely megváltoztatja az emberiség arcát, és megváltoztatja Izrael állam arcát is, – Izraelnek vezető szerepet kell játszania a mesterséges intelligencia témájában,” – tette hozzá.
Muskot, aki magát ,,a szólásszabadság abszolutistájának,” nevezi, nagyjából egy évvel ezelőtti Twitter (X) akvizíciója óta eltelt időszakban, a közösségi felület tulajdonosaként számos botrány közepette, többek között az a vád is érte, hogy lelkesen támogatja a zsidóellenes és különböző összeesküvés-elméleteket hagyva, hogy az antiszemita és gyűlöletkeltő tartalmak elszaporodjanak.

[…] felszállt az Egyesült Államokba tartó repülőre, Binjámin Netanjahu miniszterelnök azzal vádolta az […]