Horror Petah Tikván: Tinédzserek rögzítették, ahogy véresre vernek egy fiút

ujkelet.live

A rendőrség kedd reggel bejelentette, hogy letartóztatott négy 15 és 17 év közötti fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek egy Petah Tikva-i erőszakos incidensben.

Az incidens során, amelynek felvétele a közösségi oldalakon terjed, tinédzserek megtámadnak egy fiút, véresre verik, rugdossák és szidják, követelve, hogy mondja meg nekik, hol lakik a barátja. Becslések szerint a fiúk tévesen azt hitték, hogy egy rivális fiúbanda tagja, amely korábban erőszakos esetekben is részt vett.

,,Mondd, hogy ribanc vagy”, ,,mondd, hogy kurva vagy” – követelik tőle. Még azt követően sem hagyták békén, hogy a fiú arra kérte őket, hogy álljanak le, mondván: ,,Anyukám kórházban van”.

Ma reggel újabb videót tettek közzé a városban történt másik, korábbi erőszakos esetről. A felvételen hallható, hogy egy fiú megfenyeget egy másikat, és egy airsoft fegyvert szegez rá: ,,Emeld fel a fejed. Kérj bocsánatot” – mondta. ,,Bocsánat, sajnálom, testvér” – válaszolt az áldozat, akit a földre löknek.

Szintén súlyos erőszakos incidens történt vasárnap a haderai Beit Eliezer középiskolában. A verekedés során öt 10. osztályos fiú rátámadt egy 9. osztályos tanulóra, minden testrészén zúzódásokat okozva.

Az iskola tanulóinak szülei szerint felháborító, hogy a támadó diákok néhány napos felfüggesztés után visszatérhetnek. A szülők azt is állították, hogy ,,senki sem gondoskodik a gyerekeink biztonságáról – ha nem hozták volna nyilvánosságra a videókat az interneten, nem tudtunk volna róla”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.